A jövő a kezünkben van
A napokban volt egy találkozó a pozsonyi várban, amelyen jómagam is részt vettem. A szlovák kormányhivatal száz felvidéki magyarnak postázta ki a meghívót, melynek központi mondata így szólt: „A múltat nem mi írtuk, de a jövő a mi kezünkben van.”
Igor Matovič, Szlovákia februárban megválasztott új miniszterelnöke nem mindennapi tettre szánta rá magát, kockázatosabb apropót pedig aligha választhatott volna a szlovák–felvidéki magyar kapcsolatok újranyitására.
Trianon 100. évfordulóján baráti összejövetelt szervezni vékony jégen táncolás meghívónak és meghívottnak egyaránt. Őt a szlovák közvélemény falhatja fel, nekünk pedig hazánk megcsonkításának centenáriuma minden, csak nem koccintásra alkalmas esemény.
Ennek ellenére sikerült olyan légkört teremteni a találkozón, ami megágyazhat az eddiginél sokkal őszintébb és mélyebb párbeszédnek. A kormányfő leszögezte, hogy nem ünnepelni hívott bennünket. Beszédében ugyan kerülte a konkrétumokat, néhány olyan gondolatot mégis megfogalmazott, amelyek eddig csak ritkán vagy inkább egyáltalán nem ékesítették vezető szlovák politikusok szótárát: közösséget vállalt a történelmi Magyarországgal mint a többségében magyarok és kisebbségben szlovákok alkotta közös állammal; a felvidéki magyarokat a leginkább közép-európai közösségként jellemezte; és rámutatott arra, hogy érti, miért jelent gyászt a magyaroknak Trianon. Két nappal később, saját közösségi oldalán ennél még tovább ment, amikor bocsánatot kért a felvidéki magyaroktól a magyarnyelv-használat miatt bennünket ért minden sérelemért.
Ezek a magyar fülnek egyértelműnek hangzó állítások a szlovák közvéleményben korántsem visszhangoztak ennyire tisztán, erre most maga a szlovák kormány feje mondja ki őket. Szokatlan helyzet, amely józan cselekvésre kell hogy sarkalljon bennünket. Csoda még nem történt, és egy baráti gesztus önmagában nem old meg semmit. Ráadásul magyar parlamenti képviselet nélkül kőkemény harc lesz minden egyes közösségi igény megértetése és átültetése. Majd a tényleges cselekvés mutatja meg, hogy a mostani egy PR-fogás-szerű gesztus volt-e csupán, vagy a magyar–szlovák kétoldalú kapcsolatok mellett a felvidéki magyar jogkiterjesztést is komolyan gondolja-e Igor Matovič.
Az azonban végre látszódik, mi köré kéne és mi köré lehet felépíteni a közös jövőt: a történelmi Magyarország évszázadaiból származó közös európai küldetés, a közép-európai nemzetek egymásrautaltsága, a visegrádi kezdeményezés és a kárpáti együttműködés összehangolása, na és a mindben ott rejlő keresztény gyökerek.
Mindennek pedig magával kell hoznia az előrelépést a felvidéki magyarság sorskérdéseiben és státusában is. Reméljük, inkább előbb, mint utóbb!
A szerző a felvidéki Via Nova elnöke.