Fotó: shutterstock, illusztráció. Készítette: Shaiith
Hirdetés

Az apró érzékelő az arany és az alumínium optikai tulajdonságait kihasználva ismeri fel az italok közti különbségeket. Meg tudja különböztetni, ha ugyanazt a whiskyt különböző hordókban érlelték, és felismeri a különbséget a 12, 15 és 18 éves whisky között is – írja hírportálján a BBC.

Megalkotói, a Glasgow-i és a Strathclyde-i Egyetem mérnökei szerint az érzékelő 99 százalékos bizonyossággal „ízleli meg” a különbségeket.

Alasdair Clark, a Glasgow-i Egyetem kutatója elmondta: „mesterséges nyelvnek hívjuk, mert az emberi nyelvhez hasonlóan viselkedik. Hozzánk hasonlóan nem tudja azonosítani az egyes kémiai anyagokat, amelyek miatt a kávénak más íze van, mint az almalének, de könnyen meg tudja határozni a különbséget a két összetett kémiai keverék között”.

A „műnyelv” arany és alumínium szubmikroszkopikus szeletei sakktáblamintázatba rendezve úgy viselkednek, mint az ízlelőbimbók. A kutatók whiskymintákat öntöttek ezekre az „ízlelőbimbókra”, melyek mintegy 500-szor kisebbek, mint emberi megfelelőjük, és lemérték, hogyan nyelik el a fényt, miközben a folyadék ellepi őket – olvasható a Glasgow-i Egyetem holnapján.

A mesterséges nyelvben lévő fémek fényelnyelésének finom különbözőségeit statisztikailag elemezték, így a kutatók azonosítani tudták a whiskyk különböző típusait.

„Nem mi vagyunk az elsők, akik mesterséges nyelvet csináltak, de az elsők, akik olyat alkottak, amely két különböző fémből álló ‘ízlelőbimbókat’ tartalmaz. Így több információt szolgáltat a minták ‘ízéről’, gyorsabb és pontosabb reakciót lehetővé téve” – fejtették ki a szakértők.

Clark kiemelte: az eszköz gyakorlatilag bármely folyadék elemzésére alkalmas, nem csak a whiskyére.

„A hamisított alkoholok azonosítása mellett használható például élelmiszerbiztonsági teszteléseknél, minőségellenőrzéskor, valójában minden olyan területen, ahol egy hordozható, újrahasznosítható kóstolási módszerre van szükség” – fejtette ki Clark.

A műszerről megalkotói a Nanoscale című szaklapban számoltak be kedden.