Jobban örülnék, ha ezután csak a magad nevében beszélnél. Főleg olyanként – mint párttársaid -, akik, mint te, leninistaként kezdték (egykori harcosan bolsevik szempontú dolgozatod a Szabó Ervin könyvtáron keresztül közkincs), majd, bucskázva egyet, reformista marxisták, majd, ismét bukfencezve, balliberálisok lettek. Valójában a nemzet iránt éppen olyan totálisan érzéketlen neoliberálisok, mint amikor még internacionalista mezben fociztatok.

Amikor te Lenin keménységét hiányoltad, itt már akkor is nagyon sokan Churchillt szerettük és olvastuk. Abban a bolsevista rendszerben, amelynek szeretetében felnőttél.

Mint az azonos mérce híve, fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy Churchill esetében sem étvágygerjesztő azoknak alkalmazni kettős mércét, akik mindenki másban egyetlen egy írása miatt nem bocsátanak meg neki soha, és nem teszik lehetővé a véleményváltoztatás szabadságát. Hirtelenjében Varga Domokos György jut eszembe, akinek 1990-ben a Népszabadságban a zsidók önkorlátozásáról írt cikkét dörgölik az utóbbi 13 évben minden alkalommal az orra alá a rasszista kérlelhetetlenek, noha szegény azóta is úgy érzi, vezekelnie kell érte. Nem kellene. Hiszen az emberek egyenlők. És ha Márainak vagy Churchillnek nem vetitek a szemére „eltévelyedéseit”, akkor senki másnak ne vessétek.

Hadd jelentsem ki gyorsan: teljes mértékben tisztelem Churchillt, aki – ellentétben veled – konzervatív volt. Ami nem jelenti azt, hogy nem találom hibásnak számos dologban. Azt azonban nem érzem, hogy a szobron ejtett folt engem arcul csapott volna. Hiszen a szememben az a folt azt érzékelteti, hogy Roosevelttel együtt Churchill is szövetségre lépett a XX. század Mao Ce-tung után legnagyobb gyilkosával, Sztálinnal, és Magyarországot (hogy te is értsd: az a terület, ahol 25 milliós terepjáróddal furikázol adófizetők által fedezett benzinnel) gyakorlatilag feláldozta neki. E folt szememben azt is jelképezi, hogy Churchill is támogatta a német városok polgári lakosának terrorbombázását a második világháború végén. Az 1944 őszén a Budapestet bombázó angolszász légierő vadászpilótái pedig azzal szórakoztak, hogy – mint ők mondták – kacsavadászatot rendeztek a nagykörúton szaladgáló civilekre. Nicolai Tolstoy emlékezetes könyvében pedig azt írja le, miként adták át a britek a fogságba ejtett szovjet hadifoglyokat a szovjeteknek annak ellenére, hogy a szovjet hadifoglyok közül nem egy a britek szeme láttára követett el öngyilkosságot, mert – Churchillel ellentétben – ők ismerték azt a Sztálint, akinek tömeggyilkossága méreteit nálunk az MSZP-s Krausz igyekezik relativizálni anélkül, hogy az egyéb relativizáláskor üvöltő rasszista sajtófalka felemelné szavát.

De hogy neked is kellemetlen legyen Churchill, idézni fogom. Churchillt illetően persze tőletek a Varga-effektust ugyan nem várom, mert ismerlek titeket. Csak azért teszem, hogy minél többen átlássanak rajtatok, kiröhögjenek benneteket, téged és a széttört tojás leve ott csorogjon le igazi bensődet egyre inkább tükröző vonásaidról.

Szóval a szabad világ iránt elkötelezett, éppen most arcul csapott polgárok által is elolvasható, 1907-ben megjelent Afrikai naplójában ez áll Churchill barátunktól: „a brit tiszti osztály (…) olyannyira felette áll a bugandáknak, mint amennyire Wells marslakói állnának fölöttünk”. Ehhez hozzá kell tennem, hogy Churchill a bugandákat Kelet-Afrika legértelmesebb törzsének tartotta. Demszky, ha te buganda lennél, miként vélekednél?

Ugyanebben a naplóban a kenyai kikujukról azt írta, hogy ők „oktatásra alkalmasak”, noha „léha és csintalan gyerekek”. Az afrikaiak általában „kevésbé kegyetlen állatok”, ha ruhát vesznek magukra. Amit Churchill öltönyben és nudistaként egyforma SZDSZ-esről nem írna le, ha élne.

14 évvel később Churchill már gyarmatügyi miniszter lett. Ebben a minőségében figyelmeztetett arra, hogy „Az indiaiak Kelet-Afrikában általában igen alacsonyrendű kulifajta, és az a gondolat, hogy az európaiakkal kellene őket egyenrangúvá tenni, egész brit kelet-afrikaszerte minden fehér embert felháborít”. Churchill szerint az indiaiak „a világ legállatiasabb népe a németek mellett”. Azért valld be: e mondat miatt ma Schröder és Vadzspaji lemondaná esetleges cornwalli vakációját, ugye?

Churchill, a demokraták barátja, 1943-ban, a bengáli éhínség idején megnyugtatta Leo Ameryt, az Indiáért felelős államminisztert, hogy ne tartson kipusztulásuktól, mert az indiaiak „szaporák, mint a nyulak”. Mondd, Demszky, Churchill jövőbe látó volt?

Churchillnél ez, sőt az EU-genetikai filozofálgatás nem volt új. Sőt! Következetességét dicséri, hogy 1906-ban is már rasszista tanokat vallott a szaporulat tárgyában: „A gyengeelméjű és idióta osztályok természetellenes és gyors növekedése, amelyhez hozzáadódik még a szorgos, energikus és felsőbbrendű fajták szaporulatának folyamatos csökkenése, nemzeti és faji veszélyt jelent, amelyet lehetetlen eltúlozni. Így érzem, hogy az a forrás, amelyből ez az őrült folyam táplálkozik, még az idén elapasztandó”. Húúú, Demszky! Nem semmi, mi?

A jó Churchill egyébiránt még gyakorlati lépéseket is tett: utasítást adott a kényszersterilizálásra, ígéretet adva a klienseknek, hogy „egyszeri sebészi beavatkozást követően szabadon élhetnek anélkül, hogy másokat túlságosan zavarnának”. I love Churchill, like you, Demszky (szeretem Churchillt, mint te).

Amit Churchill 1908 januárjában a Liberális klubban mondott, azt, úgy érzem, igazán értékelni fogod, mint volt marxistából átvedlett buzgó, feltétlen Churchill-imádóvá vedlett neofita: „Ha a brit nép nagy birodalmat akar és azt, hogy a valódi dicsőség sugara érje, akkor egy uralkodó fajnak kell hordoznia a terhet.”

1942-ben pedig így kommentálta azt a tényt, hogy egy fekete tiszt is megfordult egy olyan étteremben, amelyben fehér amerikai tisztek voltak a törzsvendégek: „Sebaj: ha a vállára akaszt egy bendzsót, azt hiszik, a zenekar tagja”. Úgy elképzelem Petőt, Konrádot, valamelyik Eörsit, Harasztit vagy Kenedit bendzsóval a vállán, egy fehér, „only for whites”, amerikai tiszti kaszinóban 42-ben…

Sir Winston imádta a háború látványát. Mint az 1898-as omdurmani csatáét, amelyben 48 brit és 11 ezer (nem sajtóhiba) szudáni esett el. Így emlékezett meg róla: „Ez volt az utolsó szem a konfliktusoknak abban a láncában, amelyek vibráló és fenséges szépséggel ruházták fel a háborút (…) Természetesen győztünk. Természetesen lekaszaboltuk őket (…) Olyan izgalmas volt. Nem olyan, mint a világháború. Senki sem számolt azzal, hogy eleshet (…) A résztvevők nagy többsége számára (…) azok a régi, könnyű szívű napok csak egy sporteseményt jelentettek egy fényes játékban.”

Azt is le kell szögezni, hogy a történelemben először nem Irakban használtak mérges gázt a civil lakosság ellen, és nem Szaddám Huszein, hanem hatvan évvel korábban a brit gyarmatosítók. Az ötlet leglelkesebb támogatója maga Churchill volt. 1945 után pedig azt javasolta, hogy a királyság újonnan kifejlesztendő atombombáját használják fel a gyarmatokon lázongó színesek ellen.

Kész szerencse az is, hogy Churchill kifejtette a véleményét a Közel-Kelet engesztelhetetlen két ellenfeléről, a palesztinokról és a zsidókról is.

A palesztinokról ezt írta, mielőtt a magyar polgárokat arcul csapta volna a szobrára került festékfolt:

„Nem értek egyet azzal, hogy a kutyának joga lenne az óljához, még akkor sem, ha már régóta lakik benne. Nem ismerem el ezt a jogát. Tehát azt sem ismerem el például, hogy igazságtalanság érte volna a rézbőrű indiánokat Amerikában vagy a feketéket Ausztráliában. Nem ismerem el, hogy ezeket az embereket igazságtalanság érte volna – egyszerűen azért, mert a faj, amely odament és elvette a helyüket, egy erősebb, magasabbrendű faj volt.” Hát ha én azon arizonai navajo származék lennék, aki még megmaradt, hogy a turistáknak produkálja magát, a fenekem verdesném a földhöz örömömben az ilyen szövegek olvastán, Demszky.

A zsidókat – ezt különösen élvezed majd – az Illustrated Sunday Herald című brit lap 1920. február 8-i számban az alábbiak szerint osztotta fel: „jó és rossz zsidók”, „nacionalista zsidók”, „internacionalista zsidók”, „terrorista zsidók”. Majd körvonalazta a „lojális zsidók kötelességét”. Tépelődöm, Demszky, hogy melyiket idézzem a sok gyöngyszemből, és hogy te melyik kategória olvastán csettintenél elismerően. De talán kezdjük az internacionalistákkal. „E baljós konföderáció tagjainak (…) majd mindegyike elhagyta apái hitét és kiűzte gondolatvilágából a másvilág valamennyi szellemi reménységét. A zsidók között ez a mozgalom nem új. Spartacus-Weishaupttól Karl Marxig, Trockijig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország) és Emma Goldmanig (Egyesült Államok) a civilizáció megdöntésére és a társadalomnak a fékezett fejlődés, az irigy rosszindulat és a lehetetlen egyenlőség alapján történő létrehozására szőtt evilági összeesküvés folyamatosan terebélyesedik.” Miket kapott volna ez a ti sajtótoktól! Még hogy hitt az internacionalista zsidók összeesküvésében!

A terrorista zsidókról írt rész lényege, hogy a szovjet bolsevik párt tele van zsidó vezetővel, de ez vonatkozik a rövid életű magyarországi, sőt a bajor tanácsköztársaságra is. Az ilyenfajta zsidókról szóló szakasz zárómondata: „Noha mindezen országban számos olyan nem zsidó is él, aki pontosan olyan aljas, mint a zsidó forradalmárok közül a legrosszabb, az utóbbiak által a teljes lakosságban elfoglalt arányukhoz képest játszott szerep megdöbbentő”. Again, I love Churchill, like you, Demszky.

Mivel te is nagy Sulinet-barát vagy, vagyis az internetes hozzáférés híve, hadd propagáljam a teljes elemzés hozzáférésének internetes címét az unatkozó sulineteseknek egy kis vérpezsdítés céljából: corax.org/revisionism/documents/ 19200208churchill.html, hogy elvonjam a figyelmüket a „Való Világtól”.