Pozsony

Magyarország északnyugati határán fekvő vármegye a Duna bal partján, területe négyezerkétszáz négyzetkilométer volt, lakóinak száma 1891-ben Pozsony városéval együtt háromszázharmincezer lélek, amihez még ötezer katona járult. A lakosok közt volt százhúszezer magyar, ötvenötezer német, százötvenezer szlovák, a többi más nemzetiségű. A magyarság a két csallóközi és a galántai járásban tömörült, a szlovákság a többi járásokban, a németek csak Pozsony városában voltak túlsúlyban. 

Hirdetés

A vármegye hét járásra oszlott, volt benne egy szabad királyi és öt rendezett tanácsú város, azonkívül harmincöt nagy- és kétszázötvennyolc kisközség. A községek általában véve kicsinyek vagy középnagyságúak voltak, kétezernél többen harmincháromban laktak. A legnépesebb település a székhely Pozsony volt ötvenkétezer, Nagyszombat tizenkétezer és Szered ötezer lakossal. 

Közművelődés tekintetében Pozsony vármegye meglehetősen kedvező képet mutatott. A hat éven felüli férfilakosságnak csupán ötöde, a nőknek negyede nem tudott ír niolvasni, és a tanköteles gyermekek kilencvennégy százaléka látogatta az iskolát. A vármegyében volt többek között egy jogakadémia, négy hittani intézet, négy gimnázium, egy főreáliskola, egy vincellérképezde, tizennyolc ipari és kereskedelmi iskola, egy hadapródiskola, egy bábaképző intézet, egy kisdedóvóképző intézet, egy férfi-tanítóképző intézet, egy tanítóképző, egy felsőbb leányiskola, tíz polgári iskola, három felsőbb és háromszáz elemi népiskola. A közművelődést szolgálta ezenkívül Pozsony városában többféle tudományos társulat és múzeum. A szellemi élet központja Pozsony, továbbá Nagyszombat, Modor és Bazin volt. 

A vármegye földje legnagyobbrészt lapályos, de rajta délnyugatról északkelet felé a Kis-Kárpátok láncolata vonul végig, mely azt két részre osztja, a nyugati, kisebb rész a Bécsi-medencéhez vagy Morvamezőhöz tartozik, a keleti, sokkal nagyobb fél a Kisalföldnek vagy Pozsonyi-medencének része. A Kis-Kárpátok láncolata Dévény és Pozsony közt a Duna bal partján emelkedik, a főgerinc közepes magassága 550-600 méter, legmagasabb csúcsai az Ördöghegy (747 m), Viszoka (754 m) és Rachsthurn (746 m). A hegységtől nyugatra elterülő lapály termékeny, de helyenként futóhomok borítja, északi részén terjedelmes fenyvesek (Búrerdő) és nagy vadaskertek vannak. Sokkal mélyebb fekvésű a Kis-Kárpátoktól keletre elterülő síkság. Északi része Nagyszombat felé a Mátyusföld név alatt ismeretes hullámos vidék. A Duna két ágától körülzárt, igen mély fekvésű és egykor helyenként mocsaras vidék a Csallóköz gabonatermő rónája. 

A vármegye legnevezetesebb vize a Duna, mely Pozsonynál két ágra szakadva a Csallóközt öleli körül. A Duna után a Morva a vármegye legnagyobb folyója, mely nyugati határát jelöli, csak tutajozásra alkalmas, jelentékenyebb mellékvizei a Miava, Rudava, Malina, Almás és Stomfai patak. Keleten a Vág érinti a vármegyét, ezzel párhuzamos folyású a Dudvág. Ezen vízben bővelkedő vidéken több helyütt mocsarak is voltak, így a Szentgyörgy melletti Súr. Ásványos forrásai közül a szentgyörgyi hideg kénes forrás, a bazini vasas forrás (fürdővel) és a Pozsony melletti Vaskút vagy Ferdinánd vasfürdő volt említendő. 

Nagyszombati utca

Története 

A vármegye története nagyrészt székvárosáéval esik egybe, ezért itt csak röviden ismertetjük. A IX. században a vármegye területe előbb Pribina nyitrai fejedelemségéhez, majd Mojmir morva birodalmához tartozott. A honfoglaló magyarok a X. század elején vették birtokba a vidéket. A várispánságot valószínűleg Szent István alapította, a XI. század közepén már bizonyosan létezett. Az ispánság székhelye, Pozsony vára a nyugati gyepű legfontosabb erődítése volt, a várnagy az ország első méltóságai közé tartozott. A Csallóköz egy ideig önálló megyei szervezettel rendelkezett, utóbb beolvadt Pozsony vármegyébe. 

A nemesi vármegye a XIV. században alakult ki, amelyben a világi nagybirtok volt a meghatározó, kisbirtokos nemesek csak a Csallóközben éltek nagyobb számban. Egyházjogilag a vármegye Esztergomhoz tartozott. A hódoltság idején az érsekség is a vármegye területére, Nagyszombatba költözött. Ez és Pozsony fővárossá való előlépése sokat lendített a vármegye fejlődésén, amely a török háborúkban is viszonylag csekély veszteségeket szenvedett. Egy időre ura volt a vármegyének Bocskai István, majd Bethlen Gábor, és a Rákóczi-szabadságharc alatt néhány jelentős ütközet zajlott itt le. Egyébként Pozsony vármegye élte békés életét, amelyet az sem zavart meg különösebben, hogy II. József átmenetileg Bars és Trencsén vármegyékkel egyesítette, 1850 és 1860 közötti tíz évre pedig jelenős része Észak-Nyitra megyéhez került. 

Alagút a pozsonyi várhegy alatt

Gazdasági élet 

Az ipar meglehetősen fejlett volt, jelentős ipartelepnek számított többek között három gőzmalom, harmincegy szeszgyár, nyolc ecetgyár, két sörgyár, hat malátagyár, három nagy cukorgyár (Nagyszombat, Diószeg, Magyarfalu, összesen ezer munkás), öt pezsgőgyár, egy dohánygyár (Pozsonyban, ezer munkás), három gépgyár, egy lópatkógyár, egy tű- és tűárugyár (Bazin), két rézhámor (Vöröskő, Borostyánkő), egy elektrotechnikai műintézet, több téglagyár, egy nagy vegyészeti gyár (Szomolány), egy kénsav- és vasgálicgyár (Cajla), egy nagy dinamitgyár (Pozsony), egy gyufagyár (Nagyszombat), egy tölténygyár, egy len- és jutaárugyár és egy petróleumfinomító gyár (mind Pozsonyban). Jelentős volt még a modori fazekas- és a nagylévárdi késesipar. A kereskedelem leginkább Pozsonyban központosult, és fő cikkei élő állatok, gabonaneműek, faáruk, robbanószerek, cukor stb. voltak. Élénk forgalma volt még Nagyszombatnak, Bazinnak, Galántának és Somorjának. A hiteligények kielégítésére három bank, kilenc takarékpénztár és négy szövetkezet szolgált. 

A lakosság többsége földművelő és állattenyésztő volt, leginkább a lapályos vidéken. A szántóföldek a vármegye területének csaknem felét tették, és különösen a Duna és Vág lapályán, a Csallóközben és Mátyusföldén tűntek ki kövér termékeny talajuk és kitűnő termésük által. A mezei gazdálkodás fő termékei a búza, rozs, árpa, zab és tengeri voltak. A legkitűnőbb búza a Csallóközben termett, a zab főleg a hegyes vidéken. Nagy mennyiségben termeltek továbbá, főleg a soványabb talajon burgonyát. Köles és hüvelyes vetemény szintén előfordult, a lapályon a cukorrépa és takarmányrépa művelése emelendő ki. A malackai járásban a kender és len termelése volt jelentős. 

Az állattenyésztés egészben véve virágzott. A szarvasmarha-állomány legnagyobb része a színes fajtához tartozott, nevezetes szarvasmarha-tenyészetek voltak Korompán, Vedrődön, Nagyszombaton, Stomfán és Nebojszán, kitűntek még Somorja, Vajka, Zsigárd, Nádszeg, Pattony és általában a Csallóköz községei. A juhállomány legnagyobb része a nemesített fajhoz tartozott, csekélyebb jelentőségű volt a sertéstenyésztés. Baromfival a Csallóköz látta el nemcsak Pozsonyt, de Bécset és Ausztria felerészét is. A halászat nem volt nagy jelentőségű, a folyókban sügér, fogas, ponty, kárász, compó, fehérhal, jászkeszeg, pisztráng, galóca, csuka, harcsa, menyhal, kecsege, viza fordult elő. 

Erdő a vármegyében bőven volt, legtöbb a Kis-Kárpátokban, melynek erdőit túlnyomóan lombos fák (bükk, gyertyán, nyír, tölgy, jávor, hárs) alkották, fenyvesek csak némely magasabb hegyen fordultak elő. Ellenben gyönyörű fenyvesek voltak a Búrerdőben Lozornótól a nyitrai határig. A Duna és Vág lapályán igen kevés erdő volt, és ezek túlnyomóan nyár-, fűz-, kőris-, éger- és szilfából álltak. A vadászat a Kis-Kárpátokban gazdag zsákmányt adott, az ottani vadaskertekben szarvast, őzet, nyulat, vadkant és dámvadat tartottak, előfordult az erdőségekben farkas, róka, borz, görény, hölgymenyét, nyest, mókus, ürge, vakond, hörcsög, denevér, a madárvilágból szirti sas, bagoly, kuvik, sólyom, fogoly, fürj, fácán, sokféle vízi madár és éneklők nagy számmal. A Feketevízben és a Dudvágban vidra is előfordult, a Morva folyóban a rák is gyakori volt. 

A Mihály-kapu utca Pozsonyban

Jelentős települések 

Pozsony 

Szabad királyi város a Duna bal partján, részben a Duna síkján, részben az ezt félkörben övező dombok lejtőin. Lakóinak száma 1891-ben ötvenkétezer fő volt, továbbá négyezer katona. A három nyelv határán fekvő város lakosai közt volt tízezer magyar, harmincezer német, kilencezer szlovák, a többi egyéb nemzetiségű. Pozsony lakóinak éppen tíz százaléka volt izraelita vallású, az itteni zsidóság egy része folytonosan itt élt, a többség a XVIII. században települt be Nyugat-Európából, ezért kultúrája eltért a keletről később betelepülőkétől. 

Pozsony központja az Óváros volt, melyhez nyugat felől a Várhegyen épült Terézváros, keleten a Ferenc József-város, északon a Nádorváros és ezen túl északkelet felé az Újváros csatlakozott. Az Óváros legnevezetesebb épülete a Szent Márton-székesegyház hatalmas gótikus épülete, a hajdani koronázási templom, melyet 1864–67-ben renováltak. Az Óváros központja a Főtér, melyen az 1488-ban épült és építészetileg nevezetes városháza áll. Ezeken kívül is bővelkedik Pozsony műemlékekben, melyeknek jelentős része ma is áll és megtekinthető. 

Pozsony egész hazánknak egyik legnagyobb városa volt, a politika, tudományos és üzleti élet központja. Itt székelt a vármegye számos közintézménye, több takarékpénztár, köztük a legrégibb hazai, 1842-ben alapított I. Pozsonyi Takarékpénztár és több bank, továbbá a közös hadsereg és a magyar honvédség több csapatteste és intézménye. Számos iskolája közül kiemelkedett a jogakadémia (ebből fejlődött ki az egyetem, amelynek felállításáról az 1912. évi XXXVI. törvénycikk rendelkezett), a katolikus főgimnázium, az evangélikus hittani intézet és főgimnázium, római katolikus papnevelde, de még bábaiskola és hadapródiskola is működött a városban. 

A város ipara és kereskedelme igen élénk volt. A nagy dohánygyárat a megye ismertetésénél már említettük, ugyanígy a Nobel-féle dinamitgyárat is, amely évi ezer tonna robbanóanyagot termelt. Volt Pozsonyban vasúti és gőzhajóállomás, posta- és távíróhivatal, posta-takarékpénztár, telefonhálózat. A Duna-parttól az államvasúti indóházig villamosvasút közlekedett. Több magyar, német és szlovák hírlap és folyóirat is megjelent a városban. 

Pozsony területe a kőkor óta fontos kereskedelmi utak találkozási pontja, és mint ilyen, folyamatosan lakott hely. Kelta, római és avar lakosok után a várhegy a morva birodalom egyik erőssége lett, a település szláv nevét a frank hűbérben álló Breszláv hercegről kapta. A magyarok 902-ben vették birtokba, mellette 907-ben döntő csatát nyertek a bajorok ellen, és ezzel végleg eldöntötték a hatalmi kérdést a Kárpát-medencében. 

A település feltehetően személynévből származó magyar neve írott emlékekből már 1002-ből ismert. Szent Istvánt tekinthetjük a pozsonyi prépostság alapítójának, a legrégibb templom fent a várban állott, amint az a város legrégibb képén, a Képes Krónikában látható. 

Az Árpád-korban a város a nyugati határvédelem kulcsa volt, számos ostromot állott ki, még a tatár hódításnak is ellenállt. Magyar és külföldi uralkodók számtalanszor megfordultak a falai közt vagy a szomszédságában, így 1074-ben IV. Henrik, 1100-ban V. Henrik császár, 1162-ben III. István a hű Pozsony falai közé menekült Manuel görög császár elől, 1189-ben itt időzött I. Rőtszakállú Frigyes német császár keresztes vitézeivel, 1211-ben itt jegyezték el II. Endre leányát, Szent Erzsébetet Lajos türingiai fejedelemmel. 

IV. Béla a mongolok távozása után elrendelte a vár és város megerősítését. Beköszöntött a cseh háborúk kora, mely alatt Pozsony Ottokár cseheitől sokat szenvedett. III. András trónra lépése után, 1291-ben fontos szabadságlevéllel kedveskedett Pozsonynak, melyben a város vámmentességi jogát megerősítette, és megengedte, hogy a polgárok maguk válasszák a bírót és a 12 esküdtet. A város a trónviszályok idején az osztrák Albert, illetőleg Landenbergi Henrik kezére került, és csak 1314-ben szabadult fel az idegen uralom alól. Károly Róbert 1328-ban megerősítette a polgárok vámmentességi jogát, 1331-ben itt kötött békét Albert és Frigyes osztrák hercegekkel, 1337-ben pedig Kázmér lengyel királlyal szövetkezett itt amazok ellen. 

Nagy Lajos korában a város fénykorát élte. Zsigmond király nem kevésbé kedvezett Pozsonynak, mint elődje, 1405-ben szabad királyi várossá tette, és ezzel megadta neki azt a jogot, hogy az országgyűlésre követet küldhessen. Még abban az évben, majd még négyszer országgyűlést, 1429-ben pedig német birodalmi gyűlést is tartott itt. A város elsősorban a kereskedésnek köszönhetően meggazdagodott, benne pompás épületek emelkedtek. 

Albert király halála után a település politikai értelemben kettészakadt, a vár I. Ulászló mellé állt, a város azonban az özvegy királyné és utószülött László fia mellett maradt – ebből többévi háborúskodás támadt, mígnem a vár is Erzsébet hívéül szegődött. 

Hunyadi Mátyás megerősítette a város szabadságlevelét. Az ő uralkodása idején alapította Vitéz János érsek a pozsonyi egyetemet (Academia Istropolitana). II. Ulászló Pozsonyban kötötte Miksa német királlyal azokat a családi szerződéseket, melyek alapján a Habsburg-család utóbb a magyar trónra igényt támasztott. 1515-ben fejedelmi kongresszus folyt le a városban, melyben Ulászlón kívül Miksa, Zsigmond lengyel király és Kázmér herceg is részt vett. 

Pozsony a Duna partján

A mohácsi vész után, még abban az évben Pozsonyban választották magyar királlyá I. Ferdinándot, tíz év múlva pedig Pozsony az ország fővárosa lett, 1552-től itt őrizték a Szent Koronát, és 1563-tól 1830-ig itt koronázták a magyar királyokat. Három éven át, 1619-től 1621-ig Bethlen Gábor volt a város ura, 1683-ban pedig három napig Thököly tartotta birtokában.

Pozsony Buda visszafoglalása után is megmaradt fővárosnak, amely második fénykorát Mária Terézia idején élte. A királynő sok gondot fordított a város fejlődésére, amelyben az ország számos főura emeltetett pompás palotát magának. 1776-ban nyílt meg az új jogi akadémia, az új városi színház (mely 1884-ig fennállott), melyben különösen az országgyűlések idején jó társulatok játszottak. 1764-ben jelent meg a német nyelvű Pressburger Zeitung, 1780-ban pedig az első magyar nyelvű újság, Rát Mátyás Magyar Hírmondója. Ebben az időben Pozsony Magyarország legnagyobb, legnépesebb városa volt. 

II. József alatt a város fejlődése megtorpant, a vár elnéptelenedett, a Szent Koronát József Bécsbe vitte, országgyűléseket nem tartott, a kormányhatóságok közül többet Budára helyezett át, minek folytán sok család a városból elköltözött, az ipar és a kereskedelem pangásnak indult. II. Lipót visszatért az alkotmányos útra, visszavitette a Szent Koronát Pozsonyba, és koronázó országgyűlést hirdetett Budára, mely később Pozsonyban folytatódott. 

A napóleoni háborúk alatt a város egy időre francia megszállás alá került, 1811-ben pedig a vár leégett, és a XX. századig nem is állították helyre. V. Ferdinánd Pozsonyban nevezte ki az első felelős magyar minisztériumot, és itt szentesítette az áprilisi törvényeket. 

A városnak új lendületet a vasút 1850-es megépülése adott. Pozsony politikai súlya Pest és Buda mellett elhalványult, ipara azonban fejlődésnek indult, lakossága gyarapodott számban és javakban egyaránt. A Dunán átívelő híd 1890-ben készült el, és ezzel a város kiterjesztette vonzáskörét a Duna jobb partjára is. A sokáig dominánsan német városba erőteljes magyar és szlovák betelepülés indult, és 1914-re már a magyarok voltak többségben. 

Pozsonyi tűzvész

Bazin 

Rendezett tanácsú város, járási székhely szabad királyi címmel a Kis-Kárpátok aljában, 1891-ben négyezerötszáz lakossal, akik közt kétezerötszáz volt szlovák, közel kétezer német, a többi magyar. A várost kőfal vette körül három nagy kapuval, és a Súr-láp vizeit felvevő Feketevíz patak futotta át. Volt járásbírósága, takarékpénztára, alsófokú ipariskolája, tű- és tűárugyára (1891. évi termelése 125 millió db tű, kivitel Olaszországba). A régebben itt honos arany- és ezüstbányászat az előző századfordulóra teljesen megszűnt. 

A XIV. században a szentgyörgyi és bazini grófok birtoka, kiknek magvaszakadta után Szapolyai Jánosé lett, tőle azonban I. Ferdinánd elvette, és híveinek adományozta. Utóbb Illésházy István tulajdonába került, tőle a város lakói száznegyvenezer tallérért ki akarták magukat váltani, ami azonban nem sikerült. II. Ferdinánd 1647-ben szabad királyi városi rangra emelte, és ezzel megadta Bazinnak a jogot, hogy az országgyűlésre képviselőt küldjön. A XVIII. század elején Pálffy István koronaőr zálogában volt, a várkastély, mely a város egykori kerítésén kívül, a nyugati oldalon áll, a millennium idején a gróf Pálffy család tulajdona volt. A várostól félórányira csinos völgyben fekszik a bazini fürdő, vasas savanyúforrásának vizét főleg női bajok ellen használták. 

Modor 

Rendezett tanácsú város szabad királyi város címmel a Kis-Kárpátok tövében. Lakóinak száma 1891-ben ötezer fő volt, köztük négyezer szlovák, hétszáz német és kétszáz magyar. A város az előző századfordulón nagyobbára még kőfalakkal volt körülvéve, régi kapuinak némelyike is állt még, utcái rendesek, tiszták és városi jellegűek voltak. Modoron volt állami tanítóképző intézet, községi polgári fiú- és leányiskola, iparostanonc-iskola, volt polgári kórháza, többféle egyesülete, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára. A városban jelentős volt a fazekasság, az itt működő harminchárom önálló fazekas a közönséges főzőedényeken kívül finomabb fajanszárut is készített. Az agyagipar fejlesztésére néhány éven át agyagipar-iskola is állott fenn, de 1887-ben megszűnt. A lakók ezenkívül posztót készítettek és bort termeltek. 

A XII. század óta ismert települést Ottokár cseh király 1237-ben felégette, öt év múlva a tatárok pusztították. A város ezután a XV. század elejéig a pozsonyi grófok tulajdona volt, majd Stibor vajda kezére került, kitől az Országh családra szállt. E család kihaltával (1549) a koronára szállt vissza. Rudolf király szabad királyi várossá emelte. Első iskolája a XVI. század elején létesült, céhes ipara a környék szükségleteire termelt. A város lakossága a középkorban elsősorban német volt, majd fokozatosan szlovákokkal népesült be. 

Nagyszombat 

Rendezett tanácsú város szabad királyi címmel igen termékeny és szép lapályon. Lakóinak száma 1891-ben tizenkétezer fő volt, köztük kétezer magyar, háromezer német és hétezer szlovák. Volt a városban katonai, megyei kórház, szolgabírói hivatal, járásbíróság és adóhivatal, közjegyzőség, pénzügyőrbiztosi állomás, tanítóképezde és főgimnázium konviktussal. Ipari vállalatai közül említendő a cukorgyár, mely kétszázötven munkást foglalkoztatott, és évente mintegy hetvenezer mázsa cukrot állított elő, továbbá volt itt gyufagyár és figyelmet érdemelt a malátagyártás is. 

1238-ban kelt szabadságlevelében, melyet a város IV. Bélától kapott, Szombathelynek van nevezve. E levélben IV. Béla bíró- és papválasztási jogokkal, továbbá, mivel kedves tartózkodási helye volt, Girrinch (Gerencsér) nevű faluval ajándékozta meg. Nagy Lajos király Nagyszombat lakosait a vámok alól fölmentette. 

Amikor Esztergom török kézre került, az érseki káptalan Nagyszombatra települt át, amely közel három évszázadra az ország egyházi központja lett. A város szerepe elsősorban az oktatásban és a nyomdászatban volt kiemelkedő. A nagyszombati jezsuita nyomda az egyházi szükségletek mellett hatalmas mennyiségű világi kiadványt is közreadott (itt készült például a Corpus Juris több kiadása), Pázmány Péter érsek pedig 1635-ben megalapította azt az egyetemet, amely a mai napig fennáll, jelenleg Eötvös Loránd Tudományegyetem néven. 

Az egyetem 1777-ben Budára költözött, az érsekség 1820-ban Esztergomba, és ezzel a város kiemelt szerepe megszűnt, egyszerű vidéki kisvárossá vált. A céhes alapokból kifejlődő ipara azonban továbbra is sikeresen működött, és erre támaszkodva a XIX. század végén Nagyszombat ismét fejlődésnek indult. 

Szentgyörgy 

Rendezett tanácsú város a Kis-Kárpátok tövében, 1891-ben háromezer lakossal, köztük ezerhatszáz szlovák, ezer német és kétszáz magyar. A várost az előző századfordulón még jobbára kőfalak és tornyok vették körül, ezek egy része még ma is áll. Volt algimnáziuma, többféle egyesülete, vasútja, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára. Lakói jó bort termeltek. Közelében az erdő sűrűjében egy régi vár (Fehérkő) romjai vannak, e vár a hajdan hatalmas Bazini és Szentgyörgyi grófoké volt. A várost német telepesek alapították. Fénykora a XVI–XVII. századra esik, kereskedői a céhes ipar termékeivel és a város borával messze földön kereskedtek, és tekintélyes vagyonokat halmoztak fel. A törökök 1663-ban a várost kirabolták és felgyújtották, és ebből a megrázkódtatásból többé nem tudott teljesen felépülni. 1840-ben lóvasutat építettek Pozsonyig, ami némi lendületet adott ismét a városnak, amely 1876-ban elnyerte a rendezett tanácsú címet.

Korábban írtuk