Nyilvánvaló módon, ha azt feltételezzük, hogy ez a járvány természetes eredetű, akkor csak a körülmények véletlen összjátékának tarthatjuk két, egymással oly kevéssé összefüggő jelenség konvergenciáját, mint egy járvány és egy pénzügyi katasztrófa. Mindazonáltal ez a vírus túlságosan is kapóra jött a gazdasági válság örvényében kapálódzó kormányoknak, ezért aztán óhatatlanul is szöget ütnek az ember fejébe azoknak az érvei (köztük orosz katonai források, Wayne Madsen újságíró vagy Adrian Gibbs kutató, a Tamiflu nevű influenzaellenes gyógyszer egyik kifejlesztője), akik szerint valójában egy laboratóriumból került ki.

De menjünk csak vissza néhány hetet az időben. Mit is szajkóztak akkoriban nagyon komoly tudományos és politikai hangok? Első jóslatként egymilliárd megbetegedést valószínűsített ez év júliusára a tekintélyes New Scientist, majd az angol sajtó „az egészségügyi hatóságokra” hivatkozva bejelentette, hogy „a Föld lakosságának a fele is megfertőződhet”. Utóbb aztán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a földi népesség 30 százalékára, vagyis mintegy kétmilliárd főre csökkentette az előreláthatóan megfertőzöttek számát. Az orvosi források szerinti „alig 0, 5 százalékos” halálozási rátával számolva ez mintegy 10 millió potenciális halottat jelent világszerte.

Mintha az emberi élet egyszerre csak különös fontosságot nyert volna a hirtelen túláradó együttérzés, tanúsító kormányzóink számára. Ne feledjük azonban, hogy évente éppen tízmillióan halnak éhen a világon, tehát legalábbis jogos elvárás lenne a kormányokkal szemben, hogy ugyanolyan serénykedést mutassanak a rászorultaknak való élelmiszerosztásban, mint amilyet most egy éppen csak kifejlesztett oltóanyag szétosztásában.

Tekintetbe véve azt, hogy a WHO által bejelentett – ám nem tudni mire alapozott – kétmilliárdos szám hétről-hétre „devalválódik”, úgy tűnik, hogy ténylegesen a „hasra ütés” vagy a lottó regiszterében vagyunk, és semmi sem garantálja, hogy ez a szám végül nem csökken néhány tízmillióra, hogy aztán kevesebb áldozatot követeljen, mint egy átlagos szezonális influenza.

Ahogy a hetek múlásával egyre csökkentek a becsült számadatok, a WHO úgy döntött, hogy inkább leállítja a számológépet, annál is inkább, mert a számolás már kezdett zűrzavart okozni, és a számítási kritériumok kakofóniája egyenesen nevetségessé vált. Anglia és a WHO eltérő tízes számrendszert használ, és a Franciaország és Nagy-Britannia közötti eltérések, a csaknem azonos lakosságszámra vetített tízszeres-hússzoros különbségek teljesen nonszensz eredményeket adtak: amikor Franciaországban ezer új fertőzöttről számoltak be, ugyanakkor Nagy-Britanniában százezerről beszéltek, és egy ilyen jelentős különbség végleg kétségessé tette minden hivatalos közlés komolyságát.

Egy nagyon fertőzőnek mondott vírus esetében, amely két olyan szomszédos államot érint, amelyeknek a lakosai közül naponta húszezren utaznak a másik országba, azt hihetnénk, hogy a vírus igencsak szelektíve támad, vagy hogy az érintett országok nem számolnak és/vagy nem tájékoztatnak egyformán. Most, hogy már egyáltalán nem számolnak, csökken a káosz, és ez a WHO előnyére válik, amely így továbbra is fenntarthatja a füstködöt.

Akkor hát miért ez a nagy felhajtás egy végeredményben csak kevéssé halálos vírus miatt (Franciaországban például ezer eset közül alig egy bizonyul halálosnak, és még annak is kétséges az oka)? Egy olyan vírus miatt, amelynek a gyanúja esetén – mert egyébként legtöbbször nem bizonyosodnak meg róla, hogy a H1N1-et vagy egy egyszerű náthát „szedett össze” a beteg – paracetamol készítmények szedését javasolják, és a leküzdésére szánt vakcina a nyugati országokban csak november közepe, vagyis már az első fertőzési csúcs után lesz „bevethető”.

Talán az esetleges mutáció miatt? De hogyan is állítható, hogy megelőzhető egy olyan mutáció, amelyről senki nem tudja, hogy milyen lesz, és hogy hogyan kell kezelni, ha még egy banális nátha valódi veszélyességét sem tudják korrekt módon felbecsülni? Egy kevéssé halálos betegség esetében miért kell sebtében beoltani a lakosság nagy tömegeit sebtében legyártott kísérleti készítményekkel, amelyeket egyesek magánál a betegségnél is rosszabbnak (Ghislaine Lanctot kanadai ex-orvosnő, az „egészségügyi maffiát” leleplező bestsellerek szerzője), sőt az emberiség elleni bűncselekménynek (Jane Bürgermeister osztrák újságírónő) tartanak? Jellemző az is, hogy a gyógyszergyárak annyira bíznak a saját termékükben, hogy már jó előre jogi immunitást harcoltak ki maguknak, vagyis az USA-ban az oltóanyag esetleges áldozatai után nem követelhető semmiféle jóvátétel.

Elgondolkodtató, hogy a sertésinfluenza ürügyén mesterségesen gerjesztett globál-thriller ezen az őszön fog igazából kicsúcsosodni, éppen akkor, amikorra számos elemző – és nem is a legjelentéktelenebbek, hiszen köztük vannak azok is, akik előre jelezték a tavaly szeptemberi válságot – egy valódi pénzügyi és gazdasági apokalipszist jósol (Lyndon LaRouche: összeomlás októberben, Bob Chapman: sorozatos bankcsődök várhatók, Pascal Lamy: a válság java még hátra van, Pierre Leconte: jövőre elszabadul az infláció), nem beszélve azokról (Robert Reich, Paul Jorion), akik szerint csak idő kérdése, hogy a kapitalizmus jelenlegi formája egyszer s mindenkorra véget érjen.

Feltettük már magunknak a kérdést, hogy vajon a tőzsdék miért nem omlottak össze, sőt néhány hónapja egyenesen szárnyalnak a bejelentett gazdasági fellendülés hivatalos szimfóniájának hangjára, noha az összes gazdasági mutató a vörös tartományban pislákol, és a bankok egy vasat sem hajlandók kölcsönözni a vállalkozásoknak, inkább az államkötvények szolid biztonságát preferálják? A független szakértők megadták a választ.

(folytatjuk)

Gazdag István