Hirdetés

Nem hittem, hogy összejön az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére. Nem bíztam az emberekben. Nem mintha magam nem vettem volna ki a részem a hírverésből.

Ezt posztoltam:

„Barátaim! Bizonyára legtöbbünk hallott a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezésről az őshonos európai kisebbségek védelmében. (Hosszú még a hivatalos kacifánt, de a lényeget értjük.) Nekünk most nem kell baltát felkapni, forró vizet önteni a várfalról és fagyban lövöldözni az éjszakában, mint őseink tették a nemzet érdekében. És tettünkért nem jár karóba húzás, golyó a fejbe, elkobzott vagyon, pár év Gulag vagy kitelepítés, Andrássy út 60. és Kufstein. Mi csak annyit vesztünk, hogy az alatt a tíz perc alatt nem nézünk meg két mémet, és nem leszünk vele tisztában, hogy egy ismerősünk, akivel amúgy négy éve nem beszélünk, mit ebédelt, és lájkolja-e az exe a profilképét. Ezt áldozzuk rá! Szóval kattintsunk ide és tőtögessük ki. Nem holnap, most. Már kevés az idő.”

Korábban írtuk

De valami megmozdult. Kíváncsian várom, mit mozdulnak a románok. Iohannis kirohanásain gondolkodom, meg az utódállamok viselkedésén. Nem tudnak mit kezdeni a helyzettel azóta sem. A helyzettel, hogy ők, kis balkáni államocskák, a hatalmas Magyar Királyságból kaptak ekkora területeket. Úgy viselkednek, mint az utcagyerek, aki lopott egy elegáns cilindert. Hordani nem tudja, ha felteszi, hülyén áll rajta, ellenben görcsös vicsorgással ugrik, ha azt hiszi, elveszik tőle. Ebbe a rettegésbe belemerevedik, és igazság szerint a drága holmi akadályozza a fejlődését. Nem lesz igazi férfi, megmarad agresszív kölyöknek. És mivel az emberi lélek olyan, hogy nem tud tartósan abban a tudatban élni, hogy ő rossz (tolvaj, hazug, gyilkos s a többi), hát kitalál felmentéseket. Amiket a végén el is hisz. (Mi mást tehetne?) Minél nagyobb a bűn, annál képtelenebb a felmentés. Lásd: dákoromán elmélet meg szegény tótok ezzel a Maďarsko-Uhorsko képtelenséggel.

Mi viszont most felnőttként viselkedtünk. Várom a folytatást.