Hirdetés

Ha tehetné, a brüsszeli elit mindent elsöpörne Ukrajna támogatása és uniós tagsága érdekében. Most éppen azon dolgoznak, hogy keleti szomszédunk gazdasági értelemben már azt megelőzően betagozódjon a közösségbe, hogy átesne az egyébként szintén felgyorsított jogi procedúrán és elérné a teljes jogú tagságot 2030-ra. Ez a közép-európai régió számára maga lenne a katasztrófa, és mindenki hétköznapjaira kihatna.

Brüsszel azonban úgy érzi, hogy most érvényesítheti akaratát Magyarországgal szemben is, legalábbis mindent megtesznek érte. Magyar Péterék aláírásgyűjtése pedig eszközzé vált a kezükben, ami nagyon magasra emeli a kormány által kezdeményezett véleménynyilvánító szavazás tétjét.

Az uniós külügyminiszterek múlt hét elején tartott luxemburgi tanácskozásán olyan döntés előkészítése kezdődött meg, amelynek értelmében Ukrajna még a tényleges csatlakozás előtt az uniós belső piac részévé válna. Ez azt jelentené, hogy a gazdasági határok gyakorlatilag megszűnnének, és az Európai Unió tagállamai és keleti szomszédunk között szabadon áramolhatna a munkaerő, a tőke, az áruk és a szolgáltatások. Ennek beláthatatlan következményei lennének elsősorban az Ukrajnához közel eső országokban, míg a nyugatabbra fekvő nagy gazdaságok hasznot húzhatnának az integrációból.

Sokan emlékezhetnek arra, hogy mi történt, amikor az unió részlegesen utat nyitott az ukrán mezőgazdasági terményeknek. Az európai piacokat addig vámokkal és belépési árkorlátozásokkal védték, így nem jelentek meg nálunk azok az élelmiszerek, amelyek alapanyagait az itt elfogadottnál jóval lazább szabályozási keretek között termelték, így az emberi egészséget veszélyeztető eljárások és kemikáliák felhasználása révén sokkal olcsóbban tudtak előállítani. A fogyasztókat védő szigorúbb előírások miatt az uniós gazdák árui természetesen magasabb árszínvonalon kerültek a boltokba, de cserébe nekik sem kellett tartaniuk a silány konkurenciától, mert az Ukrajnára rótt vámok megvédték őket.

Korábban írtuk

Amikor aztán az ukrán terményeket beengedte az Európai Unió – eredetileg azzal a céllal, hogy távolabbi piacokra eljuthassanak –, és az olcsón előállított termékek a mi régiónkban jelentek meg, az itteni termelők azzal szembesültek, hogy egy olyan futóversenyen kénytelenek részt venni, ahol az új vetélytársukkal ellentétben az ő lábuk össze van kötve. Emiatt rengetegen kerültek a tönk szélére, Brüsszel pedig rájuk sem hederített. Az Európai Bizottság úgy tett, mintha az uniós gazdák – akiknek az érdekeit elvileg képviselnie kellett volna – problémája nem is létezne. Egyedül a tagállamok kormányai – köztük Magyarországé – igyekeztek menteni a menthetőt, ám ezt is Brüsszel rosszallása mellett tették.

A gazdák tehát ízelítőt kaptak abból, hogy mit jelentene Ukrajna gazdasági integrációja, de még ez is csak a kóstolóadag volt, nem beszélve arról, hogy a Kijev csatlakozása az egységes uniós piachoz minden létező szektorban kifejtené a hatását. Olcsóbb, de silányabb szolgáltatások és termékek jelennének meg a hazai kínálatban, ami vállalkozások sokaságát sodorná veszélybe, és akár előállhatna az a helyzet is hazánkban, amit már hosszú ideje nem tapasztalunk számottevő mértékben: sokak maradhatnának állás nélkül. Ezt – amellett, hogy sok vállalat húzhatná le a rolót – az is valószínűsíti, hogy a fillérekért dolgozó ukrán munkaerő is nagy számban érkezhetne hozzánk.

Kérdés persze, hogy az európai elit miért erőlteti annyira, hogy Kijevet soron kívül tagjai közé emelje az unió. Úgy tűnik, hogy a nagyobb tagállamok jelenlegi vezetése azzal kalkulál, hogy őket kevésbé érintik majd a gazdasági hátrányok, hiszen ők egyébként is távolabb helyezkednek el Ukrajnától. A tőke szabad áramlása ezzel ellentétben nagy lehetőségekkel kecsegtethet a nagy befektetők számára, arról pedig elemzések sokasága született, hogy az ukrán agrárszektorban miként jelentek meg különböző nyugati pénzügyialap-kezelők, nem beszélve arról, hogy a világpolitika nagyhalai mind örülnének, ha az ölükbe hullanának keleti szomszédunk ásványkincsei.

Azt, hogy Brüsszel mennyire elszánt a kérdésben, jól mutatja, hogy a háború kitörése óta egyetlen tagállam volt, amely érdemben fel tudott lépni a konfliktus tüzelése, az esztelen szankciók és a fegyverszállítmányok folyamatos átadása ellen. Ez az ország Magyarország, amelynek kormánya mögött stabil parlamenti többség áll, és amelynek vezetése azokban a helyzetekben, amikor az ország érdeke és a választók akarata szemben állt az európai balliberális erők elképzeléseivel, egészen egyszerűen kikérte az emberek véleményét, hogy arra támaszkodva tudjon továbbhaladni a szembeszélben.

A konfliktussal és Ukrajnával kapcsolatos kérdéseket érintő nyomásgyakorlás jelentőségét kiválóan érzékelteti, hogy a Századvég kutatása már egy évvel a háború kitörése után, vagyis 2023 februárjában azt mutatta: tizenhárom uniós tagállamban többen ellenzik a fegyverek Ukrajnába küldését, mint ahányan támogatják. Ezen országok kormányai azonban a mai napig nem képesek érvényesíteni a választóik akaratát, helyette inkább a kontinentális fősodorhoz igazodnak.

Ma sem babra megy a játék, amikor az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen arról beszél Ukrajna unióba történő esetleges belépésével összefüggésben, hogy „ha ez az érdemeken alapuló folyamat ebben a tempóban és minőségben folytatódik, a csatlakozás talán 2030-nál korábban is megtörténhet”. Mindeközben – mint láttuk – gazdasági értelemben még ennél is jóval gyorsabban tennék lehetővé az integrációt.

Sokan érvelnek persze azzal, hogy a csatlakozásnak komoly jogi kritériumai vannak, az eljárás pedig hosszú-hosszú évekig elhúzódhat, ez azonban nem több, mint egyszerű blabla. Az egyes országok csatlakozása mindig politikai döntés függvénye volt, a szabályok csak arra szolgáltak – és szolgálnak egyebek mellett Szerbia esetében –, hogy legyen valamilyen ürügy azoknak a csuklóztatására, akikkel kapcsolatban nincs támogató akarat. Nem érdemes bedőlni a bürokratikus álcának, ha meglesz a kellő erő, és sikerül félretenni azokat a szereplőket – jelenleg mindenekelőtt a magyar kormányt –, akik akár a nemzeti érdekeikre hivatkozva gátolják a folyamatot, Kijev egy szempillantás alatt az unión belül találja magát.

A nyomás tehát nagyon is valós, a veszély pedig rendkívül éles, így a küzdelem is meglehetősen kiélezett. Ilyen helyzetekben a magyar kormány rendre a választókhoz fordul, így tudott erőt meríteni többek között a rezsicsökkentés fenntartása, a határok vagy a gyermekek megvédése ügyében folytatott politikai harchoz. Mi jönne egy ilyen helyzetben inkább kapóra a brüsszeli elitnek, mint egy olyan aláírásgyűjtés, amelynek eredménye azt a látszatot kelti, hogy a magyarok valójában akarják, hogy Ukrajna az Európai Unió tagjává váljon? Ha az ügyet Magyarország érdekérvényesítése szempontjából nézzük, akkor így értelmezhetjük Magyar Péterék konzultációját, amely alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a kabinet manőverezési lehetőségeit európai szinten. A brüsszeli elit tehát hazánkban új szövetségesre lelt, amely minden jel szerint szinte bármire hajlandó, ha van, aki hatalomba segítse.

Természetesen még a nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásokból pontosan tudjuk, hogy az emberek többsége ellenzi Kijev gyorsított beléptetését, ezt az akaratot azonban érvényesíteni kell, ami csak a politikai cselekvéssel, ezúttal a véleménynyilvánító szavazáson való részvétellel lehetséges.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.