Fotó: MTI/Sóki Tamás
Hirdetés

A legismertebb a BioNTech/Pfizer, illetve a Moderna vakcinája, amelyhez magyar szabadalom is kellett. A Pennsyl­vania Egyetem Drew Weissman és Karikó Katalin közös, mRNS-kezelésekhez kapcsolódó kutatását, illetve az ehhez kapcsolódó szabadalmat használta fel a két gyártó a vakcinafejlesztéshez. A Forbes úgy tudja, hogy a BioNTech és a Moderna összesen 150 millió dollárt fizetett ki a Karikó–Weissman-szabadalom használati jogáért.

A fluvoxaminterápia

November elején kezdődtek a Semmelweis Egyetemen és több hazai kórházban azok a klinikai vizsgálatok, amelyek a Covid-fertőzés következtében fellépő tüdőhegesedés kezelésében használatos fluvoxaminterápia eredményességét vizsgálják. A koronavírus-fertőzés kétféle módon károsíthatja a szervezetünket: az egyik, amikor a már meglévő alapbetegségünket felerősíti, a másik, amikor túlzottan erős immunreakciót vált ki a szervezetünkből. Utóbbi oka az úgynevezett citokinvihar, amely súlyos tüdőgyulladást és többszervi károsodást vált ki. Ennek leküzdésében segíthet a fluvoxaminterápia.

A kutatási program vezetője Fekete Andrea, a Semmelweis Egyetem docense, a SigmaDrugs társalapító ügyvezetője. Az alapötlet lényege, hogy a korábbi neurobiológiai vizsgálatok során már kimutatott Sigma-1 receptor aktiválása csökkenti az agyban a gyulladásos folyamatokat, ezáltal jótékonyan hat a szervezetre. A Sigma-1 receptor hatását először az 1970-es években írták le a központi idegrendszerben, ekkor még csak agyi funkciókhoz kapcsolták a szerepét. Az elmúlt egy-másfél évtized kutatásai azt mutatták, hogy ez a receptor a szervezet más területein is jelen lehet, és sokféle funkciója közül az egyik éppen a gyulladás csökkentése. Azt már az I. sz. gyermekklinikán működő, Fekete Andrea által vezetett kutatócsoport ismerte fel, hogy több szerv esetén is igazolható ez a védőmechanizmus.

A fluvoxamin két ponton fejti ki a hatását: a tüdőgyulladás akut szakaszában meggátolja a citokinvihar kialakulását, illetve hosszú távon csökkenti a gyulladás miatt kialakuló hegesedést a tüdőben.

Korábban írtuk

Vírus elleni vakcina

Müller Cecília országos tiszti főorvos reményei szerint fél-egy éven belül gyártani fogják a Magyarországon fejlesztett, koronavírus elleni vakcinát, amelyet az influenzaoltáshoz hasonlóan elölt vírusok felhasználásával készítenek. Ennek az elvnek az a lényege, hogy a kórokozót fertőzőképtelen, inaktivált állapotban juttatják a szervezetbe. A Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi központ közös fejlesztése során már kellő mennyiségben tudnak vírust szaporítani, jelenleg ezek inaktiválása zajlik. A Debreceni Egyetem megalapította az Oltóanyaggyár Zrt.-t, amelynek a kormány meghatározó szerepet szán a magyarországi vakcinagyártásban.

Fehérjealegység-vakcina

Ezzel párhuzamosan a Pécsi Tudományegyetem virológiai laborjában is zajlik a kutatás: februárban kezdődtek az állatkísérletek. A pécsi tudósok a bécsi Cebina nevű biotechnológiai céggel közösen fejlesztenek. A pécsi oltóanyagjelölt egy új generációs készítmény, úgynevezett fehérjealegység-vakcina lesz, ha eljut a gyártásig. Lényege, hogy a laborban a koronavírus-fehérjéket gyártják le, ezeket megtisztítják, majd beviszik a vakcinával a szervezetbe. A fehérjék hivatottak kiváltani az immunreakciót. Ha az állatokon végzett vizsgálatok eredményei ígéretesek lesznek, akkor a humán fázisokat már egy hazai vagy nemzetközi gyógyszergyártó cég folytathatja le.

Orrcsepp

Magyar kutatók segítségével indult meg egy új gyógyszer fejlesztése már ismert alapanyag segítségével. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának részvételével zajló nemzetközi projekt keretében a német Ursapharm Arzneimittel és az osztrák Cebina klinikai kutatás során vizsgálja az antihisztaminként ismert azelesztin-hidrokloridot. A klinikai tanulmány célja a vegyület SARS-CoV-2-fertőzés elleni lehetséges hatásának igazolása a betegek szervezetében. A laboratóriumi vizsgálatokat a dr. Jakab Ferenc professzor által vezetett Nemzeti Virológiai Laboratóriumban végezték. Ezek eredménye, hogy a hazai patikákban is kapható, allergia elleni orrspray egyik összetevője, az azelasztin-hidroklorid erős vírusellenes hatása miatt potenciális gyógyszer a Covid ellen.

A közelmúltban megkezdődött a klinikai vizsgálat Németországban annak igazolására, hogy az azelasztint tartalmazó orrspray képes visszaszorítani az orrnyálkahártyán a vírus megtapadását és szaporodását a fertőzés korai szakaszában, megakadályozva ezzel a betegség kialakulását, illetve súlyosbodását.

Hazai gyártás

Ősz óta gőzerővel állítják elő itthon az egyik leghatékonyabb antivirális gyógyszert. A Richter öt hónap alatt sikeresen szintetizálta a súlyos stádiumban lévő betegek kezelésére alkalmas remdesivir hatóanyagát, és le is gyártotta. A vállalat egy másik Covid-elleni antivirális szer hazai fejlesztésében is részt vett: a favipiravir hatóanyag-tartalmú Avigan nevű gyógyszerrel először a Szegedi Tudományegyetem klinikáján kezelhetik a koronavírusos betegeket.

Mesterséges fehérje

Egy új magyar fejlesztés nemcsak a betegség súlyosbodását, hanem magát a fertőzést is meggátolhatja. Az ELTE, a Pécsi Tudományegyetem, az ImmunoGenes Kft. és a Richter Gedeon Nyrt. közös kutatócsoportja az ACE2 és a kiürülés lassításáért felelős fehérje (Fc) „összeragasztásából” állítja elő a mesterséges fúziós fehérjét. Fertőzés esetén ugyanis a Covid–19 fehérjetüskéi hozzákapcsolódnak az emberi szervezet sejtjeihez, ezen belül az ACE2 receptorokhoz, és gyulladást okoznak. A fejlesztőcsapat az ACE2-Fc fúziós fehérje előállítása során emberi fehérjét használ, amit az immunrendszer nem idegen anyagként azonosít, így nem támad meg. Az ACE2-Fc várhatóan semlegesíti a vírust, az általa beindított immunválasz elpusztítja a fertőzött sejteket is, és két-három hónapos védettséget ad. A fejlesztés alatt álló készítmény piaci bevezetése legkorábban 2022-re várható, jelenleg a preklinikai vizsgálatok folynak.

Jelez a szennyvíz

A vírus kimutatása a kommunális szennyvízből immár bevált módszerré vált a fertőzés megjelenésének, illetve terjedésének monitorozására. Előnye, hogy a fertőzés terjedése, illetve mértéke a hagyományos tesztekénél jóval nagyobb mintán vizsgálható. A szennyvízből a mutáns vírusok is kimutathatók. Eddig a brit koronavírus-variáns jelenlétét igazolták ilyen módon. A hazai fejlesztők a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Mol voltak.

Egylépéses teszt

Az új, egylépéses koronavírus-teszt fejlesztője az Omixon Biocomputing Kft., egy magyar tulajdonban lévő molekuláris diagnosztikai cég. Az új eljárás tesztelésében a Semmelweis Egyetem is részt vett. A klasszikus PCR-teszt a mintából kivont vírus RNS-ét mutatja ki, ami költséges és időigényes. Ezért nagy jelentőségű a közvetlenül a levett mintából elvégezhető vizsgálat. Az Omixon az új megoldást egy kaliforniai vállalattal közösen fejlesztette ki. Az új teszttel két óra alatt kimutatható a fertőzés, ugyanez a klasszikus teszteknél nyolcat vesz igénybe.

Lélegeztetés kíméletesen

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtu­dományi Egyetem szakemberei és kuta­tói gyártották le a kétféle prototípust, egy PLC- és egy mikrokontroller-alapú, egyedi fejlesztésű elektronikával felszerelt lélegeztetőgépet, a gyártás feltételeit a BM Heros Zrt. teremtette meg kőbányai üzemében. A gépek invazív és noninvazív lélegeztetésre is alkalmasak, a hagyományosnál jóval kíméletesebb módon.

…hordozható módon

Jól vizsgázott, a betegek kezelésében is sikeresnek bizonyult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával megvalósult magyar fejlesztésű lélegeztetőgép. A Femtonics Kft. és a Semmelweis Egyetem kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, nagy teljesítményű vírusszűrővel ellátott lélegeztetőgépet fejlesztett ki. A számtalan újítást tartalmazó eszköz klinikai vizsgálati tervét komplex szempontrendszer szerint dolgozták ki, a vizsgálat négy egymásra épülő szakaszból állt. Az elsőben a lélegeztetőgép műszaki paramétereit ellenőrizték, a másodikban a különböző riasztási eseményeket, a harmadikban a berendezés kezelhetőségét (megnézték, hogy egy rövid, ötperces oktatás után megbízhatóan kezelhető-e). Az utolsó szakaszban a betegellátásba is bevonták a műszert, amelyről így kiderült, hogy végig a beállított paramétereknek megfelelően, megbízhatóan, pontosan, könnyen kezelhetően és stabilan teljesített. Azt előzetes eredmények alapján megkezdődhetett a magyar lélegeztetőgép sorozatgyártása.

…tömegesen

Különleges berendezés megvalósításának ötlete született meg az Óbudai Egyetem Egyetemi Kutató és Innovációs Központjában, illetve Neumann János Informatikai Karán. A kutatók egy olyan tömeglélegeztető gépet fejlesztettek ki, ami egyszerre akár 5, 10, 50, esetleg még több koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lehet, akár tábori körülmények közt is.

Nyálteszt

A Semmelweis Egyetem Orálbiológiai Tanszéke tömegesen alkalmazható, olcsó, gyors vírusteszten dolgozik. A PCR-tesztekhez az orrból és a garatból vesznek mintát. A nyálteszt jóval egyszerűbb, és tömeges mintavételre is alkalmas lehet.

Csősz Boglárka

Hatékony szűrő

A KC Struktur újrafelhasználható maszkja a cég állítása szerint a por és pollen szűrésére való maszkokkal ellentétben vírusok és baktériumok szűrésére is alkalmas, klinikailag tesztelt vírusszűrővel rendelkezik. A klinikai tesztek során a koronavírusnál is kisebb vírusokkal tesztelt filter 99,9 százalékos eredményt ért el.

Önfertőtlenítő védőréteg

A győri Graboplast saját szabadalma alapján gyártja az elsősorban egészségügyi intézmények számára kifejlesztett padlóburkolatát, amely már a világ számos országában, Kínától az Egyesült Államokig bizonyított. Felületét olyan réteggel vonták be, ami nyolc óra alatt elpusztítja a vírusokat, baktériumokat, még a rezisztens szuperbaktériumokat is. Mindezt vegyszerek nélkül. A termékcsalád kettős védelmi vonallal van ellátva: az első az ezüstion, amely hosszú ideje ismert, a második egy olyan, fényre aktiválódó védőréteg, ami elpusztítja a vele érintkezésbe kerülő mikroorganizmusokat, így a kórokozók nem fertőznek tovább. Mivel az önfertőtlenítő réteg nem tartalmaz antibiotikumot sem, a kórokozók nem válhatnak rezisztenssé vele szemben. A Graboplast a padlóburkolat után nemrég piacra dobta önfertőtlenítő falburkolatát, ami ugyancsak vegyszer nélkül képes lebontani a vírusokat és baktériumokat.

A termék hatékonyságát független intézetekben, ISO 27447-es szabvány szerint, kifejezetten nehezen elpusztítható baktériumokon lefolytatott vizsgálatok bizonyítják. Az eredmények igazolták, hogy a mikroorganizmusok több mint 99 százaléka néhány órán belül elpusztult. A győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházban valós környezetben folytattak le összehasonlító teszteket, amely ugyanezt az eredményt hozták: a vírusok és baktériumok néhány órán belül vízre és szén-dioxidra bomlottak.