Antidogma – Háborús bűnök: az érem náci és jenki oldala
Heinrich Boere a saját nevét használva élt Németországban, miután a háború végeztével elhagyta Hollandiát. 1949-ben egy holland bíróság távollétében halálra ítélte, a német kormány azonban nem volt hajlandó kiadni, noha az ítéletet időközben életfogytiglani börtönre változtatták.
A nyolcvanas évek elején a náci háborús bűnökkel foglalkozó német vizsgálóbizottság ejtette az ő ügyét, arra a megállapításra jutva, hogy a kivégzések a nemzetközi jog által igazolt, „elfogadható háborús cselekmények” voltak, válaszul a német megszállók ellen elkövetett erőszakcselekményekre.
Maga Boere azzal védekezett, hogy parancsra cselekedett és nem is próbálta letagadni a neki tulajdonított tetteket. „Azt mondták nekünk, hogy ezek partizánok, terroristák. Azt gondoltuk, hogy azt tesszük, amit kell”, nyilatkozta 2007-ben a Der Spiegelnek. A per és az ítélet médiatálalása főleg annak a kihangsúlyozására szolgált, hogy az egyik utolsó háborús bűnperről volt szó Németországban, mert a Harmadik Birodalom idején történt atrocitások még életben lévő tettesei kezdenek gyorsan eltűnni, az előrehaladott korukból következő „megváltó halál” által vonva ki magukat az igazságszolgáltatás karmaiból.
A New York Daily News épületes kis vezércikket szentelt a problémának: „Már nem maradt sok náci szemét az ilyen perekhez, de az utolsókig kell folytatni, és gyorsan”, azt is hozzátéve, hogy „sohasem évül el a szörnyű bűnökért a felelősség, és azok feladata, akik hisznek az igazságban, hogy megfizessenek a gonosztevők”. Egyáltalán nem kell azonban majdnem hét évtizedig visszamenni az időben, hogy ilyen bűnöket fedezzünk fel. Ugyanez a lap nemrég ezt a címet adta egyik cikkének: „Céllövészet jó fiúknak: drónok szedik le a pakisztáni tálib vezért.” Hakimullah Mehszúd távirányított likvidálását kommentálva a cikk kijelenti, hogy a pakisztáni tálibok főnöke „különösen keresett célpont volt, mivel azt állította, hogy ő küldte a helyszínre azt az öngyilkos merénylőt, aki decemberben beszivárgott a CIA afganisztáni hadműveleti bázisára, megölve az ügynökség öt tisztjét és két polgári alkalmazottat” (vö.: Gazdag István: „Al-Kaida – CIA 7:1”, Magyar Demokrata, 2010. január 19.). Végül arra biztatja olvasóit, hogy „tapsolják meg az amerikai erők kompetenciáját, amelyek ezer kilométerekről célra vezérlik a drónokat”.
A második világháború folyamán azokat, akik ellenálltak a náci megszállóknak, és német tiszteket, katonákat vagy helyi kollaboránsokat gyilkoltak meg – Hollandiában és más országokban – partizánoknak nevezték. „Hőstetteiket” könyvek és filmek százai hozsannázták és hozsannázzák mind a mai napig, miközben a német megszállók az ellenállás harcosait terroristáknak minősítették, így igazolva sommás likvidálásukat. Washington ugyanezen modus operandihoz folyamodik iraki és afganisztáni megszálló háborúiban, „terroristának” és szabadon levadászható célpontnak titulálva minden irakit és afgánt, aki ellenáll országa jenki megszállásának.
Speciális partizán-, akarom mondani terroristavadász-osztagok üldözik az iraki és afgán ellenállásban való részvétellel gyanúsítottakat, és az általuk végrehajtott gyilkos akcióknak gyakran gyermekek, nők és öregek a „járulékos veszteségei”. Tavaly december 27-én az amerikai különleges alakulatok megrohamoztak egy házat az afganisztáni Kunar tartományban, az ott talált nyolc, 11-17 év közötti iskolást kirángatták az ágyukból, majd megbilincselték és főbe lőtték őket. Az amerikai katonai vezetők azzal igazolták a gyilkosságokat, hogy gyanújuk szerint a házban robbanószerkezeteket gyártottak. A múlt hónapban Ghazni tartományban egy 61 éves kereskedőt, a feleségét és a fiát azért gyilkolták le az amerikai hadsereg katonái, mert az előző napon tálib ellenállókat láttak vendégül.
„2009 óta összesen 666 terrorizmussal gyanúsított személyt, köztük legalább húsz öreget öltek meg a Pakisztánba behatoló drónokról kilőtt rakétákkal”, írja a Washington Post (2010. március 21.). A cikk a „terrorizmussal gyanúsított” kifejezést használja – akárcsak egykor a nácik – az idegen megszállás ellen harcolók leírására. Forrásául az amerikai nagytőke által támogatott New American Foundationre hivatkozik, amely szerint az áldozatok csaknem egyharmada fegyvertelen civil volt. Németországban a Heinrich Boere elleni ítéletet kihirdető bíró az állítólagos partizánok kivégzését „aljas és gyakorlatilag egyedülállóan gyáva tettnek” minősítette, amely mint ilyen, „túllép minden katona tisztességén”. Mit mondhatunk akkor azokról, akik védekezésre képtelen férfiakat, nőket és gyerekeket gyilkolásznak, egyetlen gombnyomással, a képernyőjük előtt ülve, tízezer kilométer távolságból? Cikkében a Washington Post arra a szerepre koncentrált, amelyet Leon Panetta, a CIA igazgatója játszott e gyilkosságok végrehajtásában, és egy különleges dróncsapást említ, amely tavaly augusztusban Baitullah Mehszúd tálib vezető és felesége életébe került. Noha jelezték Panettának, hogy Mehszúd éppen nincs egyedül, ő mégis parancsot adott a rakéta kilövésére.
Egy korábbi korszakban, amikor a CIA begyűjtötte a Murder Inc. (Gyilkosság Rt.) címkét, Washington még igyekezett eltitkolni az efféle véres akciókat. Jelenleg azonban már az amerikai vezetők – köztük a Nobel-békedíjas Obama – nyíltan dicsekszenek ellenségeik „likvidálásával”, egyáltalán nem, vagy csak alig váltva ki ellenérzést a politikai establishmentben és a médiában.
Ilyen politikai és erkölcsi légkör egyértelműen bizonyítja az amerikai imperializmus mély válságát, amelyet az uralkodó osztály háborúk révén igyekszik megoldani. Az igazság az, hogy Obama ugyanúgy háborús bűnös, mint Bush. A civilek elleni atrocitások, gyilkosságok, kínzások és a kollektív büntetés a támadó háborúk termékei, a legfőbb bűn, amelyekért a túlélő náci vezetőket elítélték Nürnbergben. Előbb-utóbb az amerikaiakra is sor kerülhet.
Gazdag István