Gyurcsány Ferenc blöffölt és rajtavesztett. Nehéz belátni, hogyan lesz képes a felszínen maradni a jövő tavaszi választásokig. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ősszel az MSZP ismét váltani készül, s a Medgyessyt felváltó Gyurcsányt egy harmadik személy követi majd. A pesti szóbeszéd az egyik nagy hatalmú bankárt sejti e nemzetmentő szerepben, de az illetőről nehéz feltételezni annyi öngyilkos hajlamot, hogy ilyesmire vetemedne.

Kiderült továbbá, hogy a szolgalelkűség, mint már annyiszor, ezúttal sem vezetett eredményre. Mert miközben az Európai Unió jóvátehetetlenül kettéhasadt fizetni nem akaró gazdag országokra – azaz, a volt Nyugat-Európára – és a támogatásokért esedező szegény országokra – azaz, a volt Kelet-Európára -, az is világossá vált, hogy Magyarország minden vonatkozásban rajtavesztett, s a veszteség olyan észbontóan nagy, hogy ha holnap kilépnénk, már az sem segítene.

A feladott és eladott magyar mezőgazdaság eddig is a válság peremén sodródott, miközben az uniós eufória hullámain elárasztották a gazdag országokból sietve ide zúdított, máshol már el nem adható, agyontámogatott termékek tonnái, amelyek végképp megpecsételték a magyar gazdák túlélési esélyeit. És most már pénzre sem számíthatnak. A dotált áruk persze továbbra is dőlnek majd a multinacionális cégek által épített gigantikus hiper- és szupermarketekbe, miáltal a gazdag országok ezeken keresztül még intenzívebben szivattyúzzák ki az elszegényedő gazdaság maradék életerejét, s ezért továbbra sem lesz esélyük az itteni mezőgazdasági vállalkozóknak a túlélésre.

A válságból – mint minden súlyos válságból – kétféle úton lehet kilábalni. Az egyik út az erőszaké, a másik a béke útja. Az erőszakos út körülbelül úgy néz ki, hogy az irigy gazdag országok által megalázott keleti szegények fellázadnak az unió terrorja ellen, és első lépésben lerombolják – bármilyen meglepő – a hiper- és szupermarketeket. Ezek megsemmisítésével ugyanis szinte totálisan megakadályozható az a folyamat, amit mellesleg a most irigykedő gazdagok kényszerítettek a szegényekre. Mert természetesen nem igaz, hogy a dán sajt, a francia tehéntúró, a belga dobozos tej, a svéd mustár vagy a spanyol sertéshús olcsóbban állítható elő és juttatható el a magyar piacra, mint a hazai termék.

Abban a pillanatban, amikor a becsapott keleti országok hadseregei rohamot intéznek a hiper- és szupermarketek ellen és lerombolják azokat, hirtelen megéri majd Magyarországon is magyar mezőgazdasági termékeket venni, másfelől a gazdag országok hirtelen rádöbbennek arra, hogy gazdagságuk alapja többek között a szegényebbek – és ezért kiszolgáltatottabbak – arcátlan kizsákmányolása volt…

Persze az időben nem lehet visszafelé haladni. Az Európai Unió olyan történelmi szükségszerűség, amely elől nem lehet kitérni. Éppen ezért a mostani válságot jobban megérti az, aki ebben egy születő civilizáció vajúdási fájdalmait látja, mint az, aki egy korszak agóniáját fedezi fel benne. Bár a szovjetek uniójába beleundorodva hajlamosak vagyunk a még meg sem született EU-ban a hanyatló Rómát látni, valószínűbb, hogy a posztszovjet – és tegyük hozzá bátran: posztamerikai – birodalom lassan elenyésző romjain egy új kultúra olykor fájdalmas születésének vagyunk tanúi.

A jelek szerint megbukott az a pimasz elitista stílus, amellyel a lehanyatló birodalmak túlélő nómenklatúrája – amelynek itthoni képviselői példának okáért nem átallották e kifosztott ország polgárait bécsi cukrászda nyitásával gúnyolni – alattomosan egy új föderatív birodalmat szervezett. Európa ezzel arra kényszerült, hogy szembenézzen súlyos mulasztásával, hogy nem számolt le azzal a történelmi bűnnel, ami az elitista gőgöt szülte, a túlélő bolsevizmussal. Az USA mintájára szervezett USE (United States of Europe) gondolata szerencsésen megfeneklett az elementáris önzésen. Nincs az a nyugat-európai kormány, amelyik bele merne menni abba, hogy költségvetésének egy részéből a szegény országok felzárkóztatását fizesse. Így tehát Európának csak egy útja maradt, a nemzetek vitatkozó, együttműködő, de mégiscsak egyenrangú, egysebességes Európájává lenni. Ez az új paradigma.