„Kemény csapat” – ironizál Horn, széles gesztusokkal. Majd az elhíresült két mondat: „Nem azt mondták Feri, azt mondták, hogy menj a picsába. Valljuk be.” Kóka kínos mosollyal, feszengve tekinget a kamera felé, de eszébe sem jut, hogy helyreigazítsa párttársát. Az operatőr egy pillanatra elcsípte az igazi, álarc nélküli SZDSZ-t.

Első hallásra úgy tűnt, a lazán odavetett mondat az MSZP-t leplezte le. Hogy Horn Gábor kimondta azt, amit egyébként mindenki gondolt, csak a baloldalon nem mertek bevallani. Mindenki azt hitte, hogy a gyilkos szavak a nagyobbik kormánypártról szólnak. Holott valójában az SZDSZ-ről rántották le a leplet.

Az olvasó engedelmével idéznék Trockij örökösei című cikkemből, amely a Magyar Demokrata idei első számában jelent meg. „… éppen ez a gőg az, amely élteti, egyben tartja a Szabad Demokraták Szövetségét. A liberalizmus csak máz, és már a látszata is egyre kevésbé fontos. A felsőbbségtudat, a mi különbek vagyunk hite, a másokon való fölényes röhögés köti össze a párt tagjait.”

Igen, ez a gőg az egyetlen magyarázat arra a fölényes magabiztosságra, amely az SZDSZ-es politikus minden szavából és mozdulatából sugárzott a népszavazás éjszakáján. Különben meg sem érthetnénk a dolgot.

Gondoljuk végig: az SZDSZ az utóbbi két választáson a parlamenti küszöbön éppen csak átvánszorogva jutott be az Országgyűlésbe. Nagy összegekkel lehet fogadni arra, hogy legközelebb már erre sem lesz képes. A szakadék szélén táncoló kispárt minden jel szerint a legközelebbi országgyűlési választásokon beleszédül a megsemmisülés szakadékába. Normális ember ilyenkor meghúzza magát, jópontokat gyűjt a szövetségesnél, hátha az mentőövet dob neki.

A háromszoros megveretésből ráadásul kettőért az SZDSZ felelős. A jelenlegi kormány összes tagjai erős versenyben vannak ugyan a magyar történelem legrosszabb minisztere címért, a győzelmet azonban aligha lehet elvenni Horváth Ágnestől, az SZDSZ által delegált nőszemélytől, aki rövid pályafutása alatt több kárt okozott az egészségügyben, mint mások két ciklus alatt. És aki még most sem ért semmit, még azt sem, hogy ostoba fenyegetőzéseivel saját pártját is agyagba döngöli. Maga a Horn poénjain derülő pártelnök, Kóka János is eséllyel pályázik dobogós helyezésre, ettől legföljebb a ráhulló feledés foszthatja meg.

Adva van tehát egy, a megsemmisülés szélén tántorgó törpepárt, az egész magyar lakosság által utált politikusokkal, amely agresszív reformdühével katasztrófába rángatja szövetségesét – és akkor a koalíciós együttműködésért felelős államtitkár kigúnyolja, kiröhögi a koalíciós társakat. „Ez kemény, ez a csapat kemény” – mondja Horn, és kezével hosszú orrot formál, aligha nem Gyurcsányét. Mert ő, Horn különb. Mert a többiek, ellenfelek és szövetségesek mind bugrisok.

Ha emlékeznek, 1994-ben az SZDSZ azért ment bele a koalícióba a parlamenti helyek ötvennégy százalékát megszerző szocialisták mellett, hogy úgymond a körmükre nézzen, ellensúlyt képezzen a volt kommunisták gyülekezete mellett. Akkor talán nem tűnt föl, de ez is a gőg gesztusa volt már. A mi különbek vagyunk nálatok gesztusa. Ha akkor odakeveredik egy kandi kamera a Mérleg utcai pártszékházba, micsoda falrepesztő röhögéseket rögzíthetett volna Horn Gyuláról meg az ő vaskoronájáról. A gőgtől fortyogó Heti hetes is elbújhatott volna mögötte.

Azóta is röhögnek szövetségeseiken, mint mindenkin, aki nem közülük való. De meglehet, hogy ez az utolsó röhögések egyike volt. „Meglátogatom a földet vétkeiért, és gonoszságaik miatt a bűnösöket. Véget vetek a kevélyek gőgjének, és a zsarnokok büszkeségét megalázom” – szól az Úr Izajás könyve 13. fejezetének 11. versében. Isten persze nem bottal ver. De a választások is megfelelők lesznek. A választások napja pedig feltartóztathatatlanul közeledik. Sokak számára sokkal hamarabb itt lesz, mint szeretnék.

Bencsik Gábor