Hirdetés

Az Apple Watch többek között képes érzékelni, ha valaki elesik, és ezután vészhívást indít – volt is ebből probléma, például egy coloradói síparadicsomban 10-12 téves riasztás érkezett a segélyhívóra, miután az óra viselői nem kapcsolták ki a felesleges jelzést. Számos ilyen termék kapható, a minőséget tekintve nagy a szórás, a lényeg inkább az irány: egyre pontosabbak a szenzorok, van már köztük orvosiműszer-szintű is. Az idősebbeknek szánt okosórák előnye emellett, hogy könnyen indítható róluk hívás, probléma esetén jelzést kap a hozzátartozó vagy gondozó, illetve ha kell, viselőjük tartózkodási helyével is tisztában lehet az illetékes személy.

Közösség

A magyar fejlesztésű Private Sentinel (Személyes Őrszem) okosórával kezdeményezhetők és fogadhatók hívások, van rajta helymeghatározás, lépésszámláló, vérnyomás- és pulzusmérés, illetve egy S. O. S. gomb, amivel vészjelzést lehet küldeni a hozzátartozónak. Ára egyébként megfizethető, kevesebb mint ötvenezer forint.

A cég eredetileg más céllal jött létre: Takács Barnabás és Bartal Csaba friss apukaként szembesült 2013-ban néhány megrázó gyilkossági esettel, amelyek áldozatai fiatalok voltak. Akkor egy olyan applikációt fejlesztettek okostelefonra, amivel gyorsan segítséget lehet hívni.

– Az volt a cél, hogy létrehozzunk egy közösséget is a Sentinel-hálózattal – meséli Bartal Csaba. – Választható lehetőség, hogy a vészjelzést a száz méteren belül tartózkodó tagok is láthassák, mivel esetleg előbb odaérhetnek, mint a hatóságok.

Nemrég Romániában is történt egy közvéleményt felkavaró eset, a meggyilkolt fiatal lány hiába hívta a rendőrséget, mire az illetékes elhitte, hogy bajban van, és a rendőrök behatoltak a helyszínre, már késő volt. Az applikációról kriminálpszichológussal is egyeztettek, ma már több ezren használják, külföldön is.

– A felhasználók olyan helyzetekre is alkalmazzák, amelyekre nem is gondoltunk, például egy szellemi fogyatékos fiú szülei úgy érezték, hogy az applikációt könnyebben lesz képes használni a gyerek, ha el akarja érni őket, és ez be is igazolódott – magyarázza Bartal Csaba.

A készítőkben idővel felmerült az idősekről való gondoskodás is, akik viszont sokszor nem tudják vagy nem akarják használni az okostelefont. Így született a szenior-okosóra ötlete, de már készül a gyerekeknek szánt verzió is.

Szolgáltatás

Egész Magyarországon Budapest V. kerületében a legmagasabb a 65 év fölöttiek aránya: közel 30 százalék, míg a 80 év fölöttiek az országos átlag kétszeresét adják. Így az önkormányzat kiemelten kezeli a kérdést, hazánkban ugyanis 53 ezer államilag finanszírozott vagy támogatott férőhely van idősotthonokban, a várólista 34 ezer fős, a fővárosi várakozóknak pedig egytizede V. kerületi. Viszont egy országos felmérés szerint a jelentkezők 40 százaléka képes önálló életvitelének fenntartására, ha egészségét okoseszközökkel monitorozzuk, gondozásuk ugyanis nem igényel 24 órás személyes segítséget.

2013-ban az V. kerület indított egy kezdeményezést, amely aztán országossá bővült, így 155 településen 70 ezer idős embert kérdeztek meg, mire lenne szükségük. Három fő igényt fogalmaztak meg: magányuk enyhítését, egészségromlásuk akadályozását és védelmet az ellenük irányuló bűncselekményekkel szemben. Válaszként a Belvárosból indult egy szintén országossá vált időslátogató program, másrészt felállították a Digitális Támogató Szolgálatot, amelyben a 65. életévüket betöltöttek számítógépet, internetes hozzáférést és hozzá képzést kapnak, valamint Skype-on keresztül segítséget kérhetnek munkaidőben. A program ma már 480 településen, ötezer résztvevővel zajlik.

A kerület pedig most elindított egy okosotthonprogramot, ami magában foglalja a pulzus- és légzésmérést, a funkcionális nyomon követést (aktivitás, mozgás), az eszméletvesztés jelzését, a bűnözőkkel szembeni védelmet (riasztó, mozgás- és betörésérzékelés), a szén-monoxid- és füstérzékelőt, továbbá a társadalmi kapcsolatok elősegítésére tablet- és internet-hozzáférést. A mesterséges intelligenciával felszerelt rendszer pedig az adatokat figyelve szükség esetén riasztást küld a szociális gondozónak vagy a megfelelő szervnek.

– Az egészségügyi felügyeletet egy vészjelző és állapotmérő okosóra látja el, amelyen egy gomb megnyomásával bármikor elérhető a szociális gondozó – mondja Jeneiné Rubovszky Csilla alpolgármester, a program szakmai kidolgozója. – Az óra pontosságára jó példa, hogy az elmúlt három évben két olyan eset is akadt, amikor nagyon korán jelezte a stroke-ot, így az már a műtőasztalon következett be, és sikerült a csökkenteni a hatásait.

A programban dolgozó szociális gondozók a magyar fejlesztésű, WIWE nevű mobil EKG-készüléket is használják, továbbá kaptak az idősek egy digitális gyógyszeradagolót is: jelez az adag bevételekor, ha pedig túl sokáig nem nyitják ki, riasztja a gondozót. A hűtőszekrényre pedig nyitásérzékelő kerül, hiszen az idősek néha elfeledkeznek az evésről.

Egyetlen intézményi férőhely éves fenntartási költsége hárommillió, míg az okosotthonprogram egy főre vetített költsége 400 ezer forint.

Orvosi eszköz

A MAP Health Watch szintén magyar fejlesztésű óra, ami a szív- és érrendszeri betegségben érintetteket célozza. Ilyen készülék jelenleg nincs máshol a világon: nem okosóra, nem fitneszóra, hanem orvosi minőségű adatokat monitorozó eszköz, habár orvosi eszközzé való minősítése még zajlik.

– A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján végeztek már vizsgálatokat az eszközünkkel aritmiával, szívproblémával küzdő betegeken. Párhuzamosan vizsgálták őket minősített kórházi műszerekkel és a mi óránkkal, ugyanazok az adatok születtek – mondja Jakab Attila, a MAP Health Watchot fejlesztő cég kereskedelmi vezetője.

A MAP olyan komplex egészségügyi szolgáltatás, amelynek célja az akut vészhelyzetek gyors felismerése és a fokozatosan kialakuló betegségek diagnosztizálása. Az óra Bluetoothon keresztül továbbítja az adatokat a használó mobiltelefonjára, onnan pedig egy szerverre, ott algoritmus von le következtetéseket, és probléma esetén jelez egy orvoscsoportnak.

Az óra nemcsak pulzusszámot mér, hanem pulzusgörbe kimutatására is alkalmas, ami rejtett betegségekre deríthet fényt. A készülék EKG-t is készít, továbbá a bőr hőmérsékletét és vezetőképességét is képes kimutatni: ha ugyanis bármiféle fájdalom vagy stressz éri a szervezetünket, ez utóbbi megváltozik, így működik a hazugságvizsgáló is. Egy kombinált szenzor elmozdulást és sebességet mér, jelezve, ha valaki elesik, a pulzus- és az EKG-szenzor adataiból pedig vérnyomást kalkulál egy algoritmus. Az eredmények nagyon közel állnak a hagyományos eszköz adataihoz.

Az óra jelenlegi ára 152 ezer forint, de részletre is meg lehet vásárolni, a szolgáltatásé pedig nyolcezer forint havonta. A cégnek Floridában és Dubajban is van irodája. Nemcsak magánemberek, hanem már állami intézmények is érdeklődtek a rendszer iránt.

– Célcsoportunkat a hatvanöt év felettiek alkották, de azt láttuk, hogy a szív- és érrendszeri problémák már 35 év fölött elkezdődnek, sok vevőnknél fennáll az infarktus veszélye, vagy már el is szenvedtek egyet, és tartanak a másodiktól. Sokan pedig idős szüleiknek vásárolják meg az eszközt, mert szeretnék biztonságban tudni őket – meséli Jakab Attila.

Nem elképzelhetetlen és elérhetetlen a jövő, amelyben szükség esetén folyamatosan nyomon követjük a demen­ciában szenvedő idősek vagy a járóbetegek egészségi állapotát, és a háziorvos vagy a mentő reagál vész esetén. Az sem lehetetlen, hogy a szellemileg akadályozottak és a gyerekek helyzetével folyamatosan tisztában legyünk, talán bűncselekményeket is megelőzve. De az is biztos, hogy még meg kell tanulnunk együtt élni ezekkel az eszközökkel, mert ahogy védenek, úgy illetéktelen kezekben visszaélésre is alkalmasak lehetnek. A túlzott aggodalom pedig bosszantó ellenőrzésbe is átcsaphat. De számos esetben vitathatatlan a hasznuk.