A címben szereplő mottóval indított kampányt az anyatejes táplálás fontosságáról a társadalmi felelősségvállalást zászlajára tűző PromoBox Kft., amelynek alapító-tulajdonosával, Fejérdy Zsófiával a célzott információ hasznáról beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A PromoBox közel tíz éve van jelen a magyar szülészeteken: a várandósok számára az újszülöttek gondozását segítő csomagjuk mellett legújabb kampányuk a szoptatás fontosságát hangsúlyozza. Miért volt szükség erre?

– Ma már az ország valamennyi kórházának szülészeti osztályán átvehetik az édesanyák a PromoBox csomagot, amiben a Magyar Állami Operaház Útravaló lemeze, az Emberi Erőforrások Minisztériumának babaköszöntő ajtódísze és a babagondozást segítő termékminták mellett számos hasznos információs kiadvány található, például az oltásokról, a szoptatásról, illetve van benne egy ehhez gyakorlati segítséget nyújtó füzet is. Ahogy járom a kórházakat, mindig figyelek arra, mivel tudnánk az édesanyákat segíteni és a szülészeteket támogatni. Az egészségügy felől érkezett hozzánk az igény, hogy mivel a szoptatás kardinális kérdés, és a baba születésének pillanatától kulcsszerepe van nemcsak a táplálkozásban, hanem a korai immunizációban is, jó lenne, ha az anyatejes táplálásról minden információt, a mobilapplikációtól a kézbe vehető kiadványig, elérhetővé tennénk a kismamák számára.

– Ezt az indokolja, hogy még mindig kevesebb édesanya szoptatja a babáját, mint lehetne, vagy a csecsemős nővérek a napi feladatok mellett kevesebb energiát tudnak fordítani a személyes tanácsadásra?

– A kérdés első fele igaz, a statisztikákon lehetne javítani. Létezik olyan bababarát kórház Magyarországon, ahol a szülészetről hazabocsátott édesanyák kilencvenöt százaléka minden gond nélkül szoptat. Ez is igazolja, hogy nagy segítség a célzott információ. A plakátjainkról és a kiadványainkból az édesanyák megtudhatják, milyen a helyes tartás, mi a szoptatás fiziológiája, miért kell a felesleges anyatejet megőrizni, hogyan kell büfiztetni a babát. Fontos, hogy a szoptatás körüli teendőkben az édesapa is tudjon és akarjon segíteni, hiszen a babával való testkontaktusnak a későbbi apa-gyermek kapcsolat szempontjából is komoly jelentősége van. Szoptatási tanácsaink a Minden csepp kincs kampány honlapjáról is letölthetők. Mi e segédanyagokkal inkább csak kiegészítő támogatást adunk, hiszen a csecsemős nővérek, a szülésznők segítik elsőként a kismamákat abban, mit kell tenniük, hogy a kisbabájuk már a kezdet kezdetén anyatejhez jusson. Ez beletartozik a kórházi protokollba.

– A kórházak szívesen fogadták a külső szakmai segítséget?

– Persze, sőt maguk a szülésznők bátorítottak az egységes program kidolgozására. Nálunk a szakmai hitelesség rendkívül fontos: Várfalvi Marianna védőnő, szoptatási tanácsadó és szülésznő negyvenéves szakmai tapasztalattal a háta mögött vállalta el a program koordinációját. Nemcsak a szakma részéről, hanem az édesanyáktól is kaptunk visszajelzéseket arról, mennyire voltak hasznosak a kiadványaink. A mostani projekt azonban a korábbiaknál is célzottabb, kiterjedtebb információkkal szolgál. Fontos, mert hiába a világháló, könnyen el lehet veszni az információk tengerében.

– A szoptatás misztifikálása is sokat árt az ügynek. Számos portál azt sugallja, nem vagy jó anya, ha nem tudsz szoptatni, vagy nem szoptatsz kellően hosszú ideig.

– Mi nem csupán a szoptatásra szeretnénk felhívni a figyelmet. Küldetésünk, hogy minden édesanya információhoz, minden kisbaba anyatejhez jusson. Régóta működnek az anyatejgyűjtő állomások, ahol lehet anyatejet igényelni és leadni, ha valakinek feleslege van, ezért fizet is a társadalombiztosítás. A honlapunkon utána lehet olvasni, hol vannak a gyűjtőpontok, hogyan lehet leadni az anyatejet. Első lépésként a védőnővel való konzultációt javasoljuk. A szoptatásról az interneten, főleg a különböző fórumokon terjedő fél­információk sokszor valóban károsak lehetnek. Jellemző, hogy az ember attól fél, amit nem ismer, és éppen a hiányos ismeretek miatt lehet sok kismamának negatív élmény a szoptatás. Ráadásul ha meg is bélyegezzük azokat, akiknek mindez kudarcélmény, vagy akik önhibájukon kívül, egészségügyi okokból nem tudnak szoptatni, nagy hibát követünk el, ugyanis a bűntudat még jobban megbénítja a testet, így gátolja a természetes folyamatok elindulását. Úgy gondolom, ha csak egyetlen anyukának tudunk az információs kampányunkon keresztül segíteni, már nem volt hiábavaló az erőfeszítésünk.

– Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szülés után egy órán belül ajánlott megkezdeni a szoptatást, ha nincs egészségügyi akadálya. Ezt a szemléletet mennyire vallják magukénak a kórházak?

– A bababarát kórházakban ez alapvető szempont, nincs teáztatás, és a babát megszületésekor azonnal mellre teszik. Úgy látom, egyre szélesebb körben válik elfogadottá ez a nézet, egyre többen vannak, akik felismerik a szoptatás fontosságát. Nemrég adtak át mama-baba padot Újbuda egyik játszóterén, egyre több intézményben biztosítanak a babák etetésére szolgáló, csendes szobákat. E szemléletváltással párhuzamosan úgy érzem, hogy a családbarát közgondolkodás is egyre inkább erősödik az országban, nyilván közrejátszanak ebben a családtámogató intézkedések is. Fontos, hogy az édesapákat is sikerült megszólítani: bátran vállaljanak szerepet a babák gondozásában.

Egészség, védelem
A csecsemőket fontos lenne életük első fél évében – lehetőség szerint – kizárólag anyatejjel táplálni, megfelelő növekedésük, testi-lelki fejlődésük, egészségük érdekében. Az anyatejes táplálást leg­alább a baba kétéves koráig érdemes folytatni, ugyanis az anyatej összetétele a kicsi fejlődéséhez igazodik: a születés utáni héten magas a fehérje- és ásványianyag-összetétele, alacsonyabb zsír- és szénhidráttartalommal, a második héten tápanyagban és immunglobulinokban szegényebb, az érett anyatejre a szülést követő harmadik héttől áll át a szervezet. Az anyatej összetétele egyetlen szoptatás alatt is változik: az elején a hígabb tej szomjoltó, míg a vége felé sűrűbb lesz, zsírtartalma akár négyszerese is lehet az első kortyoknak. Az anyatejben található fehérjék a fertőzések ellen is védelmet nyújtanak, sőt, az allergia és a fiatalkori cukorbetegség kialakulásának esélyét is radikálisan csökkenthetik. Vitamintartalma változó, de az anya kiegyensúlyozott táplálkozása mellett megfelelő. Az előtej sok A- és K-vitamint tartalmaz, de ez egyre kevesebb lesz az anyatejben a második héttől. Az anyatej nem tartalmaz zsírban oldódó D-vitamint, ezért a második héttől a babának napi egy csepp D-vitaminra van szüksége. A szoptatás az anyára is pozitív élettani hatással van: segíti a szülés után a szervezet regenerálódását, az anyaszerep és az önbizalom megerősödését, miközben hozzájárul a gyermek mentális egészségének megalapozásához és a korai anya-gyerek kötődés kialakulásához is. Hosszabb távon csökkenti a petefészek- és mellrák előfordulásának esélyét.
Árulkodó adatok
A Minden Csepp Kincs kampány során a Gyermek-Alapellátási Információs Portál védőnői adataira támaszkodva azt vizsgálták, hogy a 2016-ban született 90 765 baba első életévében milyen táplálásban részesült. Az adatokból kiderül, hogy négy hónapos korukig 43 977-en kaptak kizárólag anyatejet, a születésüktől féléves korukig kizárólagosan szoptatott csecsemők száma 31 124, míg az egyéves korukban még anyatejet is fogyasztó babák száma 33 081 volt, azaz a született babák csupán harmada. Várfalvi Marianna, a kampány szakmai irányítója szerint mindez vegyes képet mutat, hiszen a korábbi évekhez viszonyítva nő azok száma, akik szeretnék szoptatni babájukat, ugyanakkor azt is látni, sok fejleszteni- és tennivaló van, hogy ezek a számok tovább emelkedjenek.
– Az édesanyák döntő többsége elkezdi a szoptatást, mégis sokan idő előtt pótolják az anyatejet, vagy el is hagyják ezt a természetes táplálási módot, és van, aki minden tájékoztatás ellenére sem tartja fontosnak. Ezért szükséges, hogy azonos elvek alapján kapjanak információt az édesanyák, és a szakemberek mellett az egész család támogassa az anya szoptatási szándékát. Még mindig ez a legolcsóbb és egyben környezettudatos táplálási forma – véli a szak­ember.