A nagy (?) spanyol (?) armada (?) pusztulása (?) 1588-ban
A hazai köztudatban az a kép él leginkább – legalábbis amennyire ez mérhető a tankönyveken vagy a népszerűsítő írásokon keresztül –, hogy II. Fülöp – többek között – spanyol király 1588 nyarán elküldte a nagy spanyol Armadát Anglia megszállására, de az angolok legyőzték augusztus 8-án a gravelines-i csatában. Ez a kezdete a spanyol birodalom hanyatlásának és az angol tengeri nagyhatalom felemelkedésének.
Tulajdonképpen a fenti mondat azok közé tartozik, amelynek minden állítása vitatható: az Armada nem volt kifejezetten és teljes egészében hadiflotta, nem volt csak és kizárólag spanyol, nem győzték le az angolok, nem roppant meg a spanyol birodalom, az angol nem emelkedett fel, sőt, tán nem is volt „A”, hanem inkább csak egy spanyol armada. Sőt, II. Fülöp sem csak spanyol király volt, és még Angliát sem akarta megszállni. Semmi meglepő nincsen e zűrzavarban, hiszen már maguk a kortársak is zavarodottak voltak ezekben a kérdésekben, és a spanyol Armada veresége vagy mondjuk úgy sikertelensége után is még sokan hitték, hogy győzelmet aratott az angol flotta felett.
II. Fülöp tehát nem csak spanyol, hanem ír és angol király is volt, felesége I. Mária (1553–1558) – más néven Tudor Mária, avagy Bloody Mary – révén, aki VIII. Henrik (1509–1547) angol király lánya volt. Mária 1558. novemberi halála után egyébiránt II. Fülöp házassági ajánlatott tett a következő angol uralkodónőnek, I. Erzsébetnek (1558–1603) is, aki azt természetesen visszautasította.
A Fülöp által összegyűjtött armada jórészt spanyol, de kisebbrészt portugál hajókból állt, és volt köztük számos teherszállító hajó is, illetve abból átalakított hajó. Ha az Armada támadása Anglia ellen titkos lett volna, akkor ez volt a világ legkevésbé titkolt támadási terve, tekintve, hogy az angolok már fél évvel korábban tudtak róla. Az is közkeletű nézet, hogy azért nem sikerült az Armadának végrehajtani az uralkodó tervét, mert nem volt. Nos, terve az volt, több is, célja viszont lehet, hogy egy sem. Az egyiket Santa Crúz márkija, a másikat Párma hercege, a harmadikat pedig Bernardino de Escalante neve fémjelezte. E háromból gyúrta össze Fülöp a végleges mestertervet: az Armada Lisszabonból indulva eljut a La Manche-ra. Párma hercege pedig az általa építtetett lapos fenekű csónakokon átszállítja a flotta hajóira Hollandiában állomásozó gyalogságát, amely majd Anglia megszállását hajtja végre.
E terv elvben magában foglalja a célt is – Anglia megszállását –, ellenben a flotta parancsnoka, Medina Sidonia hercege végig magával hordott egy titkos levelet, amelyben az állt, hogy a flotta célja ráijeszteni az angolokra, pontosabban el kell érni a katolikus vallásszabadság visszaállítását Angliában, azt, hogy Anglia ne támogassa a hollandokat, és fizessen jóvátételt a spanyoloknak az eddig okozott károkért (értsd az Amerikából érkező aranyszállítmányok fosztogatásáért). Ha ez valóban így van, akkor ez a vállalkozás volt a világ egyik legkevésbé titkolt és legdrágább blöffje.
A hozzávetőleg 130 hajót számláló flotta július 30-ára ért látótávolságra Angliától. Ezután kezdődtek meg az apróbb összecsapásokból álló harcok a csatornán. Ezek tetőpontja az augusztus 8-án történt gravelines-i csata, amelyben 4 (azaz négy!) spanyol hajó elsüllyedt, számos megrongálódott, és több mint 1000 halott és hozzávetőleg 800 sebesült volt. A flotta méretéhez és létszámához képest ez a szám alacsony. A megelőző, majd a flotta hazaútját (a Brit-szigetek megkerülésével vissza Lisszabonba) kísérő viharok jóval több áldozatot követeltek, de a hajók fele így is hazatért. Ezért fogalmazta meg több történész, hogy az Armadát a vihar győzte le.
A spanyol birodalom olyannyira nem roppant meg – sem gazdaságilag, sem katonailag –, hogy még három armadát küldött az angol partok felé, az angol gyarmatbirodalomnak pedig még jó száz évet kellett várnia, hogy megszülessen.
Medina Sidonia, aki maga eredendően gyalogos parancsnok – és víziszonyos – volt, a flotta kudarca után nem szállt többet hajóra, bár Fülöp nem kárhoztatta, többet nem is kérte erre…