Sohasem emlegetjük annyiszor az időt, mint amikor valami éppen véget ér. Ez nem meglepő, hiszen egész életünknek az idő ad keretet, ehhez igazodik minden tevékenységünk; munkánk, pihenésünk, szórakozásunk. De még biológiai létünk is, hiszen élettartamunkat is években számoljuk. Elképzelhető, micsoda zűrzavar keletkezne, ha kiiktatnánk életünkből az időt. Nem lenne semmilyen támpont, amihez létünket mérhetnénk. Naprendszerünk égitestjeinek mozgása szabja meg azt az időbeosztást, amihez minden tevékenységünket szabjuk.

Az idő mint fogalom, az emberiség fejlődésének egy bizonyos szakaszában már az égitestek mozgásához kötődött. Ahogy fejlődött a külvilág megismerése, úgy váltak mind pontosabbá a naptári rendszerek. Lényegében három mozgást kellett megfigyelni az égbolton, és ezeket egymáshoz viszonyítani: a Föld tengelyforgását, ennek időtartama a nap; a Hold keringését a Föld körül, ennek időtartama a hónap; és a Föld keringését a Nap körül, ez az év. Ez a három fogalom független az embertől, és ehhez igazodik minden naptárrendszer, mivel a fent említett égitestek mozgása egymással csak közvetett kapcsolatban van. Ha például a Föld tengelyforgását vesszük egy napnak, akkor a hónap és az év hossza nem határozható meg egész számmal. Ezért jelentett nehézséget a napév és a holdhónap egyeztetése. Egy napév durván számolva 12 holdhónapnak felel meg. Hozzávetőlegesen, mert ha pontosan számolunk, akkor a hibából évente 11 nap jön össze. Ezt az eltérést több módon lehet megoldani. Bizonyos évenként beiktattak egy tizenharmadik hónapot (szökőhónap), és így a Hold járását hozzáigazították a napévhez, vagy csupán a Nap járását vették figyelembe, és így határozták meg az időegységeket. Az előbbi esetben az úgynevezett luniszoláris naptárakat alkották meg, az utóbbi esetben a szoláris naptárakat. Volt egy harmadik megoldás is, amikor csak holdévekkel számoltak, ezt lunáris naptárnak nevezzük (főleg természeti népek használták). A szökőhónapok beiktatása kezdetben a gyakorlatnak megfelelően történt. Hammurápi óbabiloni birodalmában (Kr. e. XVIII-XVII. század) a király rendelte el a szökőhónap beiktatását. Mezopotámiában is a király joga volt, Rómában pedig a pontifex testület döntött a szökőhónapokról. A legrégebben elrendelt luniszoláris időszámítás a babilóniai naptár volt. Ezt Krisztus előtt a IV. században vezették be. Tizenkét holdhónapot számítottak egy évnek, és minden 19 évből a 2., 5., 8., 10., 13., 16., és 19. szökőév volt, 13 hónapból állt. A görögök – a poliszok szerint – helyi naptárakat használtak, így a szökőéveket sem sikerült egységesen bevezetni. A zsidó naptár babiloni eredetű volt, így 19 éves holdciklusokat használtak. A zsinagógai naptár jelenlegi formájában II. Hillél pátriárka javaslatára jött létre; először Kr. e. 344-ben használták. A mohamedán naptár szabályozása Mohamed próféta nevéhez fűződik, aki megtiltotta a szökőhónapok beiktatását és csak 354 vagy 355 napos holdévek használatát engedélyezte. Ebből eredően az iszlám világban az év időtartama 1 napos eltérést mutat, az évek úgynevezett mozgó évek. Így az egyes ünnepek állandóan eltolódnak, és mintegy 33 év alatt végigjárják az egész évet. Például a ramadán lehet télen is és nyáron is. A rómaiak első naptárát még Romulus, a városalapító alkotta meg; ez tíz hónapos naptár volt. Az év első napját Mars istenről (Martius) nevezték el. Julius Caesar naptárreformja előtt (Kr. e. V. századtól) a római év a Hold járásához igazodott. A hónapok részben 31, részben 29 naposak, a február 28 napos volt. Négy év összesen 1465 napot jelentett, ami évente egy nap eltérést mutatott a Nap járásához képest. Ezért Julius Caesar korára az eltérés már három napra rúgott. Caesar megbízott egy görög-egyiptomi származású csillagászt – Szoszigenészt -, hogy szerkesszen egy új naptárt. Így született meg a Julianus-naptár, amely szerint minden év 365 napos, illetve minden negyedik év 366 napos. A szökőnapot február 23. és 24. közé iktatták be. Ez lett a középkor és az újkor időszámításának alapja. A csillagászat fejlődésével kiderült, hogy a Julianus-év sem pontos. Ezért a tridenti zsinat felhatalmazta a pápát a naptárrendezés jogával. XIII. Gergely megrendelésére A. Lilius olasz és C. Clavius angol csillagász dolgozta ki az új naptárrendszert, amelyet 1582-ben emeltek törvényerőre. Azóta is ezt a Gergely-féle naptárt használjuk. Hazánk nagyon hamar bevezette az új naptárt, már az 1588. évi országgyűlés törvénybe iktatta használatát. De például Oroszország csak 1918-ban tért át használatára. A Gergely-naptár sem egészen pontos, de a hibák felhalmozódása csak 3200-ban fog egy teljes napot kitenni… Érdekes, hogy a maják által használt naptár pontossága még a Gergely-félét is felülmúlta. Természetesen azóta is foglalkoznak a ma használatos naptár megreformálásával, napjainkban is vannak támogatói. Korábban sorra alakultak a nemzeti naptárreform-bizottságok. Hazánkban a húszas és harmincas években foglalkoztak behatóan a kérdéssel. A Stella Almanach 1928, 1929 és 1931-es köteteiben Máhler Ede, Kövesligethy Radó és Tass Antal adtak részletes naptárrendezést. Leszögezték, hogy a Gergely-naptár csillagászati szempontból csaknem kifogástalan, inkább gazdasági-társadalmi okok indokolják reformját. A XX. század elején több nemzetközi konferencia is foglalkozott egy új világnaptár megszerkesztésével. Az egykori Népszövetség 1922-ben, 1923-ban és 1924-ben tartott ülést ez ügyben. 1922-ben addig eljutottak, hogy az egyházak elvileg nem ellenzik a reformot. Sajnos hamarosan más ügyekkel volt elfoglalva a világ, így a kérdés megrekedt. Máig várat magára az egységes világnaptár elkészítése, de hagyományaikhoz ragaszkodó ősi népek ma sem szorgalmazzák az ügyet. A Julián-naptár szerinti újév napja január 14-én van, az iszlám naptár szerint pedig az 1428. évet kezdik január 19-én napnyugtakor. A kínai naptár szerint a 4644. év kezdődik február 18-án, de őket is túlszárnyalja a zsidó időszámítás, amely az 5768. évet kezdi szeptember 12-én napnyugtakor. Még több évet számol a bizánci naptár, amely szeptember 14-én kezdi a 7516. évet. Számunkra egészen természetes, hogy a naptári év január elsejével kezdődött. Ez nem mindig volt így, különböző népek különböző korokban máskor kezdték az új esztendőt. Érdekes, hogy csak kevés olyan naptár ismert, amelyik a Nap járásának valamelyik jellegzetes pontjához illeszkedne, pedig ez magától adódna (napéjegyenlőségek, napfordulók). Jelenleg ilyen az egységes indiai év, amelyet 1957-ben vezettek be India államaiban. Ez tekinthető a legújabb naptárnak, követi ugyan a gregorián évet, de az esztendőt március 22-ével, a tavaszi napéjegyenlőséggel kezdi. Angliában a gregorián naptárat 1753-ban vezették be, előtte március 25-e volt az évkezdet napja. Ezt a szokást tükrözi a zsidó naptár is, amelyben a hónapok sora a tavaszi Nissan hónappal kezdődik, de az újévet a hetedik hónap, Tisri 1-jén ünneplik. Az ókori Rómában sokáig Januarius volt a kezdet istenének hónapja, de a konzuli évek alatt március 15-ével kezdték az újesztendőt. A korai Egyiptomban a Nílus áradásának kezdete, illetve a Sirius úgynevezett heliákus, a Nappal együtt történő kelése jelezte az esztendő első napját. Voltak idők és helyek, ahol március 1-je vagy húsvét napja, esetleg szeptember 22-e volt az évkezdő nap. Hogy a nyugati világ évkezdése miért éppen január elsejére esik, arra nehéz válaszolni. Ugyanis ez a nap semmiféle kitüntetett szerepet nem játszik az év napjai között. Ez az évkezdés pusztán adminisztratív intézkedések nyomán jött létre: Kr. e. 153-tól a római főtisztviselők nem március elsején, hanem január elsején foglalták el hivatalukat. A Julius Caesar-féle naptárreform óta véglegesen január elseje lett az újév napja. Emellett azért más évkezdő napok továbbra is előfordultak: a Velencei Köztársaságban 1797-ig márciusban kezdték az esztendőt. A középkorban Európa nagy részén – így hazánkban is – a karácsonnyal esett egybe az újév, jóllehet január elsejéhez is kötődtek népszokások, például az ajándékozás. Számos kelet-európai országban szeptember elsején kezdődött az esztendő, de újév napja volt március 25-e, húsvét napja, és a vízkereszt is január 6-án. A sokféle újév napja mellett mégis makacsul tartották magukat a Római Birodalomban kialakult újévi szokások, a Kalendae Januariae ünnepkörének mozzanatai. Mit jelent a Kalendae Januariae? A római hónapok eredetileg holdhónapok voltak, a hónap első napját az újhold bekövetkezte határozta meg. Ezt a főpap, a pontifex maximus kiáltotta ki (calare=kikiáltani). Innen kapta a hónap első napja a Kalendae nevet, és így lett a naptár ma is használatos neve kalendárium. A januári évkezdő nap – a Kalendae Januariae – később igen nagy jelentőségre tett szert. Érthető, hogy a kelet-európai népek a karácsonyi-újévi szokásokat olyan névvel jelölik a mai napig, amely a kalendae szóból ered: az ukrán kolyadka, a román colinda, a görög kalanda, a szlovák koleda és mások. Hankó Ildikó