Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A két aszteroida pályáját vizsgáló szakemberek szerint az objektumok semmilyen fenyegetést nem jelentenek a bolygónkra.

A 2010 C01 jelű földközeli aszteroida, amelynek átmérőjét 120-260 méter közé becsülik a NASA kutatói, magyar idő szerint szombat hajnali 5 óra 42 perckor, míg a 2000 QWZ jelű másik kisbolygó, amely a becslések szerint 290-650 méter széles, szombaton 13 óra 54 perckor fog elhaladni bolygónk mellett.

Lindley Johnson, a NASA munkatársa szerint a két aszteroida nagyjából 5,6 millió kilométeres távolságban fog elsuhanni a Föld mellett. A szakember megjegyezte, hogy a kisebb méretű aszteroidák rendszeresen ilyen távolságban haladnak el bolygónk mellett.

Az Európai Űrügynökség (ESA) közleménye szerint a nagyobbik aszteroidát, amelyet az európai űrkutatók 370 méteresre becsülnek, hagyományos távcsővel is látni lehet majd a Földről. Az ESA kiemelte az égitest szokatlan méretét: a 2000 QW7 az esetleges veszélyesség miatt jelenleg megfigyelés alatt tartott 880 aszteroida listáján méretét tekintve az első 20 között szerepel.

Az Európai Űrügynökség is hangsúlyozta azonban, hogy a 2000 QW7 nem jelent semmiféle veszélyt az emberre nézve. Az aszteroida legközelebb 2068-ban halad el a Föld közelében, de akkor már 15 millió kilométeres távolságra.

A földközeli objektumok olyan aszteroidák és üstökösök, amelyek a Nap körül keringenek, és pályájukból adódóan a Föld közelébe kerülnek. Az eddig felfedezett földközeli objektumok száma az év elején még 19 ezernél járt, mostanra azonban túllépte a 20 ezret. A NASA szerint hetente átlagosan 30 újabb objektumot azonosítanak a szakemberek.