Hirdetés

Tárgyunkban az a vicces, hogy azok a balliberális ellenzéki személyek és fórumok tagadják a szólás- és a sajtószabadság létezését, akik tényszerűen mindennap önmaguk cáfolják meg eme állításukat. Javaslom, hogy azok az (egyszerűség kedvéért mondjuk) ellenzékiek, akik a szólásszabadság hiányát

és a sajtó megnyomorítottságát hirdetik itthon és külföldön, nézzék és hallgassák meg önmagukat.

Kezdjük a kabaréval. Viszonylag szűk hatósugarú lenne a Sas-kabaré, ha az ATV nem sugározná hetenként többször is ugyanazt a műsort megismételve. Az eredetileg táncos-komikus Sas Józsefet lehet nem szeretni, de bizonyos képességeit letagadni nem lehet. Én sem szeretem, de vegyük tudomásul, egyfajta ellenzéki közönségigényt kitűnően kielégít. Akit ez taszít, ne nézze. Nem vagyok hajlandó azt papagájozni, csak fordítva, amit az ellenzék hangoztat. Ő lenullázza a nemzeti-konzervatív műsorokat, alkotóikat, közönségüket. És mivel ez az utóbbi statisztikai (választási) többségben van, ezáltal az egész országot. Vagyis az egész magyar népet denunciálja. Én viszont nem vagyok hajlandó megvetni még a töpörtyűnyi kisebbséget sem csak azért, mert más az esztétikai és politikai ízlése.

Maradva a médiánál. A rádióban és televízióban mindennapos betelefonálós műsorok az ellenzék gondolkodásának és sajátos értékrendjének pontos látleletei. Minden ellenzéki megnyilvánulásnak a magva: az Orbán Viktor-gyűlölet. A betelefonálók spontán megnyilatkozó, durván és olykor közönségesen megfogalmazott ellenszenvében nem maga az érzelem a kifogásolható, hanem annak megfogalmazása és széles közösségi fórumon való megnyilatkozása. Amely megnyilatkozáshoz teljes körű szólásszabadság kívántatik. Tehát a médiában világgá kürtölt kormányellenes durvaság a sajtószabadság bizonyítéka.

A Sas-kabaré némi visszafogottságról tanúskodik. Nem hagyhatja figyelmen kívül a műfaj íratlan szabályait, közönségesen durva nem lehet. De a betelefonálásnak nincs semminemű szabálykönyve. Ez a műsorfajta afféle gátlástalan Hyde parki szónoklás és féktelen véleményhabzás. Az angol demokráciáról azt hírelik, hogy minden demokrácia legjobbika. A Hyde parki szabad szónoklatról pedig azt, hogy az angol demokrácia kiteljesedése. Ha ez így van, akkor a mai magyar viszonyok túlszárnyalják még az angolokat is, hiszen a magyar Hyde park határtalan. Nemcsak a rádiócsatornák, nemcsak a tévék, hanem a parlament és az utcák is mai ellenzéki Hyde parkok.

Van azonban némi gond ezzel a parttalanul szertecsapongó demokráciával. Fullánkos. Az egyik fullánkja, hogy az ellenzék örökösen külföldre szaladgál vélt vagy valós sérelmeivel. A másik, ha minden kötél szakad, és már tehetetlenek, átcsapnak nemzetellenességbe, a magyarság simfelésébe. Ezen nem tudom túltenni magam. Mert ezt az eljárást, hogy csak az újkorra szűkítsem vizsgálataimat, a nácizmus hatására kezdte el a velük rokonszenvező Horthy-ellenes söpredék, és folytatták a moszkoviták. Különösen ötvenhat után törekedve arra, hogy megroppantsák a nemzet gerincét. Mert az öntudatát vesztett néppel a megszállók és a bekebelezni akarók könnyen elbánhatnak.

Aki odafigyel az ellenzéki média műsoraira, észlelheti, hogy ennek a nemzetlejáratásnak mennyi trükkös változata él. Olyan rejtett módon, hogy szinte észre sem vehető. E médiumfórumok szívesen szólaltatnak meg külföldre távozott, kint élő magyarokat. A hajókatasztrófa után azonnal kéznél volt egy dél-koreai magyar, hogy elmondja, a koreai média lesújtó véleménnyel van a magyarokról! Már akkor, amikor még semmit sem lehetett tudni arról, mi történt, vagy mi nem. Különösen veszedelmes az uszítás a magyarok magatartása kapcsán. És mindez nyilvánosan. A szólás- és sajtószabadság „hiányában”?