Veszélyes szökevények

Az átokhínár egy akváriumból a csatornába száműzve, a vízijácint állítólag az egyik világkiállításon ajándékként osztogatva, a rózsaszín törpebanán pedig kedvesnek tűnő szuvenírként indult világhódító útjára. E három fajban közös, hogy új otthonukban olyan agresszívan kezdtek el terjedni, hogy kiszorították őshonos növénytársaikat. Magyarország sem mentes az idegenhonos növényektől, közöttük pedig özönfajok is akadnak szép számmal, és úgy tűnik, a nemzetközi kereskedelem, a klímaváltozás és a turizmus következtében egyre több ilyen betolakodóval kell felvennünk a harcot a jövőben.

Jó szándék, rossz végeredmény

A nyugati ostorfát eredetileg táplálékforrásul szánták a madaraknak, amelyek valóban szívesen fogyasztják a termését, ám ahol ürítik a magját, ott tömegesen csírázik ez a faj, magyarázza Botta-Dukát Zoltán, a Hun-Ren Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, hogyan is szökhetnek ki a kertekből az invazív fajok.

– Én is sokat küzdök a kertemben a magoncok kiirtásával, mert nagyon gyorsan nő.

Hozzáteszi, szárnyas kis barátaink jóvoltából terjedt el hazánkban a sajmeggy is, amit korábban gazdasági céllal telepítettek fenyőültetvényeinkbe, hogy árnyékolja a fák törzsét, ezáltal javuljon a faanyag minősége. Az ötletgazdák célt értek ugyan, azzal viszont nem számoltak, hogy az elültetett fák az állatok közreműködésével gombamód szaporodni kezdenek és kiszorítják az őshonos növényeket természetes élőhelyükről. Hogy milyen gyorsan képesek szaporodni az ilyen idegenhonos fajok, azt jól példázza a kudzugyökér elterjedésének esete. A keleti gyógyászatban használt növény naponta akár 30 centimétert is képes nőni, nem csoda, hogy az Egyesült Államok déli részén már 3 millió hektárt borít be.

Sajnos ma már a városokban is sok invazív fajt találni, mivel az önkormányzati faültetések során gyakran nem a természetvédelem, hanem a kényelmi szempontok diktálnak: a döntéshozók elsősorban olyan fákat választanak, amelyek gyorsan növekednek, jól tűrik a városi környezetet és könnyen, olcsón beszerezhetők.

Az őshonos fajokhoz ugyanakkor rengeteg más élőlény alkalmazkodott az evolúció során. Kipusztulásukkal egyfajta láncreakció kezdődhet: eltűnhetnek azok a rovarok, amelyek csak az adott őshonos fajra specializálódtak, így kevesebb táplálék jut a madaraknak és kisemlősöknek, a folyamat pedig végül élőhelyek összeomlásához vezethet. Az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Biodiverzitási Tanácsának (IPBES) jelentése szerint az invazív fajok kulcsszerepet játszottak abban, hogy mára kihalt az állat- és növényfajok 60 százaléka. A szakemberek szerint félő, hogy ha mindent mindenhova eljuttatunk, egy idő után az egész világon ugyanazok a növények élnek majd. Van, ahol már most is tapasztalható ilyen: Kaliforniában például az útszéli gyomtársulások szinte minden növénye európai eredetű.

Gátlástalan törtetők

Hazánk legveszélyesebb fás szárú fajai közé tartozik a már említett nyugati ostorfa és a sajmeggy mellett a bálványfa, a zöld juhar és az akác is, bár ez utóbbinak azért haszna is van, ugyanis remek mézelő és faanyagként sem utolsó. A lágy szárúak közül a legagresszívabb az országszerte terjedő selyemkóró vagy népies nevén vaddohány, valamint a japán keserűfű, ez a hibrid még saját őseit is kiszorítja az élőhelyéről. A legveszedelmesebbek közé tartozik a hatalmas levelű, ernyősvirágzatú, kétméteresre is megnövő medvetalp, ami ráadásul nemcsak az őshonos társaira nézve veszélyes, hanem az emberre is, ugyanis bőrrel érintkezve súlyos fényérzékenységet, hólyagokat idéz elő. Annak idején dísznövényként, angolparkokba ültetve került Magyarországra. Bár kétségkívül gyönyörű növény, tartása nagyfokú elővigyázatosságot igényel: ha megfelelő védőöltözetben még magérés előtt lekaszálják, nem terjed tovább és csodálatos dísze lehet egy parknak, de kiskertekbe semmiképpen se ajánlják. A szocializmusban takarmánynövényként is kísérleteztek vele a keszthelyi tangazdaságban, ahonnan aztán megszökött.

Botta-Dukát Zoltán szerint az ártéri területek Magyarországon is fokozottan veszélyeztetettek, mert az áradások miatti rendszeres bolygatás megnehezíti az ott élő növények életét és megkönnyíti az idegen fajok megtelepedését. Hazánkban ugyanakkor igencsak fertőzött régió a Kiskunság homokvidéke is, ahol manapság egy új növény is terjed. Ez a homoki prérifű, ami eddig tisztázatlan módon került hozzánk Amerikából, jellemzője pedig, hogy másképp fotoszintetizál, mint az itt élő fajok többsége: sokkal gazdaságosabban tudja hasznosítani a vizet, ezáltal remekül bírja a pusztaságra amúgy is jellemző, ám a klímaváltozással csak fokozódó szárazságot és meleget.

A professzor felhívja rá a figyelmet, hogy az invazív fajok ellen védekezni Magyarországon különösen nehéz, hiszen országhatáraink nem külső határok, képtelenség olyan szigorú ellenőrzést bevezetni, mint mondjuk Ausztráliában, ahová sem növényt, sem állatot nem engednek bevinni anélkül, hogy bebizonyítanánk, semmilyen veszélyt nem jelent a helyi flórára vagy faunára. Persze nem véletlen, hogy a szigetországban ilyen szigorú szabályok léptek életbe. Az ottani növényvilág 50 százaléka már nem őshonos, minden második faj más kontinensekről került be, a helyiek pedig a bőrükön érzik az ebből fakadó probléma súlyosságát.

Elkerülni a támadást

A szakemberek szerint a legjobb megoldás a védekezésre a megelőzés lenne. Az Európai Unióban létezik ugyan olyan szabályozás, amely tiltja bizonyos növények kereskedelmét és telepítését, de ez a lista lassan bővül, mert konszenzus kell hozzá, hogy egy-egy faj rákerülhessen. Mivel a jegyzékben számos olyan faj található, ami nem minden országban okoz kellemetlenséget, az EU engedélyezte, hogy a tagállamok saját listát készítsenek. Úgy tudni, itthon éppen zajlik egy ilyen dokumentum összeállítása. Svájcban ugyanakkor már a gyakorlatban is alkalmazzák a tiltásra vonatkozó szabályokat: tavaly ősszel a rózsafélék családjába tartozó, sövénynek is kiváló, itthon is egyre népszerűbb örökzöld, a babérmeggy került feketelistára. A kertben lévőket ugyan nem kell kiirtani, de új palántákat sem árusítani, sem importálni nem lehet.

Az özönnövények elsőként megjelenő példányait ha sikerül korán felismerni, ki lehet irtani. Az Ausztráliában eredetileg kerítésnek szánt fügekaktusz elburjánzását például egy Dél-Amerikából származó lepke hernyójának betelepítésével szorították vissza, de sajnos a sikeres biológiai védekezésre kevés hasonló példa van. Hazánkban is élnek fajok, amik már olyannyira elterjedtek, hogy nem igazán lehet mit kezdeni velük. Ilyen az egyik legallergénebb gyomunk, a parlagfű is, amit egyébként véletlenül hurcoltak be Magyarországra. A hozzá hasonló, már megtelepedett fajok esetében a cél a folyamatos kontroll: a legértékesebb területek védelme és a károk minimalizálása.

A lakosság tudatossága lassan, de nő. Bár még mindig sokan ültetnek úgy a kertjükbe növényeket, hogy nincsenek tisztában azok invazív voltával, egyre többen ismerik föl a problémát saját tapasztalatok szerzése során is. Ha a véletlenszerű behurcolásét nem is, a szándékos betelepítés mértékét mindenképp csökkenteni tudjuk egy kis lelkiismeretességgel és odafigyeléssel.