Hirdetés

A Pro Bono Publico egyetemi konzorcium céljairól Tonk Márton, a kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai karokkal működő Sapientia EMTE rektora, Pálfi József, a nagyváradi PKE rektora és Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológia rektora beszélt egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.

Tonk Márton elmondta: a három tanintézetben képezik a magyar nyelven tanuló romániai egyetemi hallgatók harmadrészét. A konzorcium célja a közös érdekérvényesítés és a célok közös megvalósítása. Közösen kívánnak fellépni Romániában a felsőoktatási kérdésekben, valamint a magyarországi és a nemzetközi kapcsolatok építésében.

A névválasztást azzal magyarázta, hogy a három egyetem az erdélyi magyar közösség javát kívánja szolgálni, semmilyen haszonszerzési érdek nem kapcsolódik a létrehozásához.

Pálfi József hozzátette: a konzorcium létrehozásával a formát teremtették meg, amelyet a következő időszakban kell tartalommal megtölteni. Hozzátette: a három egyetem szellemi, fizikai infrastruktúráját kívánják közösen felhasználni.

Korábban írtuk

Kolumbán Vilmos József kitért arra, hogy jelenleg egyik egyetem keretében sem működik doktori iskola. Arra készülnek, hogy ezt közösen szervezzék meg a konzorcium keretében.

Tonk Márton azért is fontosnak tartotta a közös doktori iskola elindítását, mert – mint fogalmazott – ez az egyetemi oktatói utánpótlás nevelésének a helyszíne. A nyugat-európai egyetemeken doktoráló erdélyi magyar fiatalok közül sokan nem térnek már vissza a szülőföldjükre. Azt is megjegyezte azonban, hogy a hiányszakokon szeretnének doktori képzést indítani: ezek sorában a teológiát, az alkalmazott mérnöki, a biotechnológiai és a jogtudományi képzést említette.

Tonk Márton a célok közé sorolta annak a lehetővé tételét, hogy a három egyetem diákjai hallgathassák a másik egyetem óráit is, és ott osztályzatot, kreditpontokat kapjanak. Hozzátette: az aláírt dokumentumban az is szerepel, hogy közösen használják a három egyetem által birtokolt könyvtárakat, kollégiumokat, közösen fizetnek elő a nemzetközi adatbázisok használatára.

Amint a rektorok közölték: a Pro Bono Publico konzorciumot a három egyetem anyagi forrásainak a felhasználásával kívánják működtetni. Héttagú vezető testületében a három egyetem mindenkori rektora, rektorhelyettese, illetve a Sapientia szenátusának elnöke vesz részt.