A Momentum Mozgalom elnöke legújabb videójában hadüzenetet fogalmazott meg. Nem kormányváltásra, hanem véres leszámolásra és totális kifosztásra készülnek.

Fekete-Győr András, ez a Rákosi Mátyás alfelében fogant kis szörnyeteg első megszólalásában pár nappal ezelőtt még csak hülyeségeket tudott felsorolni kormányprogram címén, amit szörnyű volna, ha a 30 év alattiak elhinnének, hogy például az emberek 35 év felett bármikor felvehetnék az egyéni nyugdíjszámlájukon lévő összeg egy részét. Csak úgy. Mert épp kell nekik.

Hirdetés

Azt nem tette hozzá a ravasz gengszter, hogy aki idő előtt feléli a nyugdíja egy részét, az öregkorára kb. éhen hal. De ki törődik az öregkorral, ha 30-nál fiatalabb az ember! Bejelentette azt is, hogy négynapos munkahetet vezetnek be 2030-ra. Ez ám a buli! Csak négy napot kell majd dolgozni. 2030 azonban olyan messze van, hogy akkor már senki nem emlékszik a mai ígéretre… És így tovább.

Majd jött valami, amitől elakad az ember lélegzete, mert ez a hazaárulás súlyos esete: „Magyarország-részvényt kap minden magyar; a norvég mintához hasonlóan tulajdonossá teszik az embereket az állami tulajdonú cégekben.”

Az Orbán-kormány hatalmas erőfeszítéssel vásárolta vissza a nagy elosztórendszereket, a víz, a gáz, a villany hálózatát, amit a baloldal fillérekért eladott nagy külföldi cégeknek. Ma azért erős a magyar gazdaság, mert ezek a rendszerek – amelyek úgy működnek, mint egy pénztermelő automata, hiszen vízre, gázra, villanyra mindenkinek szüksége van – ismét állami kézben vannak. Sokba került a visszavásárlásuk, de megérte.

Ezt akarja a Momentum újra kiárusítani, és ördögi trükkel. Részvények formájában szétosztják a teljes lakosságnak. Ugye, milyen szép? Mindenki tulajdonosa lesz az állami cégeknek. Mindenki kap ingyenrészvényt. De jó!

És mi lesz másnap? A részvényeket az emberek elkezdik adni és venni, ahogy az szokás. Nagy lesz a kínálat, mert kinek kell egy közműrészvény, ami nem hoz semmit, mert másnaptól valahogy egyik nagy állami cég sem lesz nyereséges… Miért? Azért, mert ettől a részvények ára leesik. De nagyon. Nem fognak érni végül szinte semmit. Ám ekkor jóságos brókerek elkezdik őket fölvásárolni. És mire a momentumos rajongótábor fölocsúdna, már késő lesz. Elillant az egész államvagyon, szolgák lettek a saját hazájukban, a saját buta hibájukból.

Ez a fő cél, és hogy senki ne vegye észre, ne ezzel foglalkozzon, ezért a mini-Sztálin bosszúhadjáratot hirdetett a Fidesz ellen: Mészáros Lőrincet a győztes választás másnapján őrizetbe veszik! Milyen alapon? Nem mindegy? Csak. Mert megérdemli.

Megtiltják magánrepülők felszállását, nehogy a fideszes holdudvar elmeneküljön! Miért kéne elmenekülniük? Talán akasztás lesz? És kinek van magánrepülőgépe a bolond Hadházyn kívül? Elindítják a Felcsút-pert! A kommunista koncepciós perek mintájára, hiszen ezek már pontosan tudják, kiket akarnak politikai eszközökkel megölni.

30 napos, 300 napos program – mind a bosszút szolgálná. És sajnos lesznek támogatóik. Vadonatúj BMW-kben is ülnek olyan sötét bunkók, akikben az irigység és gyűlölet mindent felülír, akik egy jó lincselésért bármire hajlandóak…

De figyelem, mindez csak elterelés. Mert a cél az államvagyon végleges lenyú­lása, amely persze a Gazdához kerülne, aki ezeket a majmokat a saját érdekében betanította. Igen, a Soros-gépezet készül elnyelni Magyarországot. Hát, hölgyeim és uraim, most már igazán ébresztő!

Korábban írtuk