A német választások tanulsága magyar szemmel

Bekövetkezett a várva várt politikai fordulat Németországban: a jelzőlámpa-koalíció óriási vereséget szenvedett a február 23-i szövetségi választásokon. Mindezek ellenére az öröm keserédes a politikai paletta jobbszárnyán, hiszen az SPD nagy valószínűséggel az új kormányban is képviseltetheti majd magát. Szinte már megszokottá vált az elmúlt évek európai választásain, hogy hiába győzedelmeskedik a jobboldal, a politikai alkuknak hála mégis a mainstream pártok kerülnek kormányra. De nézzük, melyek azok a tanulságok, amelyeket levonhatunk a választási eredményekből csupán másfél héttel a szavazás után.

Németországban egyértelmű győzelmet aratott a választásokon a jobboldal. A jobboldali pártok a szavazatok csaknem 50 százalékát megszerezték, világos tehát, hogy a németek döntő többsége a változásra adta le voksát és elutasítja a globalisták terveit. Cáfolhatatlan és hatalmas nemet mondtak a választópolgárok a migrációra, ami a választási kampány fő témája volt. Németországban az elmúlt tíz év hibás menekültpolitikájára adtak most választ a szavazók, hiszen szinte mindennaposak a terrortámadások és egyéb, migránsok által elkövetett erőszakos cselekmények. A németekkel egyetértésben mi is csak remélni tudjuk, hogy az új kormány betartja azon ígéretét, hogy szigorít a bevándorlási szabályokon – bár ezzel valószínűleg már elkéstek. Az elmúlt tíz évben, kedvezményesen, a szavazóbázis növelése érdekében német állampolgársághoz juttatott migránsokat aligha lehet már visszatoloncolni Afrikába és a Közel-Keletre.

Az elmúlt három év katasztrofális baloldali kormányzását vitathatatlanul elutasították a választópolgárok. A napnál is világosabb, hogy csődöt mondott a baloldali összeborulás – vagy ahogy itthon szokás nevezni, összefogás. A második világháború utáni Németország egyik, ha nem a legrosszabbul teljesítő garnitúrája volt a jelzőlámpa-koalíció, aminek eredményeként a benne részt vevő összes párt történelmi bukást könyvelhetett el. Az SPD történetének legrosszabb eredményét érte el a február 23-ai választásokon, ennek ellenére várhatóan mégis kormányon maradhat, a koalíció kisebb tagjaként. A liberális FDP 2013 után ismét kiszorult a törvényhozásból, ami miatt teljesen újra kell szervezniük magukat. A Zöldek pedig, és ez Magyarország számára mindenképpen jó hír, ellenzékbe kerülnek. Remélhetőleg ezzel elgördül az utolsó akadály is a gazdaság talpra állítása és a migráció visszaszorítása elől. De mielőtt még siratnánk a baloldalt, ne aggódjunk! A leleményes kommunisták mindig úgy alakítják a választási szabályokat, hogy a csontvázak bent maradhassanak a Bundestagban. Bár a választások előtt a Die Linke azon siránkozott, alig van esélyük bejutni a parlamentbe, végül sikeresen átmentették neomarxista csapataikat a következő ciklusra is.

Mindeközben az új jobboldali erővel, az AfD-vel szemben politikai karantént húztak fel, a velük való együttműködést továbbra is minden más párt kizárja. Azaz a választók világos akarata ellenére egy tisztán jobboldali CDU–CSU–AfD-koalíció létrejöttének inkább matematikai esélye van, mintsem politikai realitása. Kérdés azonban, hogyan változik majd ez a következő ciklusban. Vajon felismeri az új kancellár, hogy a belpolitikai stabilitás megteremtéséhez szüksége van az AfD-re is?

Keserédes érzéseinket tovább erősítheti az a tény, hogy 35 évvel a berlini fal leomlása után úgy tűnik, politikai értelemben véve a fal igencsak létezik és a kelet–nyugati megosztottság nemhogy mérséklődne, hanem láthatóan tovább mélyült. Az egykori NDK területén a szélsőséges pártok sokkal jobban szerepeltek, mint a nyugati országrészben. A posztkommunista Die Linke és a BSW összesen több mint 20 százalék fölötti eredményt könyvelhetett el. Az AfD pedig egyértelmű győzelmet aratott a keletnémet területeken, míg az ország nyugati részében a CDU tarolt. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a nyugaton rosszabbul teljesítő AfD még így is kenterben verte a Zöldeket és az SPD-t.

A kelet–nyugati megosztottságon kívül további érdekes tendencia mutatkozott meg a szélsőséges pártokra leadott szavazatok tekintetében. A 18–25 év közöttiek körében a Die Linke a legnépszerűbb párt, második helyen az AfD áll. A nemek szerinti eloszlást tekintve a nők a Die Linkét részesítik előnyben, míg a férfiak az Alternatíva Németországnak listáját. A klasszikus pártok támogatói egyértelműen az idősebb korosztályból kerülnek ki, ami azzal is magyarázható, hogy ezen erők viszonylag rosszul teljesítettek a választási kampány során a közösségi médiában, így üzeneteik nem vagy csak kis mértékben jutottak el a fiatalabb generációkhoz. Ugyan a német korfa jelenleg még a mainstream pártoknak kedvez, négy év múlva komoly fejtörést okozhatnak a választási paletta két szélén elhelyezkedő formációk.

Már a kampányidőszakban heves vitákat váltott ki a választási rendszer reformja, amelynek célja a Bundestag méretének csökkentése volt. Az első és a második szavazat rendszere megmaradt ugyan, viszont kizárólag a listás szavazatok eredménye határozza meg, hogy egy párt hány mandátumra jogosult a Bundestagban. Az egyéni jelöltek csak akkor jutnak be a törvényhozásba, ha mandátumukat a második szavazatok eredménye alátámasztja. Vagyis a korábbiaktól eltérően az egyéni választókerületek győztesei már nem minden esetben jutnak be a Bundestagba. Azonban nem csupán a fenti módosítások vetik fel a választási rendszer igazságosságának a kérdését, hanem az a ballépés is, hogy a leköszönő jelzőlámpa-koalíció a választásokat sem volt képes megszervezni. Mintegy 213 ezer választópolgár kért levélszavazatot, közülük csupán 9 ezer fő kapta meg a postai úton igényelt szavazócédulát, a többiek nem élhettek demokratikus jogukkal a választáson. A témát leginkább a BSW tartja napirenden, amely 13 ezer szavazat híján maradt az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb alatt, de nem valószínű, hogy a választási eredmény érvénytelensége mellett döntene az újdonsült Bundestag, sem a német alkotmánybíróság.

A választást követően egy dolog szinte biztosnak tűnik: az új német kancellárt Friedrich Merznek fogják hívni. Egy CDU–CSU által vezetett kormány várhatóan a tagállamok közötti konszenzusos megoldásokat szorgalmazná, amely kevesebb konfliktust eredményezne Magyarországnak, mint amennyihez az utóbbi években kénytelenek voltunk hozzászokni. Amennyiben valóban Merzet választják kancellárnak, kérdéses, hogyan építi fel a következő négy évét. Milyen mértékben vállalja majd fel a kül- és belföldi kritikákat, mely bilaterális viszonyt kívánja soron kívül rendezni. A német–amerikait a Trump-adminisztráció színre lépése miatt biztosan újra kell gombolnia az új kormánynak, ami hosszú távon Magyarország érdekeit is szolgálhatja. A másik kérdés, ami megoldódni látszik, a német migrációs politika reformja. Kérdés, hogy ebből mennyi valósul majd meg, lévén koalíciós partnerként várhatóan a választások harmadik helyezettje, a jóval megengedőbb SPD fut majd be. Mi mindenesetre csupán reménykedhetünk abban, hogy az új német kormány végre felveszi a kesztyűt a migrációval szemben.

A szerző az Alapjogokért Központ nemzetközi kommunikációs koordinátora.