Jönnek és maradnak

Hazánkban is egyre több az olyan élőlény, amelyik a világ másik pontjáról került hozzánk. Ez önmagában még nem volna olyan nagy baj, a probléma ott kezdődik, hogy sok ezek közül agresszívan terjeszkedni, ezáltal pusztítani kezd, mondja Katona Krisztián vadbiológus, egyetemi tanár. Kérésünkre röviden és közérthetően foglalja össze az inváziós állatfaj, özönfaj fogalmát:

– Állatfaj, amelyik bekerül egy olyan ökológiai környezetbe, illetve földrajzi régióba, ahol eddig nem fordult elő, és ott gyorsan szaporodni kezd, új területeket foglal el, miközben olyan hatásokat vált ki, amelyekre a befogadó életközösség, a gazdaság vagy a közegészségügy nincs felkészülve.

Olyan élőlényekről beszélünk tehát, amelyek egy adott területen nem őshonosak, megjelenésükkel, szaporodásukkal pedig többnyire átalakítják a már meglévő élővilágot, vagyis felborítanak egy korábban stabil, jól működő rendszert. De vajon hogyan kerülnek egyik helyről a másikra, gyakran több ezer kilométert maguk mögött hagyva?

Vízben, széllel, kamionon

Az invazív fajok többféle úton juthatnak el új élőhelyükre: előfordulhat, hogy természetes módon, önállóan terjeszkedve érik el az adott területet, de gyakran emberi közvetítéssel kerülnek oda, mondja Katona Krisztián. Hozzáteszi, gyakori a véletlen behurcolás és a szándékos betelepítés is, amikor valamilyen elképzelés alapján, például hobbiállatnak átvisznek egy élőlényt egyik kontinensről a másikra. Amerika felfedezése óta ez a folyamat mind gyakoribbá, mára pedig a globális közlekedés miatt extrém gyorssá vált.

Hogy az állatok mely rendszertani csoportjából kerül ki a legtöbb inváziós faj, azt nehéz megmondani, de az biztos, hogy az ízeltlábúaknál, főként a rovaroknál nagyon magas az arány, ez pedig több szempontból is súlyos gondot okoz. A hívatlan vendégek közt viszonylag újnak számít Magyarországon a tölgycsipkéspoloska, amelynek létszámát semmilyen hazai fogyasztója nem tudja kordában tartani, ezért óriási gazdasági és ökológiai kárt okozhat. De említhetnénk napjaink egyik legveszedelmesebbnek kikiáltott vérszívóját, az ázsiai tigrisszúnyogot is, amelyik egészségi kockázatot jelent, mivel kórokozókat terjeszthet, bár ennek mértéke eddig szerencsére nem tűnik jelentősnek. Az invazív rovarokat legtöbbször kereskedelmi termékekkel hurcolják be. Az M5-ös autópálya kamionparkolóinál például hatványozottan fordulnak elő ilyen élőlények. Valószínűleg a járművek fedélzetén érkeztek hozzánk.

Érdekek és véletlenek

Hogy pontosan hogyan is tudják átvenni az uralmat a betolakodók egy élőhelyen, az fajtól függ. Hazánkban az egyik legproblémásabb emlős a nutria vagy más néven hódpatkány. A Dél-Amerikából származó rágcsálót prémes bundája és húsa miatt kezdték el tenyészteni Európában, ám a nutriabunda hamar kiment a divatból, a farmokról pedig szélnek eresztették a hasznavehetetlen állatokat, amik a szabad természetben önfenntartó populációkat hoztak létre. Ma már Magyarország vizeiben is elterjedt, a fő probléma vele pedig az, hogy üregeket ás a gátakba, vagyis megrongálja az árvízvédelmi rendszert. Emellett nagy mennyiségű biomasszát fogyaszt, így élőhelyén a növényvilág is átalakul, ezzel pedig kevesebb táplálék és búvóhely marad más fajok számára. Mezőgazdasági növényeket is előszeretettel eszik, és az őshonos madarak fészkeit is gyakran feldúlja.

Ez igaz a mosómedvére és a nyestkutyára is, amik szintén özönfajnak számítanak Magyarországon, csak ezek ragadozók lévén meg is eszik a fészekben lévő tojásokat vagy fiókákat. Előbbi még nem tömeges, de terjedőben van itthon. A XX. században vadászati céllal telepítették be Németországba, azóta nagyon elszaporodott. Mindössze négy példányt engedtek a szabadba 1934-ben, ma évente 200 ezret lőnek ki. Az ottani populációk az elmúlt évtizedekben fokozatosan terjeszkedtek kelet felé, így érték el hazánkat is. Velük az ország középső részében, a nyestkutyával inkább a keleti régiókban találkozhatunk. Utóbbi Kelet-Ázsiából származik, az orosz birodalomba az 1900-as évek elején telepítették be prémvadként, onnan terjedt nyugat felé. Magyarországon az 1960-as évek óta rendszeresen észlelik, mára akár százas nagyságrendben élhet a hazai természetben. A mosómedvéhez hasonlóan rágcsálókat, kétéltűeket és gerincteleneket is fogyaszt, ezzel nyomást gyakorol számos zsákmányfajra és vetélytársa lesz az őshonos ragadozóinknak. Nem mellesleg mindkét állat kórokozó-hordozó, olyan vírusokat és baktériumokat is terjeszthet, amelyekkel az érzékenyebb őshonos állatok nem bírnak.

Sok kár, kevés haszon

Az említett inváziós emlősök gyérítése azért is nehézkes, mert nagyon gyorsan szaporodnak, egy alomban akár 5-7 kölyök is lehet, ráadásul többnyire éjszakai életmódot élnek, így nehéz észrevenni és elkapni őket. A természet csak ritkán tudja magától megoldani a problémát. A pézsmapocok esetében úgy tűnik, mégis sikerült. Ez az emlős korábban igen elterjedt volt Magyarországon, ma viszont – különösebb célzott emberi beavatkozás nélkül – eltűnőben van.

Hasonlóan ritka a pozitív végkifejlet is, amikor egy invazív faj elterjedéséből előny származik. Az üregi nyúl bugaci ősborókásra gyakorolt hatása e szerencsés véletlenek egyike. A fokozottan védett terület megőrzésében egykor fontos szerepet töltött be ez az emlős, legelésével ugyanis megakadályozta a terület elcserjésedését, vagyis az élőhely értékes állapotát részben neki köszönhetjük. A vízi élőlények között is sok a láthatatlan betolakodó. A cifrarákot például számos európai országba, köztük hazánkba is betelepítették a csökkenő őshonos rákállomány pótlására, illetve tógazdálkodási célból, de elszaporodott, és ma már igen elterjedt. A hobbiállatként tartott ékszerteknős az akváriumokból került a természetes vizekbe. A törpeharcsa, az amúr, a naphal mind elterjedt fajok, és az ezüstkárász is igen jó túlélőképességű és alkalmazkodó. A nílusi sügért Kelet-Afrikába telepítették be élelmezési céllal, de a Viktória-tóban elképesztő mértékű pusztítást végzett az őshonos fajok között, gyakorlatilag ökológiai katasztrófát okozott.

Versenyfutás az idővel

Az özönfajok megmaradásának esélyét a klímaváltozás nagyban befolyásolja. A meleg telek, a hosszabb vegetációs időszak lehetővé teszik, hogy ezek az állatok egész évben szaporodjanak. Mivel új élőhelyükön sokszor nincs természetes ellenfelük, az ember az egyetlen, aki be tud avatkozni a térhódításukba. A védekezés nem lehetetlen, de csak akkor hatékony, ha a legelső pillanattól kezdve fellépünk ellenük. Amikor egy fajból még csak néhány példány van jelen, eltávolításuk olcsóbb és egyszerűbb. A kulcs az előrejelzés, a gyors reagálás és a társadalmi támogatás. Ez utóbbit azonban nehéz megszerezni, az emberek ugyanis sajnálják az állatokat. A szúnyogot senki nem védi, de mondjuk egy szürkemókust már igen, mert a legtöbben nem tudják, mennyire kártékony, csak azt látják, milyen aranyos. A madarak és emlősök csapdázása vagy fegyveres gyérítése sokszor vált ki ellenérzést, főleg ha lakott területen történik. Pedig ezek az állatok idegennek számítanak az ökológiai rendszerben. Nem lehet őket visszavinni eredeti élőhelyükre, nem férnek be egy állatkertbe sem, vagyis nincs hova tenni őket.

Az Európai Uniónak van egy listája az invazív, idegenhonos fajokról, ami a már jelenleg is gondot okozó fajok mellett azokat is tartalmazza, amelyek komoly kockázatot jelentenek a jövőre nézve. Ezeket otthon tilos, sőt, már állatkertben is csak korlátozottan szabad tartani. A dokumentumban szerepel többek között a szibériai csíkosmókus, amely régen a gyerekek kedvence volt, de ott van a jól ismert ékszerteknős is, amely sokáig szintén nagyon népszerű hobbiállat volt.

Kéz a kézben

Az invazív növény- és állatfajok elterjedése sokszor együtt jár. Van például egy guáva nevű növény, amely meghódított sok trópusi szigetet. Ezekre a szigetekre bekerült a vaddisznó is, ami hazánkban ugyan őshonos, de világszinten az egyik legpusztítóbb özönfaj. Megeszi a guáva termését, az ürülékével pedig terjeszti a magjait, így elősegíti a növény elterjedését. A rendszer tehát össze tud zárni: az egyik inváziós faj támogatja a másikat.

Ha a környezet egyszerűsödik, vagyis csökken a biodiverzitás, azzal még nagyobb esély nyílik az idegenhonos fajok elterjedésére. Ilyenkor még az őshonosak is problémássá válhatnak. Például a hód, ami őshonos Magyarországon, kipusztult, de aztán visszatelepítették. A probléma, hogy amióta visszajött, megváltozott körülötte az ökoszisztéma, bekerültek invazív fafajok az élőhelyére, amelyek terjedését az őshonos fafajok kirágásával ő maga segíti. Ugyanez igaz az előbb említett vaddisznóra is. Korábban ha feltúrta a gyepet, az gyorsan regenerálódott az őshonos fajokkal. Ma viszont a megtúrt foltokba azonnal benyomulnak az agresszív özönnövények. Az invázió, az ökológiai biztonság témakörét kutatja az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium, ezen belül működik egy Invázióbiológiai Divízió, amely kifejezetten azzal foglalkozik, hogyan lehet előrejelezni és megelőzni a tömegesen szaporodó fajok megjelenését. Ugyanakkor a civil lakosság is sokat tud segíteni. Létezik több olyan weboldal, ahol bárki bejelentheti egy-egy invazív fajjal kapcsolatos megfigyeléseit. Ahhoz ugyanis, hogy a szakemberek pontos képet kapjanak a kártékony betolakodókról, minden adatra szükség van.