Ennek szellemében az 1974. augusztusi bukaresti világnépesedési konferencián Washington egy globális akciótervet terjesztett elő a probléma megoldására, de a Vatikán, Kelet-Európa és Kína ad hoc szövetsége energikusan elvetette azt.

Márpedig a washingtoni stratégiai elemzők szerint a Föld tízmilliárd embernél többet nem képes „hordozni”. Mi tehát a teendő? Thierry Millemann azzal kezdi, hogy kételkedik a hivatalos változatban: az influenza vírusát, a H5N1-től a H5N14-ig és a többieket egyáltalán nem lehet átadni az állatról az emberre, állítja, mivel a fajok közötti határ áthatolhatatlan.

Szerinte Isten vagy a természet misztériuma felállított egy áthághatatlan törvényt, a DNS törvényét. A francia egészségügyi hatóságok mégis azt állítják, hogy „a 2004 januárja óta Ázsiában megfigyelt jelenség megerősíti több ilyen típusú átadás esetének a létezését”. Valójában empirikus módon senki sem képes megmagyarázni, hogy ez a vírus hogyan mutálódhatna. Még a legkiválóbb tudósok is megdöbbentek: Jeanne Brugere-Picoux, a maison-alfort-i állatorvosi iskola professzora, a szárnyasok szakértője azt írja, hogy „a probléma sajátosan állati, és a jövendő emberi járványnak talán semmiféle kapcsolata nem lesz az ázsiai H5N1-el”. Nyilvánvalóan ez a „talán” lehet a rejtély kulcsa…

Mint a lottón, egy titokzatos kombináció következtében feltűnne egy új vírus, amely átadható állatról emberre, következésképpen emberről emberre. A média hónapokon át terjesztette ezt a pszichózist anélkül, hogy tanult volna a kerge marha leckéjéből, amelynek azóta is hiába várjuk a pusztításait. Állítólag elég lenne, ha a madárvírus „összeilleszkedne” egy emlősvírussal, mint a sertésé, hogy az egész emberi nemet megtizedelje. Millemann szerint ez a fajta elemzés nem egyszerűen tudománytalan spekuláció, hanem sokkal inkább tudatos intoxikáció, először is azért, mert a sertés nem képvisel egy köztes fajt, és ugyanolyan távol van a szárnyasoktól, mint az ember, tehát a madárinfluenza vírusa ugyanannyira hatástalan rá nézve. Az „összeilleszkedés” hipotézise ugyanis egyáltalán nem magától értetődő. „Elfelejtik, hogy egy vírus nem reprodukálódhat, hanem csak duplikálódhat.” Minden anyagcsere híján a vírus nem egy élőlény. Ahhoz, hogy egy sejtet „eltérítsen” a saját hasznára, a fertőző közegnek ugyanolyan DNS-kulccsal kell rendelkeznie. Márpedig az ember és a szárnyas DNS-kulcsa teljességgel inkompatibilis.

„Mintha a nemzeti bank széfjét a saját pincekulcsunkkal akarnánk kinyitni”, összegzi a probléma lényegét Millemann. Ugyanez a megátalkodott tudatlanság érhető tetten a Kínában 2002-ben feltűnt SARS jelensége esetében is. Állítólag a cibetmacska influenzavírusáról lenne szó, amely ki tudja hogyan, összetalálkozott az emberi influenzavírussal egy sertésben, amely azután megfertőzött egy olyan embert, aki promiszkuitásban élt az állataival. Az emberi manipuláció lehetőségét gyorsan fel is vetették az oroszok, nevezetesen Szergej Kolesznyikov, az orvostudományi akadémia tagja, és Nyikolaj Filatov, a moszkvai járványügyi szolgálat vezetője a Reuters hírügynökséghez eljuttatott közleményükben 2003. április 11-én. Akkor aztán, mintegy varázsütésre, a média felfedezte, hogy valójában egy emberi manipulációhoz kapcsolódó balesetről van szó. Egy hongkongi laboratórium (a televíziók még meg is mutatták!) egy csöppnyi emberi DNS hozzáadásával megváltoztatott egy vírust, amely az állatoknál légzéselégtelenséget okoz. Ezen a téren fennálló előnyük bizonyítékaként a kínai „frankensteineknek” mindenekelőtt sikerült megváltoztatniuk a kérdéses vírus átadási módjára vonatkozó genetikai kódot, mégpedig úgy, hogy belélegzés helyett tapintás útján fertőzzön. Valójában tehát a SARS egyfajta életnagyságú kísérlet lett volna.

De akkor, ha a H5N1 vírus nem veszélyes az emberre nézve, mire jó ez az egész csinnadratta? Millemann szerint a válasz nyilvánvaló: amikor majd bekövetkezik a járvány, a közvélemény azt a vírus állítólagosan természetes mutációjához fogja társítani és nem fog manipulációra gyanakodni.

„A hatvanas évek óta az ember tud vírusokat manipulálni, és a hetvenes évek óta az amerikai hadsereg azt is tudja, hogyan kell létrehozni azokat”, írja. Technikailag tehát semmi nem áll a biológiai háború útjában, a kérdés csak az, hogy mikorra? Amerikai katonabarátaitól szerzett információi alapján Millemann az elmúlt telet valószínűsítette, egy ázsiai országból – nem szükségképpen Kínából, talán Vietnamból – kiindulva, és legalább 500 millió halottra számított… Azt is tudni vélte, hogy 2004-ben a jamaikai származású Colin Powell azért nem kérte, hogy megújítsák miniszteri funkciójában, mert nem akarta viselni egy biológiai genocídium felelősségét.

Hogy mindez hihető valóság vagy csupán a deliráns képzelet terméke? Ilyesféle felfordulások nehezen elképzelhetők, és a dolog természetéből következően a túlélők csak utólag győződhetnek meg a jóslatok helytállóságáról. Embermilliók tervszerű kiirtásának a tézise legalább annyira tűnik szélsőséges, mint amennyire sokkoló elképzelésnek. Ily módon a Nyugat Kissinger egykori tanácsadójának, Alexander Haig tábornoknak a logikáját követné, aki a szerzőnek kertelés nélkül elemezte a helyzetet: „Ha azt hiszi, hogy a nyomorgó népek majd hálásak lesznek, mert megosztottuk velük a javainkat, akkor téved. Háborút kell viselni ellenük, és ki kell irtani a népességfölöslegüket.” „Akár sterilizáló vírusok is szóba jöhetnek?” – tette fel a kérdést Millemann. „Mindenki ezen dolgozik, de addig is kezelni kell a problémát” – válaszolta erre Joseph A. Healey (akkori) amerikai vezérkari főnök. Igazán megnyugtató.

Gazdag István