Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini
A plébánia sportpályáján tartott vasárnapi mise Rómában 2020. március 8-án.
Hirdetés

Adriano Decarli, a Milánói Egyetem járványtani és orvostudományi statisztikai professzora közölte, hogy jelentős növekedést tapasztaltak a tüdőgyulladással és influenzával kórházban kezelt emberek számában Milánó és Lodi térségében október és december között.

Elmondta, hogy nem tud pontos számokkal szolgálni, de az átlagosnál több százzal több embert vittek kórházba tüdőgyulladás ás influenza tüneteivel Lombardia ezen két városában – amelyet most a legsúlyosabban érint az új koronavírus-járvány. Decarli most vizsgálja részletesen a kórházi feljegyzéseket és más klinikai adatokat ezekről az esetekről, hogy megállapítsa, az új koronavírus már akkor megérkezett-e Olaszországba.

„Meg akarjuk tudni, hogy a vírus itt volt-e Olaszországban 2019 végén, ha igen, miért maradt észrevétlen viszonylag hosszú ideig és hogy tisztább képünk legyen, ha a járvány egy esetleges második hullámával kell szembenéznünk” – tette hozzá.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az új koronavírus és a Covid-19 légzőszervi betegség ismeretlen volt azelőtt, hogy decemberben először jelentették felbukkanását a közép-kínai Vuhanból. Paul Hunter, a Kelet-angliai Egyetem professzora szerint egyáltalán nem valószínű, hogy a vírus megjelent Európában január előtt.