Fotó: sciencemag.org (képernyőfotó)
Hirdetés

„Ez az első alkalom, hogy nagy tömegű galaxisok létét ilyen nagy számban sikerült megerősíteni a 13,7 milliárd éves univerzum első 2 milliárd évéből. Ezek a galaxisok korábban láthatatlanok voltak számunkra” – fogalmazott Vang Tao, a Tokiói Egyetem kutatója, az Atomenergia-bizottság és a Japán Nemzeti Csillagvizsgáló munkatársa, a felfedezésről a Nature tudományos lapban szerdán megjelent tanulmány szerzője.

„Ez a felfedezés szembemegy a jelenlegi modellekkel, amelyek a kozmikus evolúció ezen szakaszára vonatkoznak, és segít megérteni bizonyos részleteket, melyek eddig hiányoztak” – tette hozzá.

A szupernagy tömegű fekete lyukakkal és fekete anyaggal összeköttetésben lévő galaxisoknak az ilyen mértékű elterjedtsége ellentmond az univerzum jelenlegi modelljének – írja a CNN.com.

Korukból és távolságukból adódóan ezek a hatalmas tömegű galaxisok rejtve voltak, mivel fényük gyenge és elnyújtott. Ilyen távolságból ugyanis a fény infravörössé válik, ráadásul az univerzum is tágul, ami miatt nő a távolság.

„Ezeknek a galaxisoknak a fénye nagyon halvány és nagy hullámhosszú, láthatatlan a szem számára és nem érzékelhető a Hubble által sem” – mondta Kohno Kotaro, a Tokiói Egyetem tudósa. Ezért az Atacamai Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózatot (ALMA) használták, amely ideális az ilyen jellegű objektumok megfigyelésére.

A galaxisok tanulmányozása több információt szolgáltat a szupernagy tömegű fekete lyukakról is.

„Minél nagyobb tömegű egy galaxis, annál nagyobb tömegű a szívében lévő szupernagy tömegű fekete lyuk. Tehát a galaxisok fejlődésének tanulmányozása révén többet megtudhatunk a szupernagy tömegű fekete lyukakról” – mondta Kohno.