Amerikában a népszórakoztatás legkedveltebb műfaja kétségtelenül a szappanopera. Régi történelmi hagyomány, hogy négyévenként interaktív formában népszerűsítik, amit elnökválasztásnak neveznek. Ezeken az országos méretű, nagy csinnadrattával megrendezett eseményeken gyakorlatilag bárki részt vehet, függetlenül attól, hogy állampolgár-e, vagy frissiben szalajtották Salvadorból, hogy beszéli-e az angolt, vagy csak valamelyik afrikai törzsi dialektust, hogy él-e, vagy már halott.

Hirdetés

Amerikában ez utóbbi körülmény sem lehet akadály, hiszen Amerika köztudomásúlag a korlátlan lehetőségek országa, ahol minden megtörténhet, még az is, hogy a halottak szavaznak. Fő, hogy élők és holtak egyaránt jól érezzék magukat. A dolgok persze nem mindig terv szerint sikerülnek, amint azt az alábbi kronologikus főcímblokkok is illusztrálják.

Augusztus 31. Egy adatcég választási „káoszt” jósol, mivel úgy tűnik, Trump arat földcsuszamlásszerű győzelmet, de aztán veszít, ahogy nő a voksok feldolgozottsági aránya. (Data firm predicts election „chaos” as Trump seems to win in landslide before losing as more votes are counted, theweek.com)

Szeptember 3. A választás valószínűleg erőszakot és alkotmányos válságot fog okozni. Biden földcsuszamlásszerű győzelmét kivéve számítógépes szimulációnk mindegyik forgatókönyve katasztrofálisan végződött. (Perspective: The election will likely spark violece – and constitutional crisis. In every scenario except Biden landslide, our simulation ended catastrophically, washingtonpost.com)

Korábban írtuk

Október 30. Biden fog győzni a tőzsdei indikátor szerint, amely 1984 óta nem tévedett az elnökválasztások eredményét illetően. (Joe Biden will win, says stock market indicator, that has correctly called every presidential election since 1984, newsweek.com)

November 7. A Rupert Murdoch (konzervatív sajtómágnás) tulajdonában lévő orgánumok Trump ellen fordulnak, arra ösztönözve, hogy „illendően” ismerje el a vereségét. (Rupert Murdoch-owned US outlets turn on Trump, urging him to concede „with grace”. theguardian.com)

November 10. Tucker Carlson (a legnépszerűbb amerikai konzervatív tévékommentátor) szerint ahhoz nem történt elég csalás, hogy megváltozzon a választás eredménye: „Tisztességesnek kell lennünk”. (Tucker Carlson says there’s not enough fraud to change election results: „We should be honest”, newsweek.com)

November 10. „Nem történt semmiféle lényeges választási csalás”, mondja Georgia republikánus helyettes kormányzója. (GOP Georgia Lt. Gov. Geoff Duncan: „We’ve not had any sort of substantial instances” of voter fraud, thehill.com)

November 12. Biden győzelme napról napra határozottabb a szavazatok feldolgozottságának függvényében. (Joe Biden’s win grows more decisive each day as votes are counted, cnn.com)

November 9. A republikánusok hetven százaléka szerint a választás nem volt szabad és tiszta. (Poll: 70 percent of Republicans don’t think the election was free and fair, politico.com)

November 10. Az amerikaiak csaknem nyolcvan százaléka elfogadja Biden győzelmét, és csak három százalékuk mondja, hogy Trumpot újraválasztották. (Nearly 80% of Americans accept Joe Biden won presidential election with just 3% saying Trump was re-elected, poll shows, the-sun.com)

November 10. Az amerikaiak kevesebb mint fele hiszi azt, hogy Biden a választás jogos győztese, egyharmaduk szerint Trump győzött. (Less than half in new poll believe Biden is legitimate winner of election; a third say Trump won, justthenews.com)

November 18. A republikánusok fele úgy véli, hogy Trump „jogosan megnyerte” a választást. (Poll: Half of US Republican Voters Believe Trump „Rightfully Won” Election, voanews.com)

Szeptember 24. Az FBI igazgatója azt állítja, nincs bizonyíték „országos választási csalásra irányuló törekvésre”, Trumpot gyengítve. (FBI Director Says No Evidence Of „National Voter Fraud Effort”, Undercutting Trump, forbes.com)

November 13. A választást felügyelő állambiztonsági ügynökségek (DHS) szerint „nincs bizonyíték arra, hogy veszélyeztették a választást”, amely „a legbiztonságosabb volt az amerikai történelemben”, miközben Trump azt állítja, hogy számítógépes módszerekkel „szavazatok millióit lopták el tőle”. („There is no evidence that voting was compromised”: DHS agencies overseeing election security say it was „the most secure in American history” as Trump claims „software stole millions of his votes”, dailymail.co.uk)

November 17. Trump kampánystábja elveti azt az állítást, miszerint a republikánus megfigyelőket nem engedték felügyelni a szavazatszámlálást Pennsylvaniában. (Trump campaign drops claim that GOP poll observers weren’t allowed to watch Pennsylvania vote count, yahoo.com)

November 18. Biden megközelítően nyolcvanmillió szavazattal történelmi győzelmet aratott. (Biden approches 80 million votes in historic victory, apnews.com)

November 19. Trump kampánystábja visszavonja az utolsó keresetét Michiganben, mivel a választási csalással kapcsolatos állításokat messzemenően megcáfolták. (Trump campaign dismisses last remaining lawsuit in Michigan as voter fraud claims widely debunked, independent.co.uk)

November 20. Tucker Carlson kétségbe vonja Trump ügyvédjének választási csalásos összeesküvés-elméleteit: „Sohasem mutatott fel semmilyen bizonyítékot.” (Tucker Carlson calls out Trump lawyer’s voter fraud conspiracies: „She never sent us any evidence”, salon.com)

November 28. Trump hárommillió dollárt fizetett a wisconsini újraszámlálásért, csak hogy Biden további 132 szavazatot nyerjen. (President Trump paid $3M in Wisconsin recount only for Biden to gain 132 votes, nypost.com)

December 1. A legfőbb ügyész szerint nincs olyan bizonyíték a választási csalásra, amely megváltoztatná az eredményt. (Barr: No evidence of fraud that’d change election outcome, politico.com)

Végül egy igazi slusszpoén Irán legfőbb vallási vezetőjétől, Ali Hámeneitől: „Valaki azt mondja, hogy ez az amerikai történelem legtisztességtelenebb választása. Ki mondja ezt? A jelenleg hivatalban lévő elnök.” („What a spectacle”: Iran’s Khamenei mocks US democracy in tweet, aljazeera.com, 2020. november 5.) Ennél szarkasztikusabban senki sem jellemezhetné az amerikai elnökválasztást mint össznépi „látványosságot”.