– Miért és kiknek írta ezt a könyvet?

– Hegel mondta: „…a filozófia történetírójának legnagyobb szellemtelensége, ha a filozófia egyik nagy alakjában csak azt nézi, megfelel-e neki valami”. Ezt azért említem, mivel én Hegelt követve elfogultság nélkül, a tényeknek megfelelően írtam, ebből a szempontból vannak ugyanis a legnagyobb hiányosságok. Remélem, hogy a nehéznek vélt téma ellenére a társadalom széles rétegeiből kerülnek majd ki az olvasóim. Szellemisége humanista, racionalista, a pozitív erkölcsiségre és az esztétikai szépre ösztönző, a világnézeti kérdéseket világosan, határozottan fölvető és megválaszoló. Mert a mai világban minden jöttment, a dolgokhoz nem értő egyéniség az idiotizmust vagy éppen az örök boldogság útját hirdeti és butítja az embereket.

– Ahogy a tartalomjegyzékből látom, könyve elején igen részletes bevezetés szerepel.

– Ebben a bevezetésben a filozófia természetét, a valláshoz, a művészetekhez, a szaktudományokhoz való viszonyát igyekszem bemutatni az olvasóknak. Egyúttal behatóan elemzem a bölcselet alapvető kérdéseit és különféle irányzatait. Mindenekelőtt azokat az igen komoly okokat, amelyek az objektív és a szubjektív idealizmust, illetve a materializmust életre keltették és napjainkban is fenntartják. Maguknak ezeknek a problémáknak a tárgyalásával szeretném segíteni az embereket abban, hogy a mai zűrzavaros, eszmei valótlanságokkal teli világban a tényeknek megfelelően képesek legyenek eligazodni.

– Mit tartalmaz a kötet?

– Az európai filozófiával foglalkozom a görög kezdetektől a klasszikus német bölcselet végéig. Természetesen nem feledkezem meg az arab hatásokról sem. Az utolsó tárgyalt személy: Feuerbach. Mivel a szó szigorúbb értelmében vett filozófia nem Pallasz Athénéhez hasonlóan, nem egyik pillanatról a másikra jön létre, ezért elöljáróban bemutatom azoknak a férfiaknak, Homérosznak, Hésziodosznak, a hét bölcsnek és a szellemes nézeteket megfogalmazó gnómaköltőknek a gondolatvilágát is, akik a maguk szellemi tevékenységével eszmeileg előkészítették a filozófia, elsőként a milétoszi iskola megszületését. A Feuerbach utáni európai bölcselet már szinte semmit se tud mondani pozitív értelemben, viszont annál többet rombol. Úgy gondolom, hogy a jelentősnek mondott alakjai sem tesznek hozzá elődeik gondolatvilágához komoly értékeket. Nagyjából a XIX. század közepére fejeződik be az európai filozófia építő, előremutató munkássága. Ami pedig manapság posztmodern filozófia néven jelentkezik, az nem több szélhámoskodásnál.

– Könyvét a Laokoón-szoborcsoport képe díszíti…

– Ezzel két dolgot érzékeltetek. Előbb azt, hogy a trójaiak a görögök készítette faló kapcsán nem hallgattak a számukra annak veszélyességét megjósló Laokoón szavára, s a helléneket pártoló tengeristen, Poszeidón pedig – épp igaz jóslata miatt – elpusztította e jeles és hűséges férfiút. Hasonlóképpen bántak az emberek a történelem során azokkal a bölcselőkkel, akik képesek voltak és mertek új és igaz nézeteket megfogalmazni. Gondoljunk csak a következőkre. Aiszkhülosz, a felvilágosult drámaíró a Kaukázus sziklájához láncolt Prométheusszal, az emberek jótevőjével mondatja, hogy minden istent gyűlöl, s ezért kénytelen elhagyni óhitű hazáját. Euripidész is, akit Arisztotelész joggal nevezett a színpad filozófusának, a maga felvilágosult nézetei miatt távozik szülővárosából, és a makedóniai Pellában halt meg. Bíróság ítélte el Anaxagoraszt, akit barátja, a nagyhatalmú Periklész is alig tudott megmenteni a haláltól. Szókratészt a rabszolgatartó demokrata bírák ítélték halálra és kényszerítették méregpohár kiivására. Prótagorasz éppen hazájából menekülve veszett a tengerbe. De a későbbiek folyamán is veszélyes volt gondolkodni és igazat mondani. Emlékezzünk csak Giordano Bruno, Galilei vagy Spinoza sorsára. A haláltól a megalázáson át a kitaszítottság volt a sorsuk. Őket követve aztán a francia felvilágosodás bölcselői is gyakran kerültek a Bastille-ba, vagy menekültek éppenséggel Svájcba, Londonba, Poroszországba. De ismerünk néhány huszadik századi szomorú példát is a világból és hazánk történetéből, amikor veszélyes volt szabadon s főleg mást gondolni, mint amit a hatalom megengedett. Manapság is vannak a gondolkodást korlátozni kívánó törekvések, mert úgy látszik, hogy minden hatalom retteg az értelmes emberektől.

– A görög bölcselők mellett Spinoza tűnik kedves filozófusának.

– Spinoza azon kevesek közé tartozik, akik megtestesítői a valódi filozófusi jellemnek. A hatalom és az igazság kérdésében az utóbbit képviselte minden helyzetben. Heine így jellemezte: „Spinoza életmódja minden gáncstól ment volt, tiszta és fedhetetlen, mint isteni rokonának, Jézus Krisztusnak az élete. Mint ez, szenvedett ő is tanáért, mint ez, hordta ő is a töviskoszorút.”

– Kinek szól a könyv? A szakmának vagy az érdeklődő olvasóknak?

– Igyekeztem minél közérthetőbben írni. Ha lehetséges, kerülöm az idegen szavakat, bár bizonyos terminus technikusok elsajátítása elengedhetetlen a filozófia tanulmányozásához. A különféle problémákat és a velük kapcsolatos álláspontokat a lehető legvilágosabban próbáltam érthetővé tenni, mivel a filozófiai tárgyú művek az esetek többségében a maguk túlzott szakzsargonjával elrémítik az olvasókat. Ezért elsősorban a bölcselőket inkább mint embereket igyekeztem közel hozni az érdeklődőkhöz.

– Leendő olvasói számára talán, ha ízelítőül megemlítene néhány szép idézetet.

– „Gyorsan át ne lapozz soha hérakleitoszi művet, mert ösvénye bizony sziklás és meredek, sűrű homály, csillagtalan éj fedi, ám ha egy értő kéz vezet, oly ragyogó, mint a sugárhajú nap.” (Diogenész Laertiosz) „Kedves hazugságot kívánsz vagy keserű igazságot? Szólj. A választás rajtad áll.” (Euripidész) „Ha Isten azt követeli, tagadjuk meg értelmünket, melyet tőle kaptunk, akkor úgy tesz, mint a vásári szemfényvesztő: elcseni azt, amit adott.” (Diderot) „Ó kedves Pán, és ti többi istenek, akik csak itt lakoztok, adjátok meg nekem, hogy szép legyek belül, s ami külső birtokom van, a belsőkkel összhangban legyen.” (Platón: Szókratész „erkölcsi imája”) „Lelkemet két dolog tölti el annál inkább újuló és öregbedő csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.” (Kant)