A következő nagy jelentőségű összejövetel a „Lakiteleki sátor” égisze alatt 1987-ben volt. Szellemiségében, céljaiban az 1979-es, Illyés Gyula eszmeiségében fogant találkozónak nemcsak folytatása, hanem kiteljesedése is. Rendkívül fontosnak tartom ezt a tényt, mert Lakitelek története – napjainkig – organikus egységet alkot, elemei egymásra épülnek.

Mielőtt azonban rátérnék A magyarság esélyei című tanácskozás ismertetésére, vissza kell hogy ugorjak az 1985-ös októberi eseményekre.

Hirdetés

Az 1956-os forradalomra nem csak Lakiteleken emlékeztek. Október 15–17. között rendezték volna meg az „alternatív kulturális fórumot” a Duna Intercontinental Szálló különtermében. Amelyet azonban a szervezők külügyminisztériumi nyomásra kénytelenek voltak áthelyezni. Előbb Eörsi István, majd Jeles András lakásán megtartani 80-150 fő részvételével. A magyar ellenzéki írók közül részt vett Csoóri Sándor, Csurka István, Konrád György, Mészöly Miklós többek közt. Hangsúlyozzuk: a két mai, a nemzeti konzervatív és a balliberális politikai csoportosulás virtuális előzményei. Együtt. Vagyis a magyar irodalmi-szellemi élet akkor még egy tömböt alkotott, és a lakiteleki fórumokon is részt vettek még kósza liberálisok. Istenem! De szép. Még együtt a két oldal. A mai helyzetet jellemző, véresen komoly ellenségeskedéseknek akkor még nyoma sem volt, vagy legalábbis szelíd és szalonképes állapotok uralkodtak.

A nyugati világot Susan Sontag, Hans Magnus Enzensberger, Danilo Kiš, Timothy Garton képviselte többek között. Majd október 23-án az Inconnu csoport kiállított az Arteria galériában, ahol a rendőri felügyelet alól frissiben kikerült Krassó György, Pákh Tibor, Rácz Sándor, Mécs Imre tartott megemlékezést Maléter Pál özvegye jelenlétében.

A lakiteleki „Élő antológia” szervezői meghívták a külföldieket és a hazaiakat is, de azok már (!) távol maradtak a Tisza-parti eseménytől annak ellenére, hogy az ő rendezvényükön ott volt a nemzeti ellenzék két legfontosabb személyisége, Csurka István és Csoóri Sándor. Az első repedés innét fakadt. Az 1985-ös októberre emlékező Tisza-parti eseményt már akkor elhallgatták bal felől. Nem viszonozták a baráti látogatást. Nem jelentek meg a meghívottak, sőt teljesen elképesztő módon 1990 után még két nemzeti oldalhoz tartozó könyvszerző is oktondiul majdhogynem teljesen nivellálta Lakiteleket a korszakról szóló könyveikben. Ami ügyetlenkedés sajnos jellemző a nép-nemzeti, keresztény-konzervatív tábor tohuvabohuságára napjainkban is.

Még ehhez a kérdéskörhöz tartozik, hogy 1985 novemberére és decemberére Csurka István, Fekete Gyula – mint ellenzéki írók – és Pozsgay Imre, valamint Nyers Rezső – mint reformkommunisták – között beszélgetést rendeztek volna a nagy nyilvánosság előtt, de ezt a hatalom betiltotta. Nyilván a korábbi, októberi események hatására. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy Csurka nagyon fekete bárány volt a hatalom szemében, Fekete Gyulát sem bírták elviselni. Nyers Rezső renitens reformernek, Pozsgay Imre pedig párton belüli ellenzéknek számított. Még 1985 előtt Pozsgayt és Bereczet kitették a hatalomból. Aczél György azt mondta akkor Kardos Györgynek, a Magvető igazgatójának, hogy Bereczet csak „parkolópályára toltuk”, ami azt jelentette, hogy idővel „visszakerülhet” a „közforgalomba”, (vagyis a pártvezetésbe). Pozsgayt viszont „vakvágányra” taszajtottuk, ami politikai pályafutásának a végét jelentette a pártvezetés szándéka szerint.

1987. szeptember 27-én addig alig tapasztalható éles hangú tanácskozást tartottak Lakiteleken, mégpedig valóban a lakiteleki sátorban, 181 résztvevővel, köztük ma a liberálisokhoz tartozó személyekkel is, úgymint Lengyel László, Gombár Csaba, Levendel Júlia, Levendel László, Konrád György, Sándor Iván, Závada Pál többek közt. Azért említem e neveket, hogy érzékeltessem: az a hermetikus elzártság, amit a jobboldali vagy konzervatív írók, értelmiségiek és a baloldaliak, liberálisok között tapasztalhatunk manapság, még nem volt teljesen hő- és hangszigetelt akkoriban.

(folytatjuk)