Fotó: ShutterStock.com/Andrew Joseph Braun
Vuhan, 2020. április 19.
Hirdetés

Szerzői hongkongi tudósok, akik a Covid-19 vírus hét klinikai definícióját vetették össze. A meghatározásokat Kína január közepe és március eleje között használta. A kutatók arra jutottak, hogy az 5. leírás használata a február 20-ig jelentett 55 ezer fertőzés helyett – becslés szerint – 232 ezer esetet tudathatott volna.

„Kimutattuk, hogy a definíciók esetében a változások lényegesen befolyásolták az összes fertőzésfajtán belül a koronavírusos infekciók regisztrált arányát, és ebből következőn nagyban alakították a járvány alakulásának függvénygörbéjét” – írták tanulmányukban a hongkongi tudósok hozzátéve, hogy a 232 ezres számnál jóval több lehetett a fertőzött az enyhe tünetűeket is belevéve.