Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)
Hirdetés

Merkely Béla azt mondta, hogy a vírus elleni oltóanyag leghamarabb ősz végére várható, és azt először a legveszélyeztetettebbek, az idősek kapják meg.

A fertőzés elleni leghatékonyabb védekezés a Semmelweis Ignác tanácsolta kézmosás, amelyre a CNN és a Google is felhívta a figyelmet a napokban – hangsúlyozta, hozzátéve: fontos a távolságtartási szabályok betartása is.

Tudatta, hogy Magyarországon továbbra is az influenza dominál, a jelenlegi felső légúti megbetegedések csupán öt százalékát okozza koronavírus.

Merkely Béla kiemelte, hogy a kormány döntései hamar érkeztek és nagyon hatékonyak voltak, Magyarország emiatt komoly helyzeti előnybe került, és az egyik legjobban teljesítő ország a vírus fékezésében. Néhány dél-európai és nyugat-európai országban súlyosabb problémák vannak, és szűkebbek a járvány leküzdésének lehetőségei – tette hozzá.

A rektor ismertette, hogy a Semmelweis Egyetem konzorciumot hozott létre a koronavírus-fertőzésre kialakított immunválasz vizsgálatára, továbbá járványügyi vizsgálatokat végeznek, analizálják a diagnosztikus vizsgálatok eredményeit, és speciális szűrést végeznek arra vonatkozóan, hogy hány ember eshetett már át a fertőzésen. Ez utóbbi azért fontos, mert ezek az adatok előrevetíthetik, milyen további lépésekre lesz szükség, vagy hogy mikor lehet engedni a szigorú távolságtartást eredményező szakpolitikai intézkedésekből – magyarázta.

Szerinte a népesség néhány százaléka már biztos átesett a fertőzésen, számuk jóval több lehet a kormányzati honlapon közölt adatoknál.