Szingapúr az Egyesült Államokkal szoros kapcsolatokat tart fenn, miközben nemzeti érdekeit kompromisszumok nélkül védi. Lí Kuan Jú – akit sok megfigyelő szerte a világon a ma élő legbölcsebb politikusnak tart – tanácsait Washingtonban, Tokióban, Pekingben és Moszkvában keresik. Lí 1959-től 1990-ig vezette Szingapúrt miniszterelnökként, amikor is fő miniszterként a háttérbe vonult, miután a miniszterelnökséget átadta az általa kiválasztott Go Csok Tongnak. Lí még az Antall-kormány idején Magyarországon járt, de az akkori kormány nem kért tőle tanácsot. Viszont elvitték egy dunai hajókirándulásra Kádár Béla és Barsiné Pataki Etelka társaságában. A magyar sajtó a látogatást szintén nem észlelte. A hajókirándulásról is csak a német Weltspiegel tévései forgattak. Lí Budapestről Párizsba utazott, ahol Patrice de Beer a vezető francia napilapban, a Le Monde-ban tette fel neki a kérdést: „Az ázsiai fejlődési modell alkalmazható Kelet-Európára?”. Lee egyértelmű nemmel válaszolt.

Lí Kuan Júval a Magyar Televízió a Boross-korszak idején készített egy teljes órás interjút, amelyről az MTV végül úgy döntött, hogy azt nem adja le. Nyilván attól tartott, hogy az áthallások miatt saját esélyeiket növeli. Az interjú így, a szingapúri főminiszter engedélyével, a Pesti Hírlapban jelent meg, amelyet Horn Gyula már a választások első fordulója után megszüntetett.

A világon számtalan könyvet írtak arról, hogy miként építhetünk házat, hajót, gyárat, gépet, jó házasságot vagy akár miként írhatunk jó könyveket. De eddig csupán egyetlen egy könyv jelent meg, hogy miként lehet egy nemzetet és egy országot felépíteni. Mégpedig sikeresen. Ezt tette meg Lí Kuan Jú A harmadik világtól az elsőig – Szingapúr története 1965-től 2000-ig című kétkötetes könyvében, amelyet Kofi Annantól és Margaret Thatchertől George Bushon és Jacques Chiracon át Helmut Kohlig és Tony Blairig magasztaltak a magasságos egekig. Nálunk a könyv semmiféle visszhangot sem kapott, nemhogy támogatást annak kiadására. Most viszont Orbán Viktorhoz küldött leveléből megismerhetjük szerzője véleményét arról, hogy mit gondol a jobbközép kormányzás 1998-2002 közötti időszakáról, de főként arról, hogy mit tanácsol Orbán Viktornak egy még sikeresebb kormányzati ciklus teljesítése érdekében.

* * *

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A legjobb indulattal figyeltem innen, az Istana palotából az ön munkáját, amelyet 1998 és 2002 között végzett Magyarország miniszterelnökeként. Úgy vélem, megérdemli azt a segítséget, amit ezzel a levelemmel kívánok önnek nyújtani ahhoz a munkájához, amely önre várhat a közeljövőben. Igyekeztem, hogy ne csak olcsó bölcsességekkel fárasszam önt. Ezért már tavaly létrehoztam Hungary Analysis Team (Magyarországot Elemző Munkacsoport) néven azt a csapatot, amelynek feladata volt, hogy egyrészt értékeljék a magyarországi helyzetet 1990 óta, különös hangsúlylyal az ön kormányzati idejére, másrészt pedig javaslatokat dolgozzanak ki arra, hogy ön a következő kormányzati ciklusa alatt miként növelheti kormányzati munkájának hatékonyságát azért, hogy a magyar nép boldogságát, jólétét és sikeres szereplését a globális versenyben még inkább elő tudja segíteni.

Előre bocsátom, hogy amikor a mai Szingapúrt még 1959-ben, de főként 1965-ben a malajziai államszövetségből való kitessékelésünk után megálmodtam, a nálunk alkalmazandó legjobb módszert az egész világon keresve nem ideológiai szempontból néztem körül, hanem kizárólag úgy, hogy mit tudok nálunk a legjobban hasznosítani. Függetlenül attól, hogy valamit egy jobboldali vagy baloldali demokráciában, szociáldemokrata vagy kereszténydemokrata irányítású országban, avagy diktatúrában alkalmaztak. Az egyetlen ismérv az volt, hogy az alkalmazott módszer sikeres-e. Ezt a szinte korlátlan pragmatizmusomat egyetlen célnak rendeltem alá: népem szellemi és anyagi boldogulásának. Ebben nem alkudtam. Minden másban igen. Az eredmény mindenkinek ismert. Sétáljon végig az Orchard Roadon, a mi Champs Elysées-nken. Nézze meg a fiatalok arányát. Nézzen rá a boldog, nevető arcokra. Kérdezze meg a lányokat és asszonyokat, hogy félnek-e akár hajnalban is hazasétálni, ha sétálásra szottyan kedvük.

Kérdezze meg őket, hogy melyikük hagyná el Szingapúrt és élne más országban. Mármint a tanulás kivételével, amelyre ösztönzöm őket.

Csupán egyetlen alkalommal jártam az önök országában, de már az első nap meglepett az a szemléletbeli különbség, ami az önök és a mi gondolkodásunk között érzékelhető. Amikor – kérésemre – meglátogattam egy átlagos börtönt és egy átlagos kórházat, kiderült, a börtönben több tekintetben jobbak a rabok körülményei, mint a kórházakban ápoltaké. Míg például rablógyilkosok színes televíziót nézhettek zárkáikban, a kórházi termekben és szobákban még fekete-fehér televíziót sem láttam. Ez egy filozófiai különbséget mutat. Míg önök, akik a nyugati kultúrkörhöz tartoznak, az egyén szabadságára fektetik a hangsúlyt, és a jelek szerint a bűnözők egyéni jogaiért lobbizók önöknél erősebbek a gyógyulásra várók jogaiért tevékenykedőkért, mi Szingapúrban a közösség jogát tartjuk szem előtt elsősorban. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy a közösségnek fontosabb az ápolásra szorulók jóléte és kényelme, mint azoké, akik megölik vagy kifosztják társaikat. Én az önök szemléletét természetesen megértem, de nem kívánok a két értékrend között hierarchiát felállítani és kijelenteni, hogy az egyik jobb a másiknál. Csupán azt állítom, hogy mi a magunk részéről a mi értékrendünket tartjuk olyannak, mint ami nekünk nagyobb boldogságot, nagyobb jólétet, nagyobb hasznot hoz és az érdemet inkább kidomborítja. Tanácsaimnál viszont figyelembe veszem az önök értékrendjét, függetlenül attól, hogy én azt nálunk nem ajánlanám bevezetésre ajánlatosnak.

(folytatjuk)

Fordította és a bevezetést írta: Lovas István