Fotó: shutterstock.com/Gorodenkoff (illusztráció)
Hirdetés

Marco Cavaleri, az EMA oltóanyagokért felelős részlegének vezetője elmondta: az ügynökség 33 fejlesztővel áll kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy felgyorsítsa a vakcina jóváhagyásának folyamatát.

Cavaleri kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az oltóanyag már szeptemberre rendelkezésre állhat.

„Mivel egy új oltóanyag kifejlesztésénél teljesen a nulláról kell indulni, optimista forgatókönyv szerint is egy évvel kell számolni, tehát a vakcina legkorábban 2021 elejére lehet meg” – mondta az EMA képviselője újságírók előtt.

Korábban írtuk

Kizárta annak lehetőségét, hogy most kivételesen kihagyják az oltóanyag-kísérletek harmadik fázisát, amely – elmondása szerint – azért szükséges mindenképp, hogy megbizonyosodjanak róla, az új vakcina biztonságos és valóban hatékony.

Az EMA a vakcinafejlesztésen kívül 115 különböző gyógymódot is vizsgál, amellyel kezelni lehetne a koronavírus okozta betegséget. Cavaleri szerint néhány új gyógykezelési eljárást már nyáron engedélyeztethetnek Európában, de konkrétumokat ezzel kapcsolatban nem közölt.