Vármegyék könyve

Abaúj-Torna

A történelmi Magyarország északkeleti részén elterülő megye kiterjedése közel háromezer-háromszáz négyzetkilométer volt. A megyének a millennium idején száznyolcvanezer lakosa volt, közülük százhúszezer magyar, tízezer német, ötvenezer szlovák és mindössze kétszázötven rutén. A megye hat járásában egy szabad királyi város (Kassa), valamint kétszázhatvannégy község volt, utóbbiak többnyire aprók, kétezernél többen csupán négyben laktak. A népoktatás ügye a kor viszonyaihoz képest átlagos színvonalon állt. Bár a hat éven felülieknek több mint harmada nem tudott írni-olvasni, a harminckétezer tanköteles gyermeknek csupán tizenöt százaléka nem látogatta az iskolát. A megyében összesen közel háromszáz népiskola volt, ezenkívül hét kisdedóvó, három polgári iskola, három felsőbb népiskola, öt iparostanulói tanfolyam. Kassa valóságos iskolaváros volt főgimnáziummal, állami főreáliskolával, jogakadémiával, kereskedelmi akadémiával, katonai alreáliskolával, gazdasági tanintézettel stb. 

Abaúj megye két nagyobb völgymedencéből állott, melyek egyike, a Hernádé északról délnyugat felé, másika, a Bódváé keletről nyugatra húzódik. Az e medencék által határolt és elválasztott hegységek egyike, a Hernád folyó bal partján emelkedő hosszú hegylánc az Eperjes-tokaji határláncolat egy tagja, melyet a Kassától keletre lévő, mélyre aláereszkedő Dargó-hágó (475 m) különít el a voltaképpeni eperjesi hegységtől. Az attól délre emelkedő terjedelmes, de négy országúttól és egy vasúttól átvágott hegység a Hegyalja egyenes folytatásának tekinthető. 

A széles és termékeny Hernád-völgytől a Bódva lapályáig a Cserehát dombvidéke terül szét, mely jó bort terem. A Bódva lapályától északra Szepes megye határáig az ásványkincseiről ismert kassa-szomolnoki hegycsoport emelkedik, mely a már Szepes megye területén emelkedő Kojsói havasban (1248 m), továbbá az odább nyugatra emelkedő Kloptanyában (1153 m) éri el legmagasabb pontját. 

A megye története 

Abaúj és Torna 1782-ig két külön megyét képezett. A kettő közül Torna az ország legkisebb megyéje volt a maga 612 négyzetkilométerével, benne egyetlen város sem volt található, székhelye, Torna is csupán község volt. II. József közigazgatási reformjai során az apró megyét Abaújjal egyesítették, ám később újra különváltak. A szabadságharc leverése után az osztrák kormány egyesítette a két megyét másodszor, de az alkotmányos élet beálltával ismét különszakadtak. Az 1881. évi LXIII. törvénycikk egyesítette azután harmadszor Tornát Abaújjal.

Mind a két megyének viharos a múltja, és az ország történelme sok nevezetes eseményt említ, melyeknek epizódjai itt játszódtak le. A csaknem lépten-nyomon előbukkanó várromok olyan sziklavárak maradványai, melyek hajdanta csaknem megvíhatatlanok voltak, és amelyek közelében bőségesen áztatta a földet ellenség és honfi vére egyaránt. E várak egyikétől, az Alsó-Kéked mellett fekvő Abaújvártól, melyet a harmadik magyar királyt, Sámuelt is adó Aba nemzetség 1038-ban épített, kapta a megye is a nevét. 

A XI. században megalakuló várispánság eredetileg jóval nagyobb területet, Abaúj mellett a későbbi Heves és Sáros és Torna vármegyék területének jó részét is magába foglalta. Utóbbiak a XIII–XIV. század folyamán váltak le róla, és formálódtak ekkor már nemesi vármegyévé, alispánt, főispánt és négy szolgabírót választván maguknak. Ekkortól Abaúj is nemesi vármegye, melynek első ilyen jellegű oklevele 1263-ból ismert. 

Az Árpád-ház idején nagyhatalmú birtokosok, az Amadék, a Drugethek, a Perényiek, a Rozgonyiak és a Czudarok osztoztak rajta a jászói prépostsággal és kisebb birtokosokkal. Az Árpádház kihalása után a magyar trónra emelkedő Károly Róbert hadai többször megütköztek a megye területén a királyi hatalmat megkérdőjelező Csák Máté csapataival. A döntő rozgonyi csata Abaúj megye területén zajlott, és a megye súlyos veszteségeket szenvedett a hadak járása nyomán. De ezt a veszteséget hamar kiheverte, különösen Kassa virágzott fel, ahol Nagy Lajos 1374 szeptemberében mint lengyel király lengyel országgyűlést tartott, melyen a trónöröklési jog a leányágra is kiterjesztetett. Erzsébet özvegy királyné emeltette a ma is fennálló gyönyörű gótikus Erzsébet-templomot Kassán.

A lutheránus vallást a városban 1521-ben John Kox angol születésű iskolaigazgató kezdte terjeszteni. Mohács után I. Ferdinánd és Szapolyai János több véres ütközetet vívott egymással Abaúj és Torna területén, mely későbben Izabella kezére került. A két hatalom között ezután még többször gazdát cserélt a város és a megye, amely utóbb a kuruc harcoknak is egyik központja lett. Kassa város 1604. október 28-án a meghívott Bocskai István pártjára állt, aki itt tartotta azután udvarát. Utána a város és a megye Bethlen Gábor birtokába jutott, aki 1622 márciusában Kassán országgyűlést tartott. 1631-ben a város I. Rákóczi György kezére került, és ezután a Rákócziak birtoka maradt a család lehanyatlásáig. Abaúj megye 1647-ben tette meg állandó székhelyéül Kassát, ahol a város beleegyezésével székházat épített városterületen kívüli joggal. 

A kuruc mozgalmak, Rákóczi szabadságharcának elültével Abaúj vármegyére nyugalmas időszak köszöntött, a hosszú béke és a lassú gyarapodás korszaka. Kassa városa mindvégig jelentős szerepet vitt az ország életében, de a megye egésze országos jelentőségre nemigen emelkedett. II. József közigazgatási reformjai során, a megyerendszer eltörlésekor Abaújt a III. (Kassai) kerületbe sorolta, de a király halálos ágyán ezt a rendeletét is visszavonta. A szabadságharc bukása után, a megyei ellenállás letörése céljából megint eltörölték a megyéket, Abaúj a Kassai Kormánykerület része lett. 1860-ban ezt a rendeletet is visszavonták. 

Torna vármegye erdőispánságként, többé-kevésbé lakatlan területként alakult meg Tornavár központtal. Ahogy a vidék lassan benépesült, vármegyévé szerveződött, ispánjáról először 1272-ből van írásos emlék, a nemesi vármegye legkorábbi oklevele 1347-ből való. A megyében a legnagyobb birtokosok a Perényiek és a Szapolyaiak voltak. Torna az országos eseményekben jelentős szerepet nem vitt, bár a kuruc mozgalmak és a török beütések sokszor háborgatták az ott élőket. Két legfontosabb erődítése Tornavár és Szádvár volt, melyek nem lévén végvárak, országos szerepet nem vittek, a Rákóczi-szabadságharc után pedig még addigi katonai jelentőségüket is elveszítették. Torna vármegyét 1881-ben egyesítették Abaújjal, Gömörnek ítélvén hét korábbi községét. 

Gazdasági élet 

A vármegye nem szűkölködött ásványi kincsekben. Akadt vasérc (Alsó- és Felső-Mecenzéf, Rákó, Stoósz), rézérc (Felső-Mecenzéf), ezüstérc (Telkibánya, Aranyidka), antimon (Jászómindszent), továbbá kisebb mennyiségben jáspis, kalcedon, karneol, agát, valamint jó cserepesagyag, kályhásagyag, porcelánagyag (Hollóháza), tűzkő, azbeszt, márvány (Jászó), malomkő (Nagyszalánc, Ránk). Építőanyagul a trachit, mészkő és dolomit szolgált. Az ásványkincsek földolgozása az aranyidkai magyar királyi ezüstkohóban, a kassahámori vasgyárban, az alsó-mecenzéfi kohóban történt. 

Az ipar központja Kassa volt, ezenkívül a már említett ezüstkohókon és vasgyárakon kívül jeles késgyár volt Stoószon, kapagyárak Alsó-Mecenzéfen, gépgyár és vasöntő Kassán és a Csermely völgyében), téglavetők, porcelángyár Hollóházán és Telkibányán, gőzfűrész Nagyszaláncon, bútor- és parkettagyár, kékárugyár, kötszövőgyár és papírgyár Kassán, ahol a szalámi- és sódargyártás is virágzott. A megyében három bank és hét takarékpénztár szolgálta a hiteligényeket. A kereskedelem fő tárgyai a gabona, bor és bányatermékek voltak. A nem csekély ipar mellett is a lakosok fő foglalkozása a földművelés és állattenyésztés volt. A megye földje közepes és jó minőségű, helyeként gyenge. Legtermékenyebb a Hernád, a Bódva és Ida völgye, a Szárazföld és Cserehát már jóval hátrább áll, de szegénynek nem mondható, fát pedig legtöbbet e két terület szolgáltatott, míg a Hernád völgyét szegélyező hegyek inkább szőlőben és gyümölcsben voltak gazdagok. Legszegényebb volt a tornai mészkőfennsík. 

A vármegye főbb mezőgazdasági termékei voltak a búza, melyet főleg a szikszói, kassai és csereháti járásban termelnek, rozs, árpa, őszi repce (a csereháti járásban), zab és kukorica (a szikszói és tornai járásban). Igen jelentékeny volt a bortermelés is, mely tekintetben egykor Aszaló vált ki, ahol jó aszú- és szamorodni bor termett, az utóbbit Árka, Bodókőújfalu, Bodókőváralja (ma Boldogkő) és Erdőhorváti is termelte. Nevezetesebb bortermő helyek és vásárok voltak még Hejce, Abaújszántó, Szikszó, Forró, Torna, Devecser és Fancsal. Nevezetes gyümölcstermő hely volt Gönc, az itteni cseresznyét és kajszibarackot a termelők messze földre elfuvarozták. Jelentős volt az állattenyésztés, mely kiterjedt lóra, szarvasmarhára, juhra és sertésre egyaránt, habár a juhtenyésztés utóbb hanyatlásnak indult. A méhészet leginkább a csereháti járásban terjedt el. 

Nevezetes települései 

Abaújszántó 

Nagyközség a millennium idején négyezerötszáz magyar lakossal, posta- és távíróval. Lakóinak negyede ekkor zsidó volt, akik a hegyaljai borkereskedést irányították. Első írásos említése a XIV. századból való, a XV. században mezőváros, ebből a korból való ma is álló gótikus temploma. Egy ideig a Rákóczi-család birtoka, utánuk a Tratuson hercegeké, tőlük a Bretzenheim család szerezte meg. 

Bodókő (Boldogkő) vára 

A XIII. században épült, szabálytalan alaprajzú, belső tornyos vár közel 400 méter magas hegyen. A század végétől már királyi vár, majd adományképp jut a Drugethek, utóbb a Czudarok birtokába. 1422–1459 között Brankovics György rác despota birtoka, ezt követően ismét királyi tulajdon. Mátyás halála után, a XVI–XVII. században többször gazdát cserélt, egy időre Thököly is bírta. Lipót császár parancsára 1702-ben lerombolták, és jelentőségét többé nem nyerte vissza. A millennium idején a Zichy-család birtoka volt. A vár alatt van Boldogkőváralja település, az előző századfordulón kisközség ezerháromszáz magyar lakossal, volt postahivatala és postatakarékpénztára, valamint egy szeszgyára. 

Füzér 

Kisközség, járási székhely 1891-ben nyolcszáz magyar és szlovák lakossal, a közelében, az Oritahegy alatt van az Izdra nevű hegyi tó. A település a nevét a hely valószínűleg a völgy alján folyó fűzfákkal körülvett pataktól, tehát Fűz-értől vette. Vára már a XIII. század elején feltűnt történelmünkben, eredetileg talán a fejedelmi Aba-nemzetség bírta. A XIV. század folyamán valószínűen a Drugeth családé volt, 1430-ben Zsigmond király Füzért és uradalmát Perényi Péter fiai, János és Miklós részére adományozza. A mohácsi vész után Perényi Péter koronaőr Szapolyai János királlyá koronázása után itt rejtette el, és egy évig itt őriztette a Szent Koronát. 1529-ben Némethy Miklós volt Füzér várnagya, utána a füzéri uradalmat Perényi Gábor bírta, kinek halála után a Báthory-családra szállott. Ecsedi Báthory István alatt a füzéri és a Rákoczi Zsigmond birtokában lévő regéci várkapitányok közt a két uradalom erdejének határai felett élénk határvillongás keletkezett, amelyet karddal igyekeztek dűlőre vinni. Báthory István Füzért a rossz emlékezetű Báthory Erzsébetnek hagyta, azután a Nádasdy-családé volt. A kuruc felkelés idején a németek lerombolták, hogy a felkelőknek erősségül ne szolgálhasson. 

Gönc 

Nagyközség, a millennium idején háromezer magyar lakossal, takarékpénztárral, postahivatallal és posta-takarékpénztárral, tanonciskolával, jó gyümölcstermeléssel és élénk vásárokkal. A királyné szolgálatára rendelt német telepesek alapították valamikor a XII–XIII. század fordulóján, várát Aba Amadé nádor emeltette 1270 után. Hajdani pálos kolostorát 1371-ben Nagy Lajos király alapította. A XVII. században nevezetes református tanintézet volt itt, és itt működött Károli Gáspár, az első magyar bibliafordító. 

Jászó 

Kisközség a Bódva völgyében, 1891-ben ezernégyszáz magyar lakossal, posta- és távíróhivatallal, posta-takarékpénztárral. A Jászóhoz tartozó Pocskaj pusztán a prépostságnak vasgyára volt, mely évente negyvenezer mázsa nyersvasat termelt. A jászói premontrei kanonokrendi prépostság a középkori Magyarország egyik legfontosabb hiteleshelye, egyfajta közjegyzősége volt, ahol illő díj ellenében a megjelent felek nyilatkozatait közhiteles okiratokba foglalták, oklevelekről hiteles másolatokat készítettek, és azokat regestrumokba, jegyzékekbe foglalták. A prépostságot Kálmán és II. Béla idejében alapították, a tatárdúlás után IV. Béla 1255-ben helyreállíttatta, és előbbi jogaiban megerősítette, és ezüstbányászati jogokkal ruházta fel, hogy gazdaságilag megerősödjék. Károly Róbert a szomszédos sziklahegyen várat építtetett, amiért Jászóvárnak is nevezték. Nagy Lajos király korlátlan bányajogot adott Jászónak, melyet Zsigmond 1430-ban helybenhagyott. 

A hódoltságot követően, 1700-ban a prépostság a morvaországi lucei monostor joghatósága alá került. A XVIII. században a premontrei kanonokrend visszanyerte korábbi jogait, de 1786-ban II. József császár feloszlatta a prépostságot. A nagyszerű templom 1792-ben leégett, de I. Ferenc 1802-ben visszaállítván a premontrei rendet, a templom is újra felépült.

Kassa

A millennium idején önálló törvényhatósági joggal felruházott szabad királyi város, a vármegye székhelye. A vizek szelte lapályon meglehetős szabályosan épült, a belvárosból és négy külvárosból, úgymint Ferencváros, Józsefváros és Tábor, Erzsébetváros és Újváros állt. Központja a belváros volt, mely hosszúkás négyszög alakjában északról dél felé terült el. Fő közlekedési vonala a Csermelytől végigszelt Főutca volt, melyen nemcsak Kassa legnevezetesebb középületei, de legszebb 54 magánháza, legkiválóbb üzletei és szállodái is voltak, illetve vannak ma is. Itt központosult az üzleti és a társadalmi élet. 

A Főutca déli felében áll Kassa legnevezetesebb épülete, a Szent Erzsébetről címzett katolikus püspöki székesegyház, a történelmi Magyarország egyik legnevezetesebb gótikus építménye. A templom építését Nagy Lajos idején kezdték, és Hunyadi Mátyás idején fejezték be. Mátyás király idejéből valók a székesegyház legszebb építészeti remekei, mint az orgonakórus, a sekrestyeházikó és az úgynevezett királylépcső. A három főkapuzat a középkori szobrászat mesterművei közé tartozik. A templomot a millenniumot közvetlenül megelőzően Steindl Imre tervei alapján jelentősen újjáépítették, a háromhajós belső teret ötre bővítették. A kriptában helyezték el 1906-ban a vezérlő fejedelem, Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvait. 

A székesegyház közelében áll a XIII. századból való Mihálykápolna és az Orbán-torony. A Főutca keleti oldalán található a Balassa Zsuzsánna által 1650-ben alapított konviktus, a ferencrendi és a jezsuita templom, a városháza (1790) és a vármegyeház. A Főutcával párhuzamos utcák közül a Kovács utcában a községi elemi iskola és tanítóképző, a katolikus főgimnázium és a királyi jogakadémia (1732), a Fazekas utcában a református templom, a Mészáros utcában a honvéd gyalogsági kaszárnya, a domonkos kolostor és templom említendő. A keresztutcák közül legszebb a Kossuth Lajos (előbb Malom) utca a királyi tábla épületével és az evangélikus templommal, valamint számos szép magánházzal. Kassa utcáit, különösen a belvárosban, általában véve csinosnak mondták, a külvárosoknak azonban ekkor még kevésbé városias jellegük volt. 

Lakóinak száma a XIX. század során rohamosan emelkedett, míg 1850-ben csak tizenháromezer és 1857-ben tizenhatezer lakosa volt, addig 1870-ben már huszonkétezer, 1881-ben huszonhatezer és 1891-ben huszonkilencezer lakost számlált, 1910-re pedig elérte a negyvennégyezret. Lakói fele a millenniumkor magyar, harmada szlovák és nyolcada német volt, a többiek más nemzetiségekhez tartoztak. A magyarok aránya 1910-re hetvenöt százalékra emelkedett. Hitfelekezet szerint Kassa lakói között 1890-ben húszezer volt római katolikus, kétezer görögkatolikus, kétezer ágostai evangélikus, ezerkétszáz református és háromezerháromszáz izraelita. 

A várost magyarok alapították a XIII. században, első írásos említése 1203-ból való. A tatárjárás a magyar lakosságot kipusztította, ezért szász telepesekkel népesítették újra. A királyi birtokként említett település mellett egy ideig létezett egy nemesi kézen lévő úgynevezett Felkassa is, mely utóbb a királyi településsel egyesült. Az Árpád-ház kihalása után Kassa először a cseh Vencelt ismerte el, de utóbb Anjou Károly mellé állt. Amikor azonban a király az Aba nembeli Amadé nádornak adományozta a várost, a tulajdonát birtokba venni érkező nádort a kassai polgárok megölték. Az Amadék erre Csák Máté oldalára álltak, kiknek hadát Károly a kassai polgárok segítségével verte le. A hatalmában megerősödött király számos kiváltsággal jutalmazta a hűséget, és ezek a kiváltságok megalapozták Kassa jövőjét. 

Kassa 1347-ben lett szabad királyi város, és megkapta a budai jogot, ugyanekkor árumegállító-hellyé lett vásártartási joggal. E kiváltságokkal rangban Buda után a második helyre emelkedett az országban. Már a XV. században mint a felvidéki szabad királyi városok feje, Felső-Magyarország fővárosa szerepel. Lakossága már az 1520-as években csatlakozott a reformációhoz. A mohácsi vészt követő pártharcok nagyon emelték fontosságát. Aki bírta Kassát, Erdélytől föl Bécsig, és onnan viszont Erdélyig jóformán nyitva állott az útja. Ezért helyeztek rá mindkét részről nagy súlyt. Noha 1552-ben a Felvidék többi német városához csatlakozva buzgó híve volt a Habsburg-háznak, Belgiojoso 1604-es híres templomfoglalása a már ekkor egészen protestáns várost Bocskai István táborába vitte. Ettől kezdve sorsa szorosan összefügg a nemzeti küzdelmekével. Bocskai innen intézte hadjáratát, a bécsi béke megkötése után ide tért vissza, és itt érte 1606-ben halála. 

Bethlen Gábor felsőmagyarországi hadjáratainak alapja szintén Kassa volt, ezt a várost tartotta a magyar részek fölötti uralma legfőbb biztosítékának. 1657-ben, Rákóczi György halála után került csak vissza véglegesen a magyar király uralma alá. Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc elődeikhez hasonlóan igyekeztek Kassát bírni. A szatmári béke megkötése után III. Károly Kassa erődítményeit is leszereltetvén, hadi és politikai fontosságának véget vetett. A várost kedvező helyzete ugyanakkor nagy kereskedelmi középponttá tette. 

A város ipara a XIX. század második felében lendületesen gyarapodott. Megalakult, és az előző századfordulóra már több mint ezerötszáz munkást foglalkoztatott a dohánygyár, létrejött a Fleischer-féle gépgyár és vasöntő, az Eisler-féle hajlított (thonet) fabútorgyár, Dunkl Vilmos parkettagyára, a Siposs-féle kötőszövőgyár, egy lakatosáru- és vasbútorgyár, és még számos más üzem. Történelmi múltja, sikeres ipara és kereskedelme révén Kassa igazi nagyvárossá fejlődött. 

Rozgony 

Kisközség, 1890-ben ezer szlovák lakossal, postahivatallal és posta-takarékpénztárral. 1312-ben a kassai polgárok, és a szepesi szászok csapataival megerősített hadával Károly Róbert e falu határában győzte le a Csák Máté híveit, és ezzel véglegesítette uralmát Magyarországon. 

Szalánc 

Kisközség, a millennium idején kilencszáz magyar és szlovák lakossal, vasúti állomással, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. A falu fölött emelkedő hegykúp tetején egy Árpád-kori vár vadregényes romja van, távolabb a magas Kerekhegyen Forgách István gróf messze vidékre látható szép vadászkastélya. A hegyek között nyugat felé, Pusztafalu határában van egy bájos tengerszem, az Izra tava, melyhez egy honfoglalás korabeli monda fűződik, ami szerint Izra leánya lett volna Zalánnak, kit a honfoglaló magyarok Alpár mezején legyőznek, és a hegyek közé menekült szép Izra atyja sorsa fölött hullatott könnyeiből támadt az Izra tava. Mígnem az egyik magyar vezér rábukkanván egymásba szerettek, férj és feleség lettek. Szalánc vára sokszor szerepel történetünkben. Valószínűleg a tatárjárás után építtette az Aba-nemzetség, a honfoglaló nemzetségek egyik legelőkelőbbje. A jelentős vár az évszázadok alatt sokszor gazdát cserélt. Utoljára Thököly ellenében vívta meg I. Lipót hadvezére, és ekkor le is romboltatta, azóta romokban hever. Donjonja az előző századfordulón még ép volt, és régi képekkel, bútorokkal volt berendezve. 

Szikszó 

Nagyközség 1890-ben négyezer magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal széke, járásbírósággal és adóhivatallal, iparostanonc-iskolával, hitelintézettel, élénk gabona-, bor- és gyümölcstermeléssel, vasúttal, posta- és távíróhivatallal, és posta-takarékpénztárral. A dokumentumokban 1308-ban szerepel először, mint a Szikszói család birtoka. A XV. században vásáros mezőváros. A törökök 1577-ben beütvén, a szikszói vásárról nyolcszáz foglyot és gazdag zsákmányt vittek magukkal. Tizenegy évvel később megismételték a támadást, de rajta vesztettek, Rákóczi Zsigmond egri kapitány szétverte a csapatot. 

Torna 

Kisközség, járási székhely 1891-ben ezerötszáz magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal széke, járásbírósággal, közjegyzőséggel, vasúttal, posta- és távíróhivatallal és posta-takarékpénztárral. 1881-ig a legkisebb magyar vármegye székhelye volt. A település a XV. században már mezőváros, uradalmi központ. Közvetlenül a falu fölött emelkedik egy 366 méter magas hegykúp, melynek ormát Torna várának romjai koronázzák. Korábbi erődítés helyén a várat a XIV. században építették a Tornaiak, a XVI. században a Bebek családé, amely végvárrá fejlesztette. A XVI. század második felében a Mágócsyak tulajdona lett, 1662-ben visszaszállott a koronára, 1678-ban Thököly Imre elfoglalta, de 1685-ben Schultz császári hadvezér visszavívta és lerombolta. A falu dombon épült katolikus temploma a XIV. századból való. 

Vizsoly 

Kisközség a Hernád mellett, 1890-ben ezerkétszáz magyar lakossal, postahivatallal és posta-takarékpénztárral. Királynéi birtokon német telepesek alapították a XIII. században. A XV. században már mezőváros, több megyegyűlés színhelye. Manskovit Bálint, a XVI. század híres nyomdásza 1589-ben nyomdát alapított Vizsolyban, és 1590-ben ott jelent meg a század egyik legnagyobb könyv-vállalkozása, a Károli Gáspár fordította protestáns Vizsolyi Biblia. Ezt a művet még tizenegy másik követte.