Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Magyarok mobilon címmel több mint ötezer ember online megkérdezésével készített felmérést a Be Social közösségimédia-ügynökség. A kutatás eredményei igazolják, hogy bár nem mindig merjük bevallani, egyre inkább mobilfüggők vagyunk, a legnépszerűbb funkció pedig a csetelés.

A jelenleg is zajló negyedik ipari forradalom korszakában a mobil már nem csupán telefonálásra használható eszköz, hanem sokkal inkább sokfunkciós digitális információbázisnak tekinthető. Hogy mire használjuk, befolyásolják a minket körülvevő társadalmi-közösségi minták, az életkorunk, a lakó- és tartózkodási helyünk, de még a nemünk is.

Az online felmérésben válaszoló, különböző életkorú és változatos lakóhelyű megkérdezettek 87 százalékának van mobilnete, egyharmaduk pedig egyetlen lépést sem tesz telefonja nélkül. Nagyjából minden harmadik felhasználó, aki saját bevallása szerint túlságosan sokat nyomkodja az eszközt, mobilfüggőnek tekinthető.

A fiatalabbak – főként a 14 és 25 év közöttiek – számára leginkább unaloműző a telefon, amit szívesen elővesznek a közösségi közlekedés során és autóban ülve is, de előszeretettel alkalmazzák az applikációkat még tévézés közben is. Sőt, sokan tanóra vagy éppen tárgyalás alatt is mobiloznak, ráadásul minden huszadik válaszadó vezetés közben is zavartalanul reagál az üzenetekre, a férfiaknál ez az arány még ennél is nagyobb.

A felmérésből az is kiderül, hogy adataink biztonsága miatt sem aggódunk kellőképpen. Bár vannak olyan tudatos felhasználók – jellemzően a férfiak és a fiatalok –, akik biztonsági kóddal, adatmentéssel, ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel védik a telefonjukban tárolt privát információt, a legtöbben elegendőnek tartják, ha telefonjukat mindig magukkal viszik, és ügyelnek rá.

–  Az online térben aktív felhasználók 80-85 százaléka ma már a mobilján keresztül lóg a neten – magyarázza Forgács Mariann, a Be Social közösségimédia-ügynökség ügyvezetője. – Egy idei felmérésünkben, ami a tinik internetezési szokásaival kapcsolatban készült, a többségtől azt a választ kaptuk, hogy napi négy óránál is többet használják telefonjukat. Figyelembe véve az iskolában, illetve az órák utáni tanulással eltöltött időt, ez mindenképpen figyelemre méltó jelenség. A túlzott mobilhasználat szerintem azt jelenti, hogy ez a tevékenység irányítja az életünket. Folyamatosan tehetünk a tudatos használatért, érdemes például időről időre önvizsgálatot tartani. Ebben a gyártók is segítik a felhasználókat, hiszen ma már előre be lehet állítani, hogy egy-egy alkalmazással naponta hány órát tölthetünk el, de a szankciók mellett a helyes arányok megtalálásához komoly fejlesztő-nevelő munkára is szükség van, és ez igaz a vezetés közbeni mobilozás visszaszorítására is – ismerteti Forgács Mariann.

Csevegőapplikációk, közösségi média, netes keresés, fényképezés, időjárás figyelése és hírolvasás – erre használjuk leggyakrabban és legszívesebben a mobiltelefonunkat, az SMS pedig kezd egyre korszerűtlenebbé válni. A 14–25 éves korosztály az átlagosnál intenzívebb, ha képi tartalomról van szó, ők naponta néznek videót a telefonjukon, ugyanakkor kevésbé érdeklődnek a hírolvasás iránt, mint az idősebbek. Ha választhatnának, akkor a legtöbben gyors orvosi diagnózist kérnének mobiljuktól, esetleg szabad parkolóhelyet keresnének vele, vagy egy okosotthont irányítanának. A fiatalabbak mindennapjait pedig az könnyítené meg leginkább, ha a buszbérletüket mutathatnák fel a mobiljukon, náluk ugyanis ez került az első helyre.

Forgács Mariann szerint a Z generáció tagjai hazánkban már ugyanúgy a mobiljuk köré építik társas kapcsolataikat, ahogy nyugat-európai vagy tengerentúli kortársaik. A felmérésből ugyanakkor az is jól látszik, hogy vannak olyan funkciók is, amelyek hazánkban még nem elég népszerűek. Ezek között első helyen az érintéses fizetés áll, a másodikon a banki ügyintézés, a harmadikon pedig az olvasás.

Valaha kipróbált szolgáltatások népszerűsége, minden korosztály válaszainak százalékos aránya

időjárás-előrejelzés megtekintése 88
e-mail olvasása 87
térképes navigáció használata 81
játék 73
vásárlás webáruházban 61
filmnézés 55
banki ügyintézés 49
szálláskeresés 47
tudásfejlesztő applikáció használata 37
belépőjegy-vásárlás 35
könyvolvasás 32
rendszeres tevékenység figyelése (vízivás, alvás) 22
egyik sem 3

Legnépszerűbb és leggyakrabban használt funkciók, minden korosztály

1. cset
2. közösségi média
3. netes keresés
4. időjárás-figyelés
5. hírolvasás
6. fényképezés
7. zenehallgatás
8. videónézés
9. játék
10. navigáció, tájékozódás
11. SMS