Fotó: ShutterStock.com/Gorodenkoff (illusztráció)
Hirdetés

A szakemberek olyan véradók véletlenszerűen kiválasztott mintáit elemezték, akik nem mutattak semmilyen tünetet az első olasz megbetegedés felbukkanása előtt.

A kutatók a kórház 800 donorának február 8. és április 24. közötti, szúrópróbaszerűen kiválasztott mintáit vizsgálták. Az intézményben évente több mint 40 ezer véradó fordul meg.

A donorok 4,6 százalékánál találtak az új típusú koronavírus elleni antitesteket a járvány kezdetének idejéből. A kutatók szerint 20 tünetmentes vírushordozó közül egynél alakult ki immunitás, ami „világosan mutatja, hogy a tömeges immunitás még nagyon távoli”.

Korábban írtuk

Ez az arány azóta hét százalékra emelkedett április elejére, amikor Olaszországban a tetőfokán volt a járvány.

A kutatók szerint valamennyi koronavírus-fertőzésen átesett donor esetében kimutatták a változásokat a sejtszámlálásban és a lipid profilokban, ami a tünetmentes vírushordozók azonosításának nyitja lehet.

A kutatást a Milánói Egyetem Poliklinika kórháza, a Sacco Kórház és az Európai Onkológiai Intézet kutatói közösen folytatták, és eredményei egyelőre csak előzetes formában jelentek meg az előtt, hogy tudományos folyóiratnak szakmai bírálatra benyújtották.

Milánói kutatók már korábban feltételezték, hogy az olaszországi járvány jóval azelőtt kezdődhetett, hogy az első pácienst hivatalosan diagnosztizálták volna a lombardiai Lodi megye Codogno városában.