A keresztény szabadság fogalmának lényegéről
A keresztény szabadságban nem egy „napállam” földi megvalósítását kell látnunk, hanem egy erkölcsi viszonyítási pontot. Azt a miheztartást, ami a liberális szabadságból hiányzik. A liberális szabadság ugyanis szellemi értelemben magtalan. A liberalizmus mára egyet jelent az üres esztétikai, erkölcsi és retorikai klisékkel. Az üres technikázás egyetlen célja: a hazugság árán is győzni. Ennek érdekében pedig mindent relatívvá kell tenni. Az erkölcsöt is.
Az erkölcs relativizmusát segíti a „tudatos felszínesség és torzítás” technikája. Ez is a hazugság része: tudatosan mindent felszínes, sőt torzított értelemben kell felfogni, hogy kiforgathatóvá váljon. Így az érvelés során „egy adott témában az esetek elenyészően kis hányadára hivatkozva próbálnak az esetek száz százalékára érvényes következtetést levonni, vagy szabályt alkotni” (Magyar Demokrata, 2019. július 24. Bódi Zoltán: Örökbefogadás). A Szellem szabadsága megcsúfolásának tekinthető a magukat „szabad szelleműeknek” nevezők elvtelen retorikája. Az elvtelen retorika öncélú, amely mindent méltatlanul kezel, és mindenre méltatlan választ ad. Talán nem véletlen, hogy Tamás Gáspár Miklós sem tudott azonosulni a Tusványoson elhangzottakra adott ellenzéki reakciókkal (HVG.hu, 2019. augusztus. 1., A keresztyén szabadság, helyesbítés). Tamás Gáspár Miklós azonban nem veszi figyelembe, hogy a liberalizmus természetszerűen vált olyanná, amilyennek ma látjuk.
Az üres trón
A szellemtelen relativizmus mára nemcsak az embert bontotta elemeire, hanem saját idealizmusát is. Amit szétszedett, nem tudja összeilleszteni anélkül, hogy ne valami torz szülessen. Mivel az ember nem tud hit nélkül élni, a posztmodern liberalizmusban a semmi kultusza vált vallássá, illetve kialakulóban egy új típusú, csak technikai értelemben vett „kvantumvallás”.
A posztmodern korban a „keresztény szabadságban” elsősorban Krisztus személyét és erkölcsét mint viszonyítási pontot kell látni. A keresztény szabadság lényege ugyanis a személyes erkölcsön keresztül nyilvánul meg. A XIX. században trónfosztott „Isten” után mára a klasszikus értelemben vett ember is elhagyta azt – saját magát taszítva le. Jelenleg az üresség kultusza uralkodik, ez azonban átmeneti. A nihilizmus „vallása” lényegében hiányállapot, amelyet a mesterséges intelligenciába vetett hit kezd észrevétlenül betölteni, egy neutrális emberkép kiépítésével. A szellemi valóság így még inkább láthatatlan lesz. A keresztény szabadságot ebben a posztliberális közegben kell láthatóvá tenni.
A posztmodern liberalizmus a látszólagos vallástalanság és apolitikusság objektívnak mondott képében jelentkezik. A valóságban azonban nagyon is provokatív politikai és hitelvi magatartásmintákat közvetít. Elsősorban nem ideológiai, hanem a fogyasztói „brandek” képei által sugallt életérzésből következő magatartásról van szó. Valószínűleg sokan találkoztak már ezzel az apolitikus, kényesen objektívnak látszó, magát vallás felettinek mondó és világnézetében „szabadelvűnek” valló magatartással.
Az erkölcs relativizmusa a farizeus vallásosság vonatkozásában mindig egy csoport kiváltsága érdekében jelentkezik. A posztmodern liberalizmus farizeussága az erkölcsöt hitéből fakadóan anyagiasítja és teszi ezáltal viszonylagossá. Materialista lelkületben jó és rossz kérdése az anyagi szükségszerűség kérdésévé válik. Most ez a jó nekem, máskor az. A lényeg mindig a hamis azonosuláson van. Az emberi képzelet középpontjában kizárólag a Homo sapiens áll. Képletesen kifejezve, ebben a kizárólagosan materialista emberképben a jó és rossz mint szellemi, vertikális kérdés is anyagi, horizontális problémává redukálódik. A mára eszméből puszta életérzéssé váló posztmodern liberalizmusban a kereszt vertikális szára láthatatlanná válik a lineáris ember számára. Jelképesen erre az egysíkúságra mutat rá Európában a keresztek eltűnése is.
Relatív jogok
Hiába nyilatkozunk az ember jogairól, ha az erkölcs kiesik a szellemit és az anyagit együtt látó kereszt helyzetéből, és relatív mércévé válik. Példa erre a jakobinus diktatúra, amely az emberi jogok szószólójaként vezette be a totális terrort. Felületes ellenérv lehet erre, hogy a keresztény szabadság címszóval is vissza lehet élni. Fontos, hogy a címszó mögött a lényeg a nem relativizálható erkölcsi mérce legyen. Ezért jelentős az a szemléletbeli különbség, ami egy határozott szellemi irányultságú erkölcsiséghez köti a szabadság fogalmát. „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Máté 7:12)
A „szabad akaratom addig terjed, míg másik szabadságát nem sérti” közismert mondata látszólag nem mond ellent a fentieknek, mégis, a liberális világszemléletből következően hamis, mert olyan szellemi tartalommal töltöm meg, amilyennel akarom. A liberalizmus által önzésre kapacitált egyének sokasága pedig akaratlanul is egymás ellen fordul valódi erkölcsi mérce hiányában. Valódi erkölcsi mérce nélkül a szabadság szabadossággá válik. Ezért fontos, hogy a keresztény üzenet ne csak kulturális, hanem valódi erkölcsi tartalmat kapjon. Máskülönben a fogalom felületes vallási és ideológiai ellentmondásokat szül. Amely fogalom akkor válhat valódi integratív erővé és a jelenlegi liberális Európa-kép alternatívájává, ha a liberális ember Homo sapiense helyett a Krisztus személye által megnyilvánuló emberképet helyezzük a középpontba – felekezettől függetlenül.
Kiüresedés és vallás
A napjainkban nyomasztóvá váló kiüresedés a fogalmakra éppúgy érvényes, mint a fogyasztói világ konkrét tárgyaira. Szinte általánossá vált az a posztmodern életérzés, hogy minden csak látszat, marketing, szemfényvesztés, öncélú hatalomtechnika.
Abból kell kiindulni, hogy nem létezik vallásnélküliség. Az ateizmus is kvázi vallás. Illetve a liberalizmus és bármely ideológia is vallásos jegyeket hordoz magán. Sőt, van ideológia nélküli vallásosság. Napjaink posztmodern társadalmában ezt látjuk. Apolitikus fiatalok képviselnek kvázi politikai álláspontot kvázi vallásos lelkülettel. Mit jelent ez? A vallás elsősorban pszichés magatartás. Életképzelet, amelyet valamilyen hit mozgat. Teljesen mindegy, hogy ez – tradicionális megfogalmazás szerint – valamiféle bálványimádás-e vagy sem. A posztmodern ember liberális vallása egy belső késztetés az irányba, hogy a világot „felvilágosítsa” a társadalmi egyenlőségről. Nem lehet másnak, mint térítő hitnek nevezni azt a magatartást, ami mindig, mindenhol – lényének minden megnyilvánulásában – az egyenlőséget hirdeti. Az erkölcs relativizmusa által azonban ez az egyenlőség hamis. Egyén és közösség állandó ellentétében látva a világot.
Nem az egyént kell a közösséggel szembeállítani, hanem az egyént kell transzcendens alapra helyezni. Ahogy a művészet ihlet nélkül üres technikázás, önmagában a sematikus mintákból felépített egyén sem érinti a valódi Ént. A posztmodern liberalizmus embere üres technika által határozza meg önmagát. A technikával azonosuló ember léte nem tudatos állapot. Groteszk példája ennek, amikor az előre legyártott, a különcséget reprezentálni hivatott divatformákkal azonosuló egyének csoportjában megjelenik egy „különc”. És a különcséget képviselők csoportja azonnal konzervatívvá válik. A konzervatív természetesen ebben az értelemben kizárólag materialista szempontból értendő. Tehát pusztán formálisan.
Materiális szempontból ugyanis az egyén csak forma, az élet csak technika. Szellemi szempontból azonban nem mindegy, hogy az én milyen emberképpel azonosul. Az emberrel mint anyagcsere-végtermékkel? Melynek számára az élet üres hatalomtechnika csupán? Az anyagcsere szintjén látszólag „vadkapitalista” törvények uralkodnak. Az anyag szintjén az élet alkalmazkodás és túlélés, az erők uralásának kérdése. Az ösztönök, a természet szempontjából ez az erők öntudatlan, míg az értelem szempontjából az erők tudatos uralását jelenti. Ez az aktív uralkodási képesség mint szabad akarat azonban felelősséggel jár.
Az isteni mérték elvesztése, szem elől tévesztése az ember bűnre való hajlama. A természet passzív állapotában nem beszélhetünk bűnről. Az értelem által születik a bűn, mivel az ember képzete által dönt, hogy mi a viszonyítási pontja. Az ember képzete által írja le magának azt az erkölcsi viszonyítási pontot, amely mint mérték az életét uralja. Illetve szeretné, ha uralná, és ehhez mérten cselekszik. A mítoszok valóságleírásában is elsősorban az erkölcsiséget kell keresni. A Sapiens – az emberiség rövid története című könyv szerzője, Juval Noah Harari által is képviselt nézet szerint a vallások és mítoszok lényege puszta hatalomtechnika. Ez a valóság teljes megfordítása, a vegytiszta materializmus.
A materializmus erkölcsisége alapvetően formalista. Ebben minden a forma, a történet alá rendelődik. Az igazság és az erkölcs kérdése is. Ez a formális erkölcsiség csak látszat, melynek „lényege” a technika. A posztmodern korban elmosódik a határ vallás és nem vallás között, megjelenik egy sajátos tudományos vallásosság mint technikai vallás. Ennek alanya a félig virtualizált, neutrális ember. Napjaink liberalizmusa szinte észrevétlenül csúszik át a semlegesség és a világbéke jelszavát hangoztatva egy „spirituális liberalizmusba” a technika kultuszán keresztül. A kérdés az, hogy a dekonstrukció által üressé vált és a jelenleg még sterilizációs előkészítés alatt álló Európa szellemi trónját a spirituális materializmus álvallásának „antikrisztusképe”, avagy a Szentlélek vallása által megnyilvánuló Krisztus foglalja-e el. Ehhez nyújthat iránymutatást a keresztény szabadság valódi szellemi-erkölcsi tartalma.