Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Hu Hao, a kínai holdkutatási program harmadik szakaszának vezető tervezője a Nankingben megrendezett Kínai Űrkonferencián számolt be arról, hogy már folyik az újabb küldetés részletes kidolgozása.

A 2018 decemberében útnak indított Csang’o-4 volt az első űrszonda, amely puha landolást hajtott végre az Aitken-medence 180 kilométer széles Von Karman-kráterében.

A Csang’o-5 űrszonda 2020-ban landolt a Holdon, és decemberben 1731 grammnyi mintát hozott vissza a Földre.

A Csang’o-6 szintén mintákat gyűjt majd átfogó elemzés és kutatás céljából. A szondán francia, svéd, orosz és olasz műszerek is lesznek – mondta el Hu, arra azonban nem tért ki, hogy milyen felszerelésekről van szó.

Korábban írtuk

A Csang’o szondák fontos elemei a kínai űrkutatási programnak, amelyben egy olyan szonda is szerepel, amely egy robotrover leszállását készíti elő a Marson. A programban még tervezik egy legénységgel működő űrállomás létrehozását, asztronauták holdraszállását, valamint tajminta gyűjtését egy aszteroidáról.