Körülbelül azokban a percekben, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök, milliárdos kádkőgyáros elindult országjáró körútjára Tápiógyörgye felé, Jánosi György képviselő, az MSZP alapító tagja arról tájékoztatta az Index internetes hírújság olvasóit, hogy neki Gyurcsány népszavazási háborúja a hanyatló Medgyessy Pétert juttatja az eszébe, mivel utolsó óráiban „Medgyessy Péter is furcsa közjogi javaslatokkal állt elő”.

Gyurcsány Ferenc fekete luxuslimuzinja az előtte kéken villogó rendőrségi autókkal körülbelül ekkor kanyarodott le a főútról Tápiógyörgye felé. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a miniszterelnök falujáró körútja, amely itt vette kezdetét, utóbb majd milyen minősítéssel kerül be az évkönyvekbe. Minek nevezik majd? Diadalmenetnek? Canossa-járásnak? Vesszőfutásnak? Tojásfesztiválnak? Búcsújárásnak? Bújócskának? Fogócskának? Ismerd meg (végre) Magyarországot-nak? S ha elindult, milyen lesz a visszatérés? Lesz-e visszatérés egyáltalán?

Úgy tűnik ugyanis, hogy Gyurcsány Ferenc felett elszállt az idő. A saját halálával bíbelődő SZDSZ már lemondott róla, a közelgő szörnyű végtől aggódó szocialisták is szívesen megszabadulnának tőle, minek következtében egyre több baloldali és liberális politikus egyre nyíltabban beszél a Gyurcsány utáni korszak lehetséges játékszabályairól.

Bár lapzártakor még csak az első pár nap programja volt ismeretes, a miniszterelnök útjának jellege ebből is felismerhető volt. Tápiógyörgyén Gyurcsány a helyi vidékfejlesztési irodák vezetőivel találkozott, este pedig Rákóczifalván ugyanezekkel, de más minőségben. Ezek a „vidékfejlesztési közösségek”, ahogy az egyik baloldali napilap oly szépen fogalmazott, valójában azon szocialista mamelukokból állnak, akik Lamperth Mónika útmutatása szerint lettek gondosan kiválogatva a kormányzat részéről, s egyetlen feladatuk az, hogy a jogszerűség látszatát fenntartva, egy fillért se juttassanak az Európai Unió pénzéből jobboldali vezetésű önkormányzatoknak. Szerdán az előzetesen bejelentett program szerint a Hortobágyra készült a kormányfő, ahol ha minden tev szerint alakult, akkor a nép újabb tagjaival találkozott, úgymint lótenyésztőkkel, lovakkal, vidékfejlesztőkkel (lásd, mint fent), Gráf József, Bajnai Gordon és Hiller István miniszterekkel, valamint néhány államtitkárral. Ma pedig a tervek szerint Somogyországba érkezik a fáradhatatlan Gyurcsány Ferenc, aki Bőszénfán falugyűlésen óhajt részt venni, feltéve, hogy a gyűlésen a népnek csak kellően átvilágított és egyenként alaposan leszedált része vesz csak részt.

Az előzetes tervekből félreérthetetlenül kiolvasható a szánalmas igyekezet a látszat megmentésére, hogy ha már nem is tud és nem is mer valóságos, hús-vér embe­rekkel találkozni, mert teljes joggal számíthat arra, hogy kifütyülik, megdobálják, két ököllel megátkozzák, hát legalább azt szeretné elhitetni a vele utazó szolgamédia segítségével, hogy nem fél, hogy el mer menni Magyarországra. Pedig fél. Van is oka a félelemre.

Gyurcsány menthetetlenül megbukott, s minél görcsösebben igyekszik olyan látszatot kelteni, hogy körülötte minden rendben van, annál inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ő – amint Orbán Viktor egy évvel ezelőtt mondta róla, akkor sajnos még kissé elhamarkodva – már csak egy megoldandó probléma. Úgy sejlik, s talán nem véletlenül, hogy az elmúlt évszázadban már számtalanszor bevált szociál-bizantikus forgatókönyv segítségével válik majd meg pártja Gyurcsánytól.

Érdemeire való elismeréssel felfelé buktatják, s mondjuk az ENSZ mellett működő kádkőipari szakmai szövetség utazó nagykövete lesz, vagy valami hasonló. Persze előbb ki kell mondania a bűvös mondatot, ami elődjének is hasonló stallumot hozott: „ha nem bíztok bennem töretlenül, inkább felajánlom a lemondásomat”… aztán a párt ezt szépen elfogadja, mint Medgyessy Péternél is történt. Stb.

És a konstruktív bizalmatlansági indítvány szellemében miniszterelnöknek jelölik és meg is választják … elvtársat. Mert ki mást jelölhetnének?