Újabb menekültek keltek át a Lajtán: ketten németnek, hárman hollandnak és négyen franciának vallották magukat. Noha ilyen országok nem léteznek, a magyar jogrend ismeri ezeket a fogalmakat. Ha bebizonyosodik róluk, hogy keresztény hitük vagy fehér bőrük miatt üldöztetést szenvedtek, akkor természetesen számíthatnak rá, hogy hazánk befogadja őket.

Hirdetés

Orbán Viktor, a Keresztény Európai Unió vezetője megnyitotta a Budapesten zajló KEU–USA–orosz–kínai tárgyalásokat, ahol a virágzó gazdasági kapcsolatok áttekintése mellett az afrikai helyben segítési programok eredményéről is szó esett. Emellett Orbán hangsúlyozta, hogy az utóbbi évtizedekben kontinensünk motorja az azóta KEU néven egyesült közép-európai térség volt, amely még a szomszédos hatalommal, a Córdoba–Molenbeek-i vagy más néven Ruméliai Kalifátussal is a békés egymás mellett élés politikáját követi, noha apróbb súrlódások elkerülhetetlenek.

Ismét szót emelt az üldözött keresztények védelmében III. János Pál pápa, akinek székhelye Róma eleste és a Szent Péter-bazilika dzsámivá alakítása óta Esztergomban van. Mint a magyar születésű szentatya kifejtette, kötelességünk gondoskodni minden Krisztus-hívőről, amiképpen – még pontifikátusa előtt – ő is gondoskodott az árva gyerekekről. Ha vissza is szorul a kereszténység, nem szabad feladni a reményt, amiképpen Martell Károly sem adta fel, 732-ben Poitiers-nál megállítva az iszlám előretörést, vagy hős fiaink 1686-ban Buda visszavételekor. Mert amiképpen a százötven éves megszállás alatt mindenki tudta és várta, hogy az ország egysége ismét helyreálljon, úgy bizakodunk mi is abban, hogy Róma, Párizs, Madrid vagy akár London újra kereszténnyé lesz.

Eközben a Salvini vezetésével Magyarországra emigrált olasz közösség – amely Bodrogolaszi, Olaszliszka, valamint a Vas megyei Olaszfa környékén települt le – nagy örömmel fogadta, hogy az Olaszliszkai Juventus a 45 esztendősen is aktív Ronaldo góljaival megnyerte a világkupát az Al-Naszr Marseille csapata ellen.