Egyetemi kutatók újfajta módszerrel enyhítenének a klímaváltozás hatásain – írja az RT. A tudósok vegyületekkel tompítanák a Nap fényét, ezzel hűtve az egyre melegedő bolygót. A tanulmány azonban nem igazán tartalmaz hatáselemzést, például arról, hogyan változna az életünk, ha tartósan árnyékba borulna a Föld.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Mivel a világ nem képes megbirkózni a még mindig óriási széndioxid-kibocsátással, a Harvard és a Yale nevű amerikai egyetemek szokatlan módszerrel álltak elő, amely segíthet fékezni a globális felmelegedést. Érvelésük szerint a problémát így a másik oldaláról lehetne megfogni és megoldani, ráadásul olcsón. Az ötlet szerint szulfátokat (szulfátiont tartalmazó vegyületeket) lőnének a sztratoszféra alsó rétegeibe, amely felfogná a napsugarakat.

A kísérlet esetleges megvalósulása után semmi sem garantálná, hogy ne idéződne elő katasztrófa. Az árnyékolás hatására például nem tudnánk, mi történne azokkal, akiknek létfontosságú a napfény, például a hideg tájak lakóival. Ahogy azt sem ismerjük, ez hogyan befolyásolná a mezőgazdasági termelést.

Hatáselemzést nem, költségszámolást azonban tartalmaz az Environmental Research Letters című folyóiratban megjelent tanulmány. Szükség lenne repülőkre, ballonokra, esetleg óriási lövegekre, amelyekkel a szulfátot az égbe lőhetnék. A tanulmány szerint tizenöt éven belül fel lehetne lőni az első adag vegyületet, ami 3,5 milliárd dollárba (hozzávetőleg 989 milliárd forintba) kerülne. Az ezt követő újabb tizenöt évben további 711 milliárd forintnak megfelelő amerikai dollárra lenne szükség, ami a projekt jelentőségéhez képest alacsony összeg – érvelnek a kutatók.