2011. március 11-én a földrengést követő cunami söpört végig a japán partokon. Megszűnt az áramszolgáltatás, az atomerőmű biztonsági hűtőrendszerét működtető dízelgenerátorok leálltak. A fűtőanyag összeolvadt, átlyukasztotta az acél reaktortartályt, és annak a fő berendezéseit körbefogó beton kifolyt az úgynevezett szárazaknába. A következő napokban több robbanás történt, tűz ütött ki egy-egy reaktorban és egy üzemanyag rudak tárolására szolgáló egyik víztartály is kiégett. A sugárzás az erőmű közelében megnőtt, óránként 400 ms-et mértek.

Mondhatnák, hogy amit ember alkot, az mindig magában hordozza a meghibásodás lehetőségét. Teller Ede kedvenc mondása szerint az atomenergiával nem lenne semmi baj, ha nem lennének emberek a reaktor közelében. Pedig azok működtetik, képzettek és kevésbé képzettek, szabályokat betartók és hanyagok; sokan úgy vannak a radioaktivitással, hogy ami nem látszik, az nincs. A spórolás különösen veszélyes, mert a biztonsági méretezést nagyobb konzervativizmussal, nagyobb tartalékokkal tervezve csökkenthető lett volna a veszély és a kár.

Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója szerint a fukusimai atomerőmű balesete természeti katasztrófa által elindított kezdeti eseményből kifejlődött olyan ipari baleset, amit az erőmű körültekintőbb megtervezésével vagy építés utáni megerősítésével el lehetett volna kerülni, illetve a következményeket jelentősen enyhíteni lehetett volna.

Az atomerőművet a földrengés és a cunami lehetséges nagyságára kellett volna jól méretezni. Hanyagságnak tudható be, hogy egy olyan ország területén, amelyik egy geológiai tűzgyűrű egy részén van, nem számítottak egy hasonló méretű földrengésre. Pedig a természet nem tréfál, különösen Japán esetében nem, ahol évek óta Tokióban „várnak” egy pusztító földmozgást.

Ami még megdöbbentőbb – és nem csak Fukusima esetében –, hogy soha nem adnak pontos információt a történtekről, a baleset méretéről, a veszélyeztetett lakosság és a nukleáris szervezetek számára. Így általában késik a védekezés, időt vesztenek a károk elhárításában és a veszélyes folyamatok megállításában.

A Tepco (tokiói elektromos művek) cég rendkívül lassan kezdett olyan mennyiségű információt közreadni, ami alapján a nemzetközi nukleáris szakma némileg elképzelhette, hogy mi is zajlik Fukusimában.

Mindenütt a gazdasági szempontok a döntőek, a vállalatok, országok „jó hírét” nem teszik kockára, de az emberek egészségét annál inkább.

A fukusimai erőműben történt események következményei máig hatnak, sőt mintha most szembesültek volna igazán azzal, hogy valójában nincs példa az elhárítás mikéntjére. A Tepco nemrég tett bejelentésében elismerte, hogy mintegy 300 tonna erősen radioaktív víz szivárgott ki egy tárolótartályból. A hatóságok azonnal hármasra emelték a szintet a nemzetközi nukleáris skálán. A helyzet most sokkal rosszabb mint a cunami idején volt, mivel a reaktormagok hűtésére használt hatalmas vízmennyiséget a helyszínen épített ezer tartályban tárolják; utóbbiak kapacitásának 85 százalékát már felhasználták.

M. Scheider független szakértő – korábban a francia és német kormány tanácsadója is volt – szerint: „Elképesztő mennyiségű vízzel kell megbirkózniuk. A legrosszabb, hogy mindenhol számítani kell a víz szivárgásával, nem csupán a tartályokból. Az alapokból, az összes repedésből, folyamatosan szivárog a radioaktív víz és ezt senki sem tudja mérni. A helyzet sokkal rosszabb, mint amit elhitettek.”

A tengerbe jutó víz folyamatos elhallgatása felháborítja a szakembereket. Dr. Ken Buesseler amerikai óceanográfus személyesen vizsgálta a fukusima körüli vizeket. Véleménye szerint a tengerbe ömlő talajvíz-folyót nem lehet megállítani. Több izotóp, köztük stroncium-9 is bejut az óceánba, ahol a halakban felgyülemlik, új egészségügyi kockázatot okozva. Például cézium ion sokkal több szabadult ki Fukusimában, mint Csernobilban.

A tengerbe került radioaktív szennyeződés 2014-ben éri el az Egyesült Államok partjait. Dél-Korea már most tiltakozik a hamis adatok ellen, mivel csak 2013. augusztusában háromszáz tonna sugárzó anyag került a tengerbe. Tönkretéve ezzel az élelmiszer-biztonságot, a halászok munkáját, veszélyeztetve az emberek és állatok egészségét.

A japán kormány új intézkedési csomagot állított össze a válság kezelésére. Ebben szerepel egy hatalmas földalatti jégfal megépítése az erőmű reaktora körül, mely hivatott lenne megállítani a talajvíz és a fűtőanyagrudak által szennyezett hűtővíz keveredését. A baleset következményeinek felszámolását sürgeti az idő, mivel 2020-ban a nyári olimpiai játékok gazdája Tokió lesz.

Hankó Ildikó

Félelem és rettegés

1942. december 2-án a Chicagói Egyetemen 11 óra 35 perckor beindult az első önfenntartó láncreakció, és ebéd után 2 óra 20 perctől 2 óra 53 percig működött a világ első atomreaktora. Közben tombolt a második világháború, így a remélt békés célokból egyelőre semmi sem lett, helyette Hirosima, Nagaszaki, Bikini-szigetek, Nevadai-sivatag, Urál környéke, a légköri, a föld- és tenger alatti robbantások kerültek a történelem lapjaira. Jórészt utólag tudta meg a nyilvánosság, hogy mi is történt, mert az atomkorszakkal a hazudozás, a félrevezetés, a gátlástalanság nyert teret. Így nem véletlen, hogy az atomenergiát máig félelem és veszélyérzet lengi körül, mivel még mindig nem tartja úgy kézben a tudomány, hogy nyugodtan ráhagyatkozhatnának. Az első baleset egy angol reaktorban Windscale-ben volt 1957-ben, majd 1979-ben az USA-ban a Three Mile Island-i atomerőműben, ugyancsak 1957-ben Cseljabinszk és Szverdlovszk között felrobbant egy plutóniumot elválasztó üzem, majd 1986-ban Csernobilban bekövetkezett az addigi legnagyobb nukleáris katasztrófa.

Energia, energia, energia

Amióta ember él a Földön, az energia begyűjtése vagy előállítása mindig is létkérdés volt. Tágabb értelemben a napi tevékenységhez elengedhetetlenül szükséges, elég, ha a korai időszakban a Nap melegére, a villám gyújtotta tűz megtartására, meleg források felfedezésére vagy a fényre gondolunk. Meleg és fény nélkül az ember elveszti magabiztosságát, a szorongásnak olyan foka uralkodhat el rajta, ami már egészségét veszélyezteti. Ami az energia fontosságát illeti, a helyzet a harmadik évezredre sem változott. Sőt. A telhetetlen, egyre kényelmesebb életet kívánó emberiség a természetet sem kíméli, ha energia megszerzéséről van szó. Háborúk, újkori népvándorlások, természeti katasztrófák, mind az erőszakos energiaszerzés rovására írhatóak. Mindent annak vetnek alá, még az emberi életeket is. A sokféle energiahordozó közül a világon 14 százalék megújuló energiát használnak fel, 7 százalék atomenergiát, a fennmaradó rész fosszilis energiahordozókból származik. A fenntartatható fejlődés csak úgy valósulhat meg, ha a kőolajból utódainkra is hagynak, nem zsákmányolják ki teljesen a készleteket. A megújuló energiát főleg azok az országok képesek számottevő mennyiségben használni, amelyek technikailag is győzik az ehhez szükséges befektetést; ezek főleg gazdagabb északi országok. Ilyenek a szélerőművek, a napelemek, a geotermikus energia, a vízenergia és mások. Franciaország áramtermelésének 40 százalékát atomerőművek szolgáltatják, de emellett az ország déli részén 50 szélerőmű is működik. A megújuló energia hasznosítását a franciák államilag is támogatják.