A kaliforniai City of Hope rákklinika 66 éves HIV-fertőzött páciense leukémia miatt részesült csontvelő-transzplantációban, amelyhez az orvosok a HIV-vírussal szemben természetes védettséggel rendelkező donort kerestek. Ezzel az eljárással kezelték az első gyógyult beteget, a berlini páciensként emlegetett Timothy Ray Brownt is 2007-ben.

Hirdetés

A névtelenséget kérő, ezért a duartei (Kalifornia) klinika neve alapján City of Hope-páciensként azonosított férfi már a negyedik páciens, akit őssejtátültetéssel teljesen kigyógyítottak a fertőzésből. Közülük egyben ő a vírussal leghosszabb ideje, több mint harminc éve élő páciens. 1988-ban állapították meg nála a HIV-fertőzést. Korábban antriretrovirális kezelésben részesült.

A páciens három és fél éve esett át a transzplantáción, és 2021 márciusától már nem részesül antiretrovírus-ellenes (HIV elleni) kezelésben. Immár több mint egy éve teljesen mentes a leukémáitól és a HIV-vírustól is. Idén ő már a második gyógyult HIV-fertőzött.

A transzplantáció során egy ritka genetikai mutációval rendelkező donor őssejtjeit ültetik át a betegbe. Az ilyen donoroknál hiányzik a CCR5-gén egy része, ennek hiányában pedig az immunrendszer összeomlását okozó vírus nem tudja megtámadni a szervezetet.

Korábban írtuk

Az orvosok szerint az újabb gyógyulás, amelyet a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS) pénteken kezdődő 2022-es montréali konferenciája előtt ismertettek, arról tanúskodik, hogy idősebb HIV- és vérrákpáciensek előtt is szélesebbre tárulhat az őssejtkezelés lehetősége, különös tekintettel arra, hogy a donor nem állt rokonságban a beteggel.