Nézem ezt a sok bátor emberjogi harcost, aki betévedve Európába, annak is az egyik leggonoszabb állama, Magyarország Keleti pályaudvarára egyszer csak tüntetni kezd, mert micsoda dolog az, hogy be kívánjuk tartatni az uniós és magyar törvényeket, amikor nem engedjük tovább őket az áhított Németországba. És lám, a saját hazájukból magas térdemeléssel egészen a Keletiig menekülő öntudatos muszlim polgárok, akiknek jelentős része odahaza korántsem fejtett ki ellenzéki, az emberi jogok mellett kiálló, világot megváltó tevékenységet, itt a szabad világban úgy kiokosodtak az emberi jogokból, hogy spontán, ám mobiljaik által annál szervezettebben, egyik percről a másikra harsány tüntetésbe kezdenek Magyarországon az ország és annak jogrendje ellen.

Azért, mert micsoda dolog az, hogy úti okmányok vagy érvényes vízum nélkül, menekültügyi regisztráció nélkül, érdemi, bármilyen személyre vonatkozó beazonosítás és státusmegállapítás nélkül nem mehetnek tovább Németországba, ha amúgy megvették a jegyet a frankfurti vagy müncheni járatra. És sajnos a német–osztrák és a brüsszeli hozzáállás az Európát utolérő, de valójában még csak kezdetnek számító menekültcunamival kapcsolatban csak olaj a tűzre.

Amit Juncker és Angela Merkel nyilatkozott a szír menekültek azonnali befogadásáról, és általában az „Európa tárt karokkal fogadja (vagy kell hogy fogadja) a menekülteket!” megnyilatkozások a legártalmasabbak a válság megfékezése, megakadályozása tekintetében. És ráadásul erősítik azt totálisan hibás alapállást, miszerint a mai menekültválság csak európai ügy.

Nem az! Ez világügy, és csak ezen belül európai ügy. De a német és brüsszeli liberális politikusok nyilatkozatai erre még csak nyomokban sem utalnak, ám arra tökéletesen alkalmasak, hogy azokat is útnak indítsák, akik eddig még a saját hazájukba való hazatérésre vártak, leginkább Törökországban.

De maradjunk akkor egy kicsit annál a kérdésnél, hogy miért is csak európai ügy a mai népvándorlás? Miért nem „világügy”? Mondjuk miért is nem Szaud-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Jemen vagy Omán, Katar, netán Kuvait ad menedéket a szír, afgán és iraki menekülteknek? Elvégre ezek az országok nemcsak a világ leggazdagabb országai, amelyek még kulturális értelemben is mind a muszlim világ részei, hanem ráadásul néhány száz, gyakran attól is kevesebb kilométerre, nem több ezerre vannak a menekülteket kiárasztó országoktól.

Miért is nem mondjuk Irán az egyik legnagyobb befogadó országa az afgán menekülteknek és, ha már tovább térképészkedünk, miért is nem az iráni Bandar-Abbasz kikötővárosból indulnak az afgán menekültek a Perzsa-öblön keresztül az e várostól kevesebb mint 50 – igen jól tetszenek olvasni, ötven – kilométerre lévő Dubajba? Vagy mi is az oka annak, hogy a dél-szíriai Busrától, Jordánián keresztül nem a világ leggazdagabb muszlim államának, Szaúd-Arábiának határvárosába, Al Qurayyat városba menekülnek a Keleti pályaudvaron Magyarország ellen tüntető bátor szír polgárjogi aktivisták, szír szabadságharcosok? Pedig tudják, ez az út hány kilométer lenne nemzetközi főúton? Száz kilométer! Árkon-bokron át pedig kevesebb mint hetven!

Na de akkor miért is nem ezekbe a gazdag, muszlim és közeli országokba menekülnek a valódi menekültek? Mert itt a határon mind az emírségek határőrizete, mind a Szaúd-arábiai királyság határőrizete tűzparancs mellett tartóztatná fel még a valóban életveszély elől menekülő anyákat és csecsemőket, szuverenitásuk jogán teljesen elzárkóznak, méghozzá erőnek erejével attól, hogy akár várandós anyákat mentsenek ki az Iszlám Állam kezei közül.

Miért? Mert nem! És kész! Ez ám a nagy muszlim szolidaritás!

És ha netán valakik mégis megpróbálnának átmenni a határon? Hát azokat bizony gondolkodás, nagy emberi jogi aktivizmus és mindennemű empátia vagy politikai belátás nélkül agyonlőnék. És sem Angela Merkel, sem Juncker elnök úr, sem Obama elnök egy szót sem szólna ez ellen, mert hát igaz, hogy ezek az országok valami feudális, XVIII–XIX. századi politikai berendezkedéssel bírnak, s naponta tiporják sárba mondjuk a nők jogait, ám a világ olajkészletének negyven százalékát birtokolják, ezért mint megbízható gazdasági partnereknek kijár szuverén akaratuk tiszteletben tartása: ha egyszer nem kérnek a menekültekből, akkor nem kérnek!

És hol van a menekültkérdés kezelésében az USA? Mekkora kvótát ad azoknak az államoknak, amelyek politikai stabilitását hamis CIA-jelentések, alaptalan politikai rágalmak vagy éppen regionális destabilizálási műveletek alapján szét­zúzta a nyersanyagkincsekért, vagy geopolitikai stratégiai szempontjai szerint? Mi az, hogy az USA nem hirdeti meg nagy befogadó politikáját a menekülthullám kapcsán, sőt lapít, és nem cáfolja azonnal azokat a súlyos vádakat, amelyek már fél Európa médiájának vezető hírét jelentik, miszerint az Egyesült Államok maga is szponzorálja a menekültek Európába áramlását.

Persze lehet máris megint szélsőjobboldalizni, összeesküvés-elméletezni a nagy liberális mantraguruk részéről, csakhogy ez bizony korántsem elképzelhetetlen. Az államilag irányított hárító műveleteket az angolszász világ jól ismeri a migráció ügyében is. Mára már közismert, hogy Ausztrália nemcsak hadserege által védekezik az esetleges őket célba vevő bevándorlókkal szemben, hanem azzal is, hogy titkosszolgálati eszközökkel állami szinten ő maga tartja a kapcsolatot a legnagyobb embercsempész bandákkal, és szó szerint lefizeti őket, hogy ne Ausztráliában, hanem Dél-Ázsiában, leginkább Indonézia környékén tegyék ki utasaikat. (Erről Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is beszélt a TV2 Mokka című adásában.)

De mindezek mellett miért is gondolja Angela Merkel, hogy a fent említett országoknak mondjuk semmilyen feladatuk nincs a modern kori népvándorlás folyamatában? Miért húzza magára Európa ezt a muszlim áradatot? Ha mindenki azt mondja, hogy összeurópai ügyről van szó – ahelyett, hogy azt hangsúlyozná, ez világügy –, akkor miért rohan előre egyoldalú, Közép-Kelet-Európa és Dél-Európa államainak érdekeit figyelmen kívül hagyó nyilatkozatokkal?

Miért nem várta meg a német és osztrák beengedéspártiak szűk liberális elitje, hogy közös EU-csúcson – az európai demokráciák szabályai szerint – többségi alapon döntsenek az uniós tagállamok arról, hogy a feltartóztatás, szelektálás vagy az át- és beengedés politikája felé mozdulnak el? Ha összeurópai az ügy, akkor senkinek az érdeke nem számít, csak a migránsok követelőző kívánságműsora, meg azoké, akik ennek eleget tesznek?

Az újdonsült, egyik héten még afgán, másik héten már magát szírnek valló menekült demokratikus jogai – amik nemhogy Európában nem voltak neki, de soha életében nem voltak – hirtelen fontosabbak lesznek, mint az európai démosz akarata azzal kapcsolatban, hogy mit szeretne kezdeni ezzel a muszlim honfoglalással?

Bravó! Ez aztán demokratikus, minden európai értéket betartó politika!

És a francia külügyminiszternek milyen alapon is van joga számon kérni, hogy van egy állam, Magyarország, amelyik – egyelőre – még a feltartóztatás, szelektálás politikáját vallja (Nagy-Britannián kívül) a szocliberális befogadáspolitika harsogóival szemben? Ki hatalmazta őt fel erre? Van valamilyen közös európai döntés mögötte? Nem tudunk róla? Mert nincs ilyen! És mielőtt lett volna, azelőtt három jelentős ország – nagy valószínűséggel az európai démosz akaratával, és az egyes tagállamok bevándorláspolitikájával szembe neve – egyoldalú nyilatkozatokat tesz velük szemben?

Mert bizony a tavalyi EP-választás már világosan megmutatta, hogy Európában megerősödött a muszlim, iszlamista bevándorlásellenesség. Miből gondolja Jun­cker, Merkel, meg Laurent Fabius, hogy Európa népei azt akarják, amit az ő második világháború után lemerevedett liberális politikájuk hirdet? És Merkel asszony most már úgy látja, hogy akkor a multikulturális társadalom mégsem bukott meg? Pedig néhány éve már bevallotta! És Juncker elnök úr hány afgánt, szírt, irakit, bangladesit, szudánit meg akármilyen menekültet akar Luxemburgba, a citybe fogadni?

Brüsszel ma egy nem létező entitás. Perifériája, mint Görögország, már szét­esett, a schengeni limes nem létezik, csak itt-ott foszlányokban, s most az EU patríciusai a fenséges szenátusban nem akarják belátni, hogy világraszóló alkotásukat immár belülről kezdik szétfeszíteni idegen hordák. Most arról tanakodnak, hogy nem lesz-e jobb inkább előre kinyitni Róma kapuit, mert hát birodalmi hadsereg már (még) nincs, s így hátha legalább saját házukat megmenthetik a pusztulástól némi alamizsnaadó fejében.

Európa ma nem azon az állásponton van, amin legjelentősebb vezetői.

Ausztriában az átlagember Haidert sírja vissza, míg szocdem politikai osztálya a betelepítés politikáját kényszeríti rá. Németország pedig egy évszázadon belül immár kétszer hibázna: egyszer, amikor náci szélsőségbe esett, és most, amikor a liberalizmus szélsőségébe. Ahogy az első európai és világszörnyűséget hozott, úgy most a muszlim tömegek beengedésével a második nagy európai katasztrófát készíti elő.

Az európai országoknak nagy lehetőség a Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár által szeptember 30-ra összehívott rendkívüli ENSZ-közgyűlés. Itt a feltartóztatás politikáját valló közép-kelet- és dél-európai országoknak Nagy-Britanniával az élen követelniük kell, hogy a mostani menekültügy „világügy” legyen, ne csak európai ügy, és a közös megoldás kidolgozásában a gazdag muszlim államoknak ugyanúgy ki kell venniük a részüket, miként a népvándorlást beindító Egyesült Államoknak. Ám mindemellett hangsúlyozniuk kell azt is, hogy Németország, Ausztria, Franciaország és Svédország járnak külön utat az EU-n belül a beengedéspolitikájukkal, nem pedig a feltartóztatás, szelektálás politikáját valló uniós országok.