A „franciaországi zsidó közösség nevében” megszólaló Richard Prasquier már a referendum másnapján „erős rosszallásának” és „nyugtalanságának” adott hangot. Gilles Bernheim, Franciaország főrabbija ugyanilyen szellemben reagált, „határozottan ellenezvén” a szavazás eredményét, amelyet „igazságtalan döntésnek” nyilvánított.
Az európai zsidó szervezetek, köztük az Európai Rabbik Konferenciája, „igazolhatatlannak” minősítették ezt a népszavazást. Ami Izrael volt svájci nagykövetét, Jichak Meirt illeti, ő egyenesen a radikális cionista jobboldal sajtóügynöksége, az Áruc Sévá útján tette közhírré, hogy „a zsidóknak nyugtalankodniuk kell” a svájciak döntése miatt.
Mindez csak azért érdekes, mert e zsidó közösségek egyetlen képviselőjét sem nyugtalanította vagy rendítette meg az a „minaretellenes törvény”, amelyről ugyanakkor folytattak vitát a knesszetben, és amelyről a nyugati médiumok is többnyire diszkréten hallgattak. Ahogyan egyébként az „utca zsidó emberének” a véleménye sem izgatta túlzottan őket, pedig az egyáltalán nem rejtette véka alá örömét a svájci népszavazás végeredménye láttán, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy éppen az Izrael-barát honlapokon áradoztak leginkább az „Eurábia elleni győzelemről”.
Nem tudni, csak sejteni, hogy egyes zsidó közösségi vezetők ki által érzik magukat felhatalmazva arra, hogy ilyen fokú megvetést tanúsítsanak a svájci nép és a demokrácia törvényes gyakorlása iránt. Akárhogy is van, nem kellett sokáig várni, hogy ugyanezek újból megrendüljenek, megbotránkozzanak és anatémát hirdessenek.
Ez alkalommal a katolikus egyház került a célkeresztjükbe, csak mert úgy döntött, hogy rövidesen szentté avatja XII. Pius pápát, minekutána az izraeli főrabbinátus „sajnálatosnak és időszerűtlennek” ítélte XVI. Benedek lépését, amellyel zöld utat adott a szentté avatási procedúra megindításához.
Marvin Hier rabbit, a Los Angeles-i Wiesenthal Központ igazgatóját „lesújtotta”, Stephan Kramert, a Németországi Központi Zsidótanács főtitkárát „feldühítette” és „elszomorította” a pápai döntés. Közleményében a CRIF mint a franciaországi zsidóság csúcsszerve „megdöbbenésének” adott hangot, elnöke, Richard Prasquier pedig kijelentette, hogy „végtelenül kiábrándítja”, amikor azt látja, hogy „ennyire negligálják az érzékenységünket”.
Ugyanakkor furcsa módon a Francia-Izraeli Kereskedelmi Kamara hivatalos honlapja, az Israel Valley szintén „az izraeli klientúra érzékenysége iránti” tiszteletre hivatkozik, hogy igazolja bojkott-felhívását a magyar piacon is jelenlévő spanyol Zara áruházlánc ellen, amely „szándékosan kockáztatta, hogy megsérti zsidó vásárlóit”. Hogy mi volt a bűne? Elmulasztott hanukkijákat (hanuka-gyertyatartókat) tenni a kirakatába, ahová viszont felállított egy fenyőfát.
Hallatlan! Különösen annak tudatában, hogy – mint arról a konzervatív Le Figaro is beszámolt (2009. december 23.) – Izraelben ádáz harcot indítottak a karácsony megünneplésének minden megnyilvánulása ellen, arra hivatkozva, hogy ez a keresztény ünnep sérti az ország nem keresztény lakóinak az „érzékenységét”.
December közepén Jeruzsálemben, az évenként megrendezett Antiszemitizmus Elleni Harc Világfórumán a vendéglátók érzékenységét – túl azon, hogy egyes kelet-európai nemzetek nem átallnak egyenlőségjelet tenni a náci holokauszt és a kommunista genocídiumok közé azáltal, hogy ez utóbbinak is emléknapokat akarnak szentelni – leginkább az antiszemitizmus egy általuk újonnan kiókumlált formája sértette. Ez a jelenség abban nyilvánul meg, hogy egyre többen vannak, akik a gázai bantusztánban elkövetett atrocitások nyomán „lenácizzák” az izraeli katonákat.
Ennek a hisztérikus üldözési mániának már teoretikusa is akadt Manfred Gerstenfeld személyében, aki legutóbbi, a témának szentelt 11. (!) könyvében (The Abuse of Holocaust Memory: Distorsions and Responses, 2009) a magafajta hivatásos mazochistákat jellemző csőlátással boncolgatja ezt az „új antiszemitizmust”, amely a palesztinok ellen elkövetett háborús bűnök felhánytorgatásával szerinte olyan légkört teremtett, hogy például a britek elfogatási parancsot adtak ki Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen, aki a Gáza ellen végrehajtott és több mint 1300 civil áldozatot követelő legutóbbi izraeli terrortámadás idején tagja volt a kormánynak.
Az „áldozatokból tettesek lettek” diskurzusa olyan veszedelmes „kilengésekhez” vezetett, hogy egyes spanyol helységekben a holokauszt emléknapján a palesztinok elleni népirtásról is megemlékeznek.
Ugyanakkor a cionisták által „sötét dokumentumnak” tartott 2008. június 3-i prágai nyilatkozat szellemében – amelynek az 5. pontja egyenlő bánásmódot és diszkrimináció-mentességet követel minden totalitárius rendszer áldozatai számára – a balti államokban népellenes bűnök miatt büntetőeljárások indultak holokauszt-túlélők és egykori (történetesen zsidó) partizánok ellen, ami Gerstenfeld szerint azután már tényleg a goj hücpe (pofátlanság) netovábbja, és persze a képzeletbeli új antiszemitizmus ékes bizonyítéka.
Világos tehát: mindegy, hogy Izraelben vagy máshol, „érzékenykedni” mindig csak ugyanazoknak lehet…
