Igaz, hogy már szeptember van, de ha felpillantunk az égre, az éjszakai égbolt feltűnő látványossága és legfényesebb csillaga a vörös színben tündöklő Mars, a „harc” szimbóluma. Már csak azért is érdemes a látványban gyönyörködni, mert legközelebb 2287-ben lehetne hasonló élvezetben részünk, ha életünk fonala addig érhetne. Legutóbb a korai homo sapiens láthatta ilyennek a vörös bolygót, ha egyáltalán fölemelte tekintetét az égre. Bár a természet gyermekei sokkal nagyobb harmóniában éltek környezetükkel és jobban megértették üzeneteiket, mint mi. A helyzet azóta sem sokat változott, csak a mai ember azt hiszi, hogy függetleníteni tudja magát a természet erőitől, pedig éppen az idei nyár az egyik bizonyíték arra, hogy jószerével tehetetlenek vagyunk környezetünk szeszélyeivel szemben.

A Mars 55,76 millió km-re volt a Földtől augusztus 27-én, de még jó ideig figyelhetjük tündöklését. Amatőr távcsövekkel is érdemes vizsgálni, részleteket keresni közeli szomszédunk felszínén. A Mars látszó átmérője 25,1 ívmásodpercet is elérte, körülbelül ekkora szög alatt látszik egy teniszlabda 528 méteres távolságból. Legutóbb – 2001-ben – a Mars 67 millió kilométerre közelítette meg a Földet, 1971-ben pedig ez a távolság 56,2 millió kilométer volt. A 2001-es közelség csalódást okozott, mivel egy porvihar a legtöbb felszíni formát vörös köntösbe burkolta. A számítások szerint évezredünkben hét, a mostaninál kedvezőbb helyzet következik be, legközelebb 2287-ben, a legkedvezőbb 2729-ben, amikor 55,65 millió kilométerre lesz a vörös bolygó a Földtől.

Hogy alakul ki ez a távolság? Kepler törvényei értelmében a Föld gyorsabban kering a Nap körül, mint a Mars, ezért időnként megelőzzük a vörös bolygót. A Mars és a Föld között akkor lesz a legkisebb a távolság, amikor a Napból „nézve” a két bolygó azonos irányban van (oppozícióban). A Föld pályájának csaknem 2 százalékos, a Mars pályájának 9 százalékos lapultsága miatt az oppozíciók idején a két bolygó távolsága eltérő. A Mars akkor van legközelebb a Földhöz, amikor az oppozíció augusztusra esik.

A vörös bolygóról azóta tudnak sok mindent az űrkutatók, amióta az űrszondák ostrom alá vették. Különösen a Mars Global Surveyor (MGS) és a Mars Odyssey egyre nagyobb területeket lefedő, nagy felbontású képei a kutatók rendelkezésére állnak. Milyen jelenségek megértésével lettünk gazdagabbak? A bolygó északi és déli pólusát szén-dioxid-hósapka fedi és a déli poláris sapka közelében a szondák sok vizet jeleznek a talajban. Gyakran tör ki porvihar a bolygón, amely hónapokig is eltarthat. A legutóbbi nagy vihar – amelyet az MGS-szonda végig követett – 2001. július elején kezdődött, a déli félgömb tavaszának elején. A vihar szeptemberre csendesedett le, de még novemberben is átláthatatlan volt a légkör. A port azért kavarja könnyen föl a szél, mert a Marson nincs folyékony víz, ami a felszínen tartaná. Az MGS-szonda lézeres magasságmérője képes mérni a poláris sapkában lerakódott szén-dioxid-hó évszakos vastagságváltozásait. A legnagyobb változás az ottani téli évszakban mérhető, amikor 1,5-2 m a hóréteg vastagságának növekedése. A marsi hóréteg sűrűsége 0,9 g/cm3, ami lényegesen nagyobb, mint a földi hó sűrűsége.

A Marson is vannak jelei a globális klímaváltozásnak. A bolygó pályaelemeinek hosszú periódusú változásai általános hőmérséklet-változást okozhatnak. Az MGS-szondával megtalálták a kutatók a klímaváltozás jeleit: helyenként berogyott talajt és a poláris sapkák felszíni változásait. A talaj berogyását úgy magyarázzák, hogy a talaj pórusaiban eredetileg meglévő víz cementálta össze a talaj szemcséit, majd a hőmérséklet emelkedésével a víz gőzzé vált, a laza por pedig saját súlya alatt beroskadt. Az összecementálódott talaj mintegy százezer éve keletkezhetett, amikor a Mars jégkorszakában a légkörből dér formájában vízgőz csapódott ki a szél által fölkavart porszemecskékre. A vihar elültével a jéghártyával borított porszemek leülepedtek és összetapadtak. Ebből a talajból párolgott el a vízjég és süppedt be a laza porréteg.

A déli hósapkákról készült fotók is arra mutatnak, hogy hosszabb időre megváltozott az éghajlat. A déli hósapkákról készült fotók ugyanazt a területet mutatják egy marsi év elteltével. A hósapka felszíne különleges mintázatot mutat: meredek falú, lapos aljú gödröket, amelyeknek fala egy marsi év alatt 1-3 méterrel hátrébb kerül, vagyis a poláris sapka fogy. Ha a szén-dioxid ilyen iramban szublimál a poláris sapkából, akkor 10 marsi év alatt a légkör szűrűsége 1 százalékkal nő.

Érdekes alakzatot kapott lencsevégre a vörös bolygó körül keringő MGS-szonda. A természeti képződmény a teraszos lejtőkkel impozáns látványt nyújt. A mintegy 200 méter átmérőjű felszínforma egy nagy becsapódási kráterban ül. A nagyjából egyenlő vastagságban rétegzett üledékes kőzet vagy a krátert valaha kitöltő tóban rakódott le, vagy a légkörből ülepedett ki. Az üledék idővel lepusztult és csak néhány tanúhegy maradt meg, köztük az egyiptomi lépcsős piramisra emlékeztető remekmű.

A Marsot soha nem látott „ostrom” alá vették az űrkutatók. Egyedülálló nemzetközi összefogás eredményeként 2003. június 2-án egy Szojuz-rakéta vitte föl a Mars Express mars-orbitert és a Beagle-2 leszálló szondát. Hat hónapig tart az útja a Marsig. A Mars Express Európa első Mars-szondája. A szondát a francia Toulouse-ból szállították Bajkonurba, a kilövés helyére. Az amerikaiak két marsjárója, a Spirit és az Opportunity rendben halad a Mars felé és a tervek szerint mindkettő 2004 januárjában száll le a egyenlítő környékére. Feladatuk, hogy kiderítsék: lehetett-e valamikor elegendő víz az élet kialakulásához a bolygón? A japán Nozomi nevű szonda – éppúgy, mint az európai Mars Express – decemberben éri el a Marsot. Jelenleg pedig a Mars Global Surveyor (MGS) és az Odyssey kering a vörös bolygó körül.

A kétévente induló, nagy teljesítményű Mars-szondák mellett a NASA egy kisebb, „felderítő” kategóriájú programot is elkezdett. Augusztus elején jelentették be, hogy a sorozat első tagja a Phoenix nevű űreszköz lesz, amely a tervek szerint 2007-ben indul és 2008-ban száll le a Mars északi féltekéjén. A feladata, hogy kiderítse: a felszín alatti talajminták tartalmaznak-e életre utaló szerves molekulákat. A kis leszállóegység egy méter mély gödröt ás a talajba, majd műszereivel megvizsgálja a kőzet és a jég összetételét. Eközben a helyi időjárásról is gyűjt adatokat. A 325 millió dollárba kerülő küldetés három intézmény közös vállalkozása. A landolás bizonyára izgalmas lesz, hiszen öt évvel ezelőtt a Mars Polar Lander leszállóegysége feltehetően elsüllyedt a déli pólus laza talajában.