Szenzáció: minden várakozást felülmúlt a régészeti eredmény
A Szent István Király Múzeum finanszírozásával lehetőség nyílt néhány régészeti feltárásból származó minta radiokarbon kormeghatározására a debreceni Atommagkutató Intézet Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratóriumában – számolt be róla Facebook-oldalán a múzeum.Kifejtik, hogy ezek közé válogatta be Szücsi Frigyes régész a bodajki Kálvárián 2022-ben végzett mentő feltárásából származó egyik embertani mintát. A Kálvárián akkoriban egy beruházás földmunkái közben teljesen váratlanul kerültek elő emberi csontvázak – idézik fel -, amelyek a tájolásuk, a zsúfolt, több rétegben való elhelyezkedésük és a mellékletnélküliségük alapján egy templom körüli temető képét mutatták, templomromot azonban nem találtak, és arra írott forrásokban sincs utalás.
A leletmentés után is kérdés maradt tehát a temető kora, függetlenül attól, hogy egyértelműen középkori jellegűnek tűnt.
A radiokarbon vizsgálattól remélték, hogy körvonalazza e temetkezések időszakát.
A múzeum beszámolója szerint
az eredmény minden várakozást felülmúlt: a vizsgált személy 95,4 százalékos valószínűséggel 994 és 1028 között hunyt el, tehát Szent István király kortársaként élt.
Wilibald kapucínus atya a XVII. század végén jegyezte le azt a néphagyományt, miszerint Szent István Király kápolnát alapított Bodajkon, ahová Imre herceggel csónakkal jártak ki imádkozni. A templom körüli temető részeként értelmezhető sírok elhelyezkedése alapján a népi emlékezetben megőrzött Szent István-i kápolnának (talán inkább egy kis plébániatemplomnak) a Kálvária-dombon kellett állnia, függetlenül attól, hogy nyomait (még) nem ismerjük – tér ki rá a múzeum.
Kifejtik: további radiokarbon vizsgálatok és az embertani anyag tudományos feldolgozása nyújthat majd még pontosabb információkat erről a különleges kora Árpád-kori temetkezési helyről.
Azt már mindenesetre most kijelenthetjük, hogy a természettudományos adat igazolhatja az ezeréves bodajki hagyomány valóságát a Szent István király korabeli bodajki kápolna (templom) építéséről
– zárul a Szücsi Frigyes által jegyzett Facebook-kiírás.