A Müncheni Műszaki Egyetem, a Helmholtz Központ és az Erlangeni és a Kölni Egyetemi Klinika szakértői egy retrospektív kutatás keretében vizsgálták meg az oltásokra adott immunválaszt. Eredményeikről a The Lancet Infectious Diseases című tudományos folyóiratban számoltak be.

Hirdetés

A tudósok 500 olyan résztvevő vérmintáját elemezték, akiket  8-12 héttel az AstraZeneca oltás után az mRNS-alapú Biontech/Pfizer vakcinával oltottak be.

„Az antitest-válasz ezeknél a résztvevőknél sokkal erősebb volt, mint azoknál, akiket kétszer AstraZenecával oltottak be” – közölte pénteken az Erlangeni Egyetemi Klinika.

A kombinált oltásra adott immunválasz legalább olyan erős volt, mint a Biontech/Pfizer vakcina kétszeres beadása utáni reakció.

Korábban írtuk

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az oltások kombinálhatók egyéni intolerancia vagy az ellátás hiányosságai esetén. A keresztoltás reményeik szerint egy újabb lépés a koronavírus elleni oltások hatásosságának jobb megértése felé vezető úton.

E két oltás és más kombinációk biztonságossága és a klinikai hatékonysága bizonyításához még további vizsgálatokra van szükség – emelték ki.

A németországi úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) július elején közölte, hogy azok, akik első dózisként AstraZeneca-oltást kaptak, a továbbiakban életkortól függetlenül mRNS-alapú oltóanyagot is kaphatnak.