Hirdetés

A látvány első pillantásra zavarba ejtő: úgy tűnik, mintha vér szivárogna a jégből. A valóságban azonban a vízesés nem vért, hanem vasban gazdag, rendkívül sós oldatot tartalmaz. A vörös szín nem más, mint oxidálódott vas, amely akkor alakul ki, amikor a mélyből feltörő vas(II)-ionok oxigénnel érintkeznek a felszínen. A jelenség hátterében egy több millió éves, ősi tengermaradvány áll, amelyet a gleccser mozgása alatt elzárt vízrekesz őriz.

A kutatók megállapították, hogy ez a víztömeg körülbelül ötmillió éves, és rendkívül magas só- és vastartalmának köszönhetően nem fagy meg, még az antarktiszi -17 °C-os átlaghőmérséklet mellett sem. A sóoldat fagyáspontja jóval alacsonyabb.

A Taylor-gleccser a leghidegebb olyan ismert gleccserek egyike, amely folyékony vizet rejt.

Korábban írtuk

Korábban voltak, akik algák jelenlétére gyanakodtak, ám ez a feltételezés mára megdőlt. A tudományos konszenzus szerint kizárólag a vas oxidációja okozza a víz vöröses elszíneződését.

A vízesés nem állandó intenzitással működik: a sóoldat időszakosan, repedéseken keresztül szivárog a felszínre, amit elsősorban belső nyomáskülönbségek és a gleccser mozgása idéz elő. A pontos mechanizmus még mindig nem teljesen ismert, bár a modern technológia – például a jég alatti radarfelderítés – egyre közelebb visznek a megértéséhez; ezek segítségével a kutatók képesek feltérképezni a jég belső szerkezetét és az alatta húzódó vízrendszereket.

A Taylor-gleccser mélyén rejtőző víz és a belőle időről időre előtörő, vérvörös folyadék a földtudomány, a mikrobiológia és az űrkutatás határterületeit is összeköti. Bár az elmúlt évek technológiai áttörései új perspektívákat nyitottak a kutatásokban, a Blood Falls lüktető, kiszámíthatatlan működése továbbra is titokzatos. A gleccser belső rendszere, a jégtömeg mozgása és az időjárási hatások összjátéka még mindig a tudományos vizsgálatok középpontjában áll.