Nem ismerem pontosan a környülállásokat. De a jelenség lényege markánsan kibontakozik előttem. Lassan két esztendeje, hogy az emberiség rémületesen nagy bajba került, ezzel az istenverte koronavírussal. A Covid úgy szakadt a nyakunkba, hogy lélegzetet sem tudtunk venni. Az ügy több volt mint sürgős.

Hirdetés

Miért nem idézik föl ama időket a mai gáncsoskodók? Csak gyanítottuk, hogy a kór Vuhanból terjedt el, de azt, hogy miképpen jött létre, alighanem ma sem tudjuk hitelt érdemlően. Meg is indultak a találgatások. Előemberi színvonalon. Egymás után születtek meg a különféle „összeesküvés-elméletek”. Zűrzavar, káosz, tehetetlenség, gyanúsítgatások. Mondhatni, az egész emberiség tudata, már akinek van olyan, megzöttyent. Nem sorolom föl azokat a légből kapott képzelgéseket, amelyek elterjedtek, csak egyet. Vuhanban egy amerikai milliárdos kémiai laboratóriumot működtet, s ott gyártották a vírust, azért, hogy amikor már reménytelenné és rémületessé válik az egész emberiség helyzete, előálljanak a direkt erre a célra kifejlesztett gyógyszerükkel, és irtózatosan nagy pénzekért dobják piacra. De várnak vele, hogy a Föld lakossága kellőképpen megritkuljon, s ezáltal a rémület oly magasra csapjon, hogy „mindent egy lóért”.

És ekkor mi történt? Híre kelt, hogy az amerikaiaknak megvan az ellenszerük. Amit az okosok azonnal kétségbe is vontak, hiszen legalább hat-nyolc esztendő kell a kísérletekhez és a bizonyításhoz. Ezek az okosok a szokáshoz híven hozzá nem értő lények voltak, de hitelt érdemlően adták elő kételyeiket. Fölfokozta ellenséges indulataikat, amikor kiderült, hogy az ellenszer fölfedezésében, vagyis kikísérletezésében egy MAGYAR nő a kulcsszereplő, sőt munkatársai között is sok a magyar. Megelőlegezték Karikó Katalinnak a Nobel-díjat, ami az ellendrukkereknek megakadt a torkán. Fő baj: óh irgalom atyja, ne hagyj el, Karikó megnyilatkozott mint magyar. A világraszóló föltalálót a tetejébe még Orbán Viktor is lelkesen ünnepelte, sőt a hölgy hazalátogatott, és elhalmozták elismerésekkel. Amit a fanyalgoncok nem bocsátottak meg. Mindent elkövettek lejáratására. Nem tudom, miként került elő a hír, hogy három per kettes volt, amit máskülönben nem is tagadott, mert ez elől menekült ki külföldre. Kezdetben ez szóba sem került, csak akkor telt be a pohár, amikor hangsúlyozta, hogy magyar, és kedélyesen elbeszélgetett a lelkes Orbán Viktorral.

Tipikus magyarellenes gyűlölködésnek tartom a hirtelen kitört fanyalgást. Ezzel Karikó Katalint bevonultatták a magyar történelem legnagyobb magyarjai közé. Rákócziról azt terjesztették, hogy kuplerájt működtetett Párizsban. Kossuthról, hogy gyémántot lopott. Csak két kirívó példa. Mindenesetre Karikó Katalin büszke lehet arra, hogy ilyen előkelő társaságba soroltatott.

Csurka a ma élő és a tegnap meghalt íróink között a legnagyobb. És halála után még ma is szarozza a balliberális fanyalgonchad. De Kertész Imrének sem tudták megbocsátani, hogy elfogadta a gyűlölt magyar kormánytól a Szent István-rendet.

Ami Karikó Katalinnal történt tehát, tipikus magyarellenes jelenség. Csak éppen az áldozatok nem tudják, hogy nem is ők a voltaképpeni célpontok, hanem a magyarság van célkeresztben, de ők a célgömb útjába estek.

Korábban írtuk