Majd két évtizede nem kelt ki pingvin a berlini állatkertben, de most egy meleg pingvinpár kotlani kezdett – adta hírül a The New York Times alapján a 444. A liberális hírportál írása szerint az egyaránt hím Skip és Ping „szexuális irányultsága” eddig is ismert volt, és miután Hamburgból Berlinbe kerültek, „egyértelmű jelét adták családalapítási szándékuknak”: mindenféle tojásformájú tárgyakat kezdtek gyűjteni annak reményében, hogy majd kikelthetik.

Hirdetés

„Skip és Ping szerencséjére az állatkert egy 22 éves nőstény pingvine tojást rakott. Mivel ő még korábban sosem kotlott, a gondozók a láthatóan családalapításra vágyó párnak adták a tojást. »Csak leraktuk az egyikük elé, az meg azonnal tudta, hogy mit kell tennie. A csőrével a lábára terelte a tojást, majd ráeresztette a hasát. Ez teljesen normális, a pingvinek így csinálják« – mondta Maximilian Jäger, az állatkert szóvivője.”

Nagy persze az öröm – elvégre Berlinről beszélünk –, a pingvinek a látogatók és a sajtó körében is népszerűek lettek.

„»Miattuk jöttem az állatkertbe, mert amúgy nem járok ide gyakran« – mondta a lapnak Anna Schmidt, a 33 éves genderkutató, aki »boldog párként« jellemezte a hím pingvineket. »Tudtam, hogy a homoszexualitás az állatvilágban is létezik, de meleg örökbefogadásról még nem hallottam eddig« – mondta Schmidt.”

Idézik még a pingvinek gondozóját is, aki reményét fejezte ki, hogy megtermékenyített tojásról van szó, és hamarosan kikelhet a pingvinfióka, ez esetben Skip és Ping „a legjobb szülővé válhat, amit valaha láttunk”.

Érthető a genderhívők öröme, hiszen eddig is szívesen érveltek azzal, hogy a saját nemhez vonzódás az állatvilágban is előforduló jelenség, most pedig itt lehet az újabb kiváló példa: egy gondos meleg szülőpár. Miért ne fogadhatnának örökbe a homoszexuális párok gyerekeket, hiszen a berlini pingvinek is, ugye…

Csakhogy van a történettel némi probléma. Egyrészt, amint arra finoman az állatkerti szóvivő is utal, a pingvineknél teljesen normális jelenség, hogy a hím kiveszi a részét a tojásköltésből. „A hím császárpingvinnek több mint két hónapot kell kibírnia a pár egyetlen utódjának tojását melengetve, mire a tojó ismét visszatér hozzá táplálékszerző útjáról” – írja például a Wikipédia a császárpingvinekről. Lehet, hogy ez a természetes ösztön a berlini „melegpár” tagjaiban a szokottnál erősebben élt, és más, tojáshoz hasonló tárgyakkal is gyakorolták, de mindenképpen ösztönös viselkedésről van szó, ami „heteroszexuális pingvineknél” is megfigyelhető. Másrészt pedig elég veszélyes vizekre evezünk, ha állatvilágban elterjedt jelenségeket mutatunk be követendő mintaként. Mi lesz néhány év múlva? A túlnépesedéssel szemben a számos állatfajnál előforduló fajon belüli halálos agresszió lesz a jó példa? Mondjuk a szurikátákat kell majd mintának tekinteni, amelyeknél a domináns nőstény gyakran megöli az alárendeltek kölykeit?

Amúgy meg kész szerencse, hogy Skip és Ping nem tud beszélni. Még a végén kiderülne, hogy azt szeretnék, ha nem háborgatnák őket genderkutatók és tévéstábok, mert úgy gondolják: a szexuális irányultság magánügy, akkor is, ha valaki a saját neméhez vonzódik, és akkor is, ha az ellenkezőhöz. Pingvineknél és embereknél egyaránt.